„Azért zenélünk, mert barátok vagyunk” – Fran Palermo-interjú

A magát csak vagabond rock ‘n’ roll zenekarként definiáló, kilenctagú Fran Palermo zenéjében keveredik a Mumford & Sons-féle folk, a korai Arcade Fire-re jellemző, gazdagon hangszerelt, barokkos pop és a Primal Scream-, illetve a Brian Jonestown Massacre-féle zsigeri rock ‘n’ roll. Bár hivatalosan sosem oszlott fel, idén eddig csak egyszer lépett fel Budapesten – most szombaton, szeptember 13-án viszont az A38-on koncertezik majd a Bored Nothing (vele itt olvasható egy interjú) és a Dope Calypso (velük pedig itt) társaságában. A fellépés kapcsán kérdeztük ki a tagokat kedvenc számaikról, a szünet okairól és persze arról is, mire számíthatunk majd szombaton.

Tavaly bejelentettétek a feloszlásotokat, mik voltak a döntés fő okai?

Henri: Az ok az volt, hogy én Angliába költöztem. Röviden.

Marci: Először te, majd Kristóf, most meg én, majd Beni…

Kornél: Nem jelentettünk be ilyet hivatalosan sehol, csak elmondtuk a közönségünknek, hogy most szétköltözés miatt megállunk azzal, hogy általában havonta egyszer vagy többször meglehet nézni minket az országban valamerre.

Bene: A zenekar nagy része akkor érettségizett le, és sokunkat másfelé vitt az élet tervek, továbbtanulás, vagy külföldre költözés miatt.

Meglepett titeket, milyen heves érzelmeket váltott ki sokakból a feloszlásotok híre?

Henri: Nagyjából az volt, amire számítottunk.

Áron: Szomorúak voltunk, hogy abba kell hagyni, de nagyon jó volt látni, hogy ennyi embernek tetszik, amit csinálunk. Szerintem részben ez is eredményezte azt, hogy újra összeálltunk.

Marci: Kicsit olyan volt, mint a karácsony: tudtuk, hogy körülbelül ez lesz, de meglepően jó érzés volt a reakciók hevessége.

Bene: Volt egy erős rajongótáborunk, akik sajnálták, hogy nem koncertezünk többet, mások pedig az újabb Fran Palermo-számok hiánya miatt aggódtak, de egyrészt Henri továbbviszi a stílust az új stúdiómunkáiban, másrészt meg ugyan ritkábban, de még mindig vannak koncertjeink.

Árvay: Én régebben a közönség egyik tagja voltam, aztán bekerültem hirtelen a bandába. Szerintem nem örültem volna még közönségként, hogy feloszlik, azaz leáll kicsit ez a banda, de még sokáig tart az élet, bármi lehet. 

 

Több zenekartag is kiment külföldre – mi az, ami hiányzik számotokra Magyarországból, akár személyes, akár szakmai szempontból?

Henri: Én például örülnék, ha a budapesti rakpart menti dombok akár háromszor magasabbak lennének.

Marci: Személyes szempontból semmilyen hiányt nem szenvedek, csodálatos emberek vesznek körül. Az egyéb szempontoknak lassan hegynyi irodalma van, főleg kivándorolt magyarok blogjain. Nekem szakmai szempont például az, hogy itthon nincs olyan egyetem, amire járni szeretnék, de a zenei felvevőpiac is töredéke a külhoniaknak.

Kornél: Nem politizálunk. Nem aktuális. Majd később talán.

Kristóf: Én gazdagabb zenész szeretnék lenni, legalább kétszer-háromszor ennyit szeretnék. Az király lenne. Boldog ember lennék.

Beni: Örülnék, ha lenne valami hangszerszponzorunk, meg több ilyesfajta pályázat. Külföldön ezek nagyon komolyan működnek. Például franciáknál lehet állami pénzt kérni egy turnéra, meg szóval minden ilyen és hasonló az azért megmosolyogtatna és elfogadnám a dolgot. Hiányzik.

Idén előbb áprilisban adtatok egy koncertet a Kuplungban, majd felbukkantatok néhány hazai fesztiválon, szeptemberben pedig az A38-on léptek fel. Gondolkodtok esetleg egy új albumon is?

Henri: Én saját számokon dolgozom stúdióban jelenleg folyamatosan. A Fran Palermóval nem kiabálnék el semmit, de ha album nem is most, új számok bármikor lehetnek.

