„Európa keleti részében több tehetséges zenész van, mint nyugaton” – koncertajánló és interjú Rafal Mazurral
Rafał Mazur, az akusztikus basszusgitár első számú mestere Kelet-Európában, a krakkói Meeting of Improvisers és a Laboratory of Intuitions fesztiválok és az ImproArt Studio of Improvisation alapítója. Koncertezett Európa-szerte valamint Kínában, Dél-Koreában és Izraelben az alábbi neves improvizátorokkal: Raymond Strid, Lisa Ullén, Lawrence Butch Morris, Mark O’Leary, Charlotte Hug, Eve Risser, Oliver Schverdtem, Sőrés Zsolt és még sokan mások. Legutóbb a lengyel szaxofonos Mikolaj Trzaska társaságában játszott az A38 Hajón, november 17-én pedig kedvenc zenésztársával, Keir Neuringerrel koncertezik a Hajó kiállítótermében.A közelgő koncert alkalmából beszélgettünk Rafal Mazurral. Az interjú a hajtás után olvasható.
A38blog: Az Ensemble 56-on kívül jelenleg Keir Neuringerrel koncertezel a legtöbbet. Hogyan ismertétek meg egymást és mikor kezdődött az együttműködésetek?
Rafal Mazur: Keirrel való találkozásom egy mérföldkő volt számomra. A hatvanas években nagyon erős volt a lengyel avantgárd zenei szcéna, olyan nevekkel, mint Andrzej Przybielski, vagy Helmut Nadolski, de amikor a kilencvenes évek elején Krakkóban elkezdtem jazzt játszani, a lengyel társadalom és a közönség sokkal konzervatívabb volt. Úgy véltem, hogy nem az én hivatásom jazz standardeket és funky zenét játszani, de akkor alig volt alternatíva, amiből választhattam volna. Egy este, az „U Louisa” klubban, egy általam szervezett jammen megjelent Keir. Egész este duóban improvizáltunk, Monkkal kezdtünk és free jazzel tetőztünk. Ez annyira megfogott, hogy ettől kezdve már nem akartam mást játszani, csak szabad zenét. Ezután létrehoztuk a fiatal krakkói zenészekből álló Improvisers Ensemble-t. Azóta több zenésszel is játszottunk együtt, de a duó az alapja minden kezdeményezésünknek. Három lemezt rögzítettünk és hamarosan érkezik a negyedik is, melyet jövő januárban ad ki a fiatal lengyel kiadó, a For-tune Records.
A38blog: Aktívan tanulmányozod a kínai kultúrát és filozófiát, a taoizmust pedig az improvizatív zene alapjának tartod. Mennyire hatnak ezek a tanok a zenédre?
R.M.: Erre a kérdésre szerintem egy több esszéből álló könyv formájában tudnék csak válaszolni 🙂 Amúgy elég sok tudományos és filozófiai cikket írtam erről. És igen, a tao filozófiája (道家) óriási hatással van az életemre és a művészetemre, elsősorban a cselekvési stratégia és az esztétika szempontjaiból. Mióta szabad zenéket játszom aktívan foglalkoztat a improvizációs készségem fejlesztése. Az improvizatív zene nem tartozik semmilyen zenei irányzathoz, ez egyszerűen a művészeti alkotás egyik formája, ami állandóan fejlődik és változik. A cselekvési stratégia és a taoista filozófia praktikus példája a tajcsicsuan – a kínai harcművészetek úgynevezett belső iskolája. A megerőltetés nélküli cselekvés stratégiája alkalmazkodik a valóság kiszámíthatatlan változásaihoz. Ezzel a stratégiával a valóság részévé válsz és hatásosan tudsz reagálni a külső és belső változásokra. Ezt a filozófiát próbálom alkalmazni a szabad improvizációs zenében. A másik fontos eleme a taoizmusnak, a bizonytalanság esztétikai ideálja. Nincs erre megfelelő kifejezés az európai nyelvekben, kínaiul ez a dan (淡) – a valóság szintje, ami tele van lehetőségekkel. Ezt mind nagyon nehéz szavakban elmagyarázni, ