Április 30-án, az A38 Hajó tizedik születésnapján lépett fel a hajón az argentin-svéd gitáros dalszerző José González és Junip nevű zenekara. A finom északi folk-popot némi pszichedéliával ötvöző, itt bemutatott új lemezének európai turnéját Budapesten, az A38-on kezdő együttes koncertjéről tévéfelvételt is készítettünk, amit valamikor a közeljövőben ad le a Duna Televízió. A koncert- és riportfilmhez interjú is jár: a Junip szerény és szűkszavú frontemberével, José Gonzálezzel és a billentyűs Tobias Winterkornnal a fellépés után beszélgettünk az új lemezről, José visszafogottságáról, a svéd zenei export receptjeiről, és persze – ha már egy argentin származású svédről van szó – arról, hogy Messi vagy Ibra.
Hónap: 2013 május
Megjelent Barabás Lőrinc szólólemeze + bemutató koncert
Az A38 Hajó az utóbbi időben, szinte egyszerre két lemezt is kiadott. Az egyikről, a Wattican Punk Ballet Playground című albumáról itt írtunk, most pedig Barabás Lőrinc új anyagát, a Sastrát mutatjuk be. A kiváló trombitásnak, az Irie Maffia, az Upton Felaz és a saját alapítású Barabás Lőrinc Eklektric egykori tagjának, a Random Szerda klub elindítójának nem ez az első saját lemeze, de mindenképpen az első “szóló” – a teljes albumot ugyanis egyes egyedül játszotta fel. A Sastra nem más, mint nagyszabású kísérlet a trombita lehetőségeinek kiterjesztésére, de nem kell megijedni: a kísérletezés mellett mindenekelőtt remek, kortárs, nagyvárosi, “urban” jazz, finom egyensúlyozás az elektronika nyújtotta lehetőségek és a személyesség határán. A lemezt Barabás Lőrinc május 11-én mutatja be az A38 Hajón, (Dányi Kriszta, azaz morningdeer társaságában, akivel itt olvasható interjú).
„Azt keresem, ami meglep” – interjú morningdeer Krisztivel
Május 11-én két különleges elektronikus produkció lép az A38 Hajó színpadára: Barabás Lőrinc szólóalbumának bemutató koncertje előtt a morningdeer, Dányi Krisztina kísérleti pop-projektjének új felállását láthatjuk. Az egyre nagyobb hazai és nemzetközi figyelmet kapó Kriszti teljes egészében „házi készítésű” első albuma 2011-ben jelent meg, és hamarosan érkezik a folytatás.
Fotó: Horváth Velociraptor Tamás
Technóbalett a Berghain klubban
Az európai elektronikuszenei élet egyik legfontosabb központja, a berlini Berghain klub (amit az Electronic Beats magazin év eleji szavazásán éppen az A38 Hajó utasított maga mögé a “Legjobb helyszín” kategóriájában) mindig is komolyan fáradozott azon, hogy elmossa a határvonalat “magaskultúra” és “klubkultúra” között. Az egykori kelet-berlini hőerőmű fűtőházában kilenc évvel ezelőtt kialakított monumentális klub nem csupán monstre technópartijairól híres, hanem arról is, hogy a két tulaj, Michael Teufele és Norbert Thormann lelkesen vág bele kortársművészeti projektekbe is, mindenekelőtt táncelőadásokba. Kísérletezőkedvük újabb bizonyítéka szombattól látható az épület külön erre az alkalomra megnyitott gigantikus csarnokában. A Masse (azaz Tömeg) nem más, mint technóra írt balett, amiben a Berghain legjobb rezidensei működnek közre.
Az “arcképes tesinadrág” titka – Mit viselt Nic Offer az A38-on?
A kaliforniai dance-punk zenekar, a !!! (az előtte két nappal fellépő Juniphoz hasonlóan) az A38 Hajón indította friss lemezének bemutató turnéját. A lemezről itt írtunk, a koncert pedig elég lendületesre sikeredett, elsősorban a frontember, Nic Offer produkciójának köszönhetően. A rém kínos rövidgatyákat a !!! élén már jó tizenöt éve divatba hozó Offer ezúttal sem tagadta meg önmagát, táncolt egy derekasat a bárpulton, leöntötte magát sörrel, és úgy általában remek hangulatot teremtett. A koncertről a hétvégén két kritika is megemlékezett (a Quart cikkírója “az utóbbi idők legjobb koncertjének” nevezte, a Lángoló Gitárok “fanyalgó kritikusa pedig átment !!!-rajongóba“), és egyik sem mulasztotta el kiemelni Nic Offer fellépőruháját, kár, hogy egyikük sem ismerte fel, mit is ábrázol a főhős csinos boxere. “Arcképes tesinadrág“, illetve “fejekkel telerajzolt tornanadrág” – ez így önmagában nagyon keveset mond arról, hogy mit is viselt valójában Nic Offer. Tovább után leleplezzük a titkot.
A legszebb szerelmes dalok: Tudósok lemezbemutató koncert + interjú drMáriással és Tövisházi Ambrussal
Hazánk első számú dadaista jazz punk zenekara, a Tudósok május 8-án, az A38 Hajón mutatja be legújabb stúdiólemezét, A legszebb szerelmes dalokat. A lemez központi témájáról, a szerelemről és annak tudományos magyarázatáról beszélgettünk drMáriással és a zenekar új tagjával, az A38-on a Péterfy Bori & Love Banddel, valamint az átmenetileg pihenő Erik Sumo Banddel (még korábban az Amorf Ördögökkel) rengeteget koncertező Tövisházi Ambrussal.