Beni: Ja, azt beszéltük, hogy lesznek is!

Kornél: Körülbelül decemberben, amikor majd újra együtt leszünk a városunkban, és csapatunk egy koncertet. 

 

Hogy jött a Fran Palermo akusztik ötlete?

Henri: Először Benivel együtt csináltuk ketten még tavaly nyáron aztán külön-külön is. Rengetegen jártak, mi meg emiatt folytattuk.

Beni: Ez az igaz sztorija ennek. És köszönjük mindenkinek, aki eljár ezekre.

A Fran Palermo tagjai közül sokan játszanak szólóban vagy épp egy másik bandában – mennyire nehéz így csinálni a zenekart?

Henri: Nem nehéz, ez olyan dolog, mint hogy dolgoznak/suliba járnak vagy kutyát sétáltatnak vagy bármi. A zenekarban mi legjobb barátok vagyunk már rég óta. Nem csak a zenélésről szól, azért is zenélünk, mert barátok vagyunk és így többről szól a pár akkord. Amikor felléptünk mostanában az is arról szólt részben, hogy a banda és a barátaink együtt van, és összegyűlünk egy koncerten.

Marci: Az szerintem egy komoly bevállalás, ha valaki itthon a teljes megélhetését a zenére szeretné alapozni, főleg akkor, ha az adott produkciónak 8-9 embert kellene ellátnia, így szerintem természetes, hogy mindenki alkot/tanul/dolgozik a Fran Palermo mellett.

Kristóf: Én vidéken laktam sokáig, gyakran stoppoltam a vasárnapi próbákra, de még úgy is megoldottam a dolgot. Én is csinálgatok szóló számokat, ez normális szerintem. Időm, ha akarom van rá, szóval nem bonyodalom sokat zenélni sok helyen.

Mit jelent számotokra a „vagabond rock ‘n’ roll”, amit játszatok? Mennyiben változott a stílusotok az indulás óta?

Henri: Sokat változott, az tuti. Ami számokon én most dolgozom, azok már sokkal továbbgondoltak, mint a Fran Palermo-számok, amiket még 16-18 évesen írtunk és vettünk fel. Például ezekben a dalokban van szitár, szaxofon, bongó és felépítésben is mások, de nagyon élvezhetőek lesznek. A „vagabond rock” meg csak egy agyszüleményünk, ami mindent jelent, amit mi csináltunk bandaként, és ahogy éltünk/élünk közben.

Marci: Megtanultam öltözködni.

Kristóf: Én nem tudom mit jelent ez a kifejezés.

Kornél: A „vagabond” csavargót jelent. Akár stoppost, mint a Kristóf.

Marjai: Aki ismer minket az érti, mit jelenthet ez, ha van ennek jelentősége, de egyébként ez tényleg csak a „pop-rock-indie-folk-satöbbi” sokszor rosszul használt megnevezés helyettesítése, és egy kibúvó alóluk.

 

A Primal Scream-féle Rockst rendszeresen eljátszátok koncerten, készültök esetleg más feldolgozással is?

Henri: Pont ezt a dalt csak kétszer játszottuk még életünkben, de lesz most egy The Brian Jonestown Massacre-szám, mégpedig egy svéd szövegű, a Vad Hände Med Dem? című, és a Narrow Sun című dal a Los Angeles-i „strandzenekartól”, a Fool’s Goldtól.

Árvay: Jön Matyi is, egy gyakori sztárvendégünk a színpadon. Vele nyitunk majd egy közös számmal (Sufjan Stevens Silver & Goldjával) szombaton.

Kinek melyik a kedvenc Fran Palermo-dala, és miért?

Marci: Morning Waltz, a dobtémáim miatt.

Bene: Nekem is a Morning Waltz, a ritmusa miatt, meg a közönség mindig óriásit tombol rá, és nagyon jó érzés látni, hogy mit hoz ki ez a szám az emberekből.

Henri: Am I Right Boy. Mert azt sosem lehet megunni, amikor a közönség helyettünk énekli.

Marjai: Arizona, mert azt a legnehezebb elfújni, de ha sikerül hibátlanul, akkor eléggé jó lehet az este onnantól…

Beni: A Coll Del Portellben kemény melodica-munkáim voltak a stúdióban, és azt jól sikerült feltolni, szóval arra büszke vagyok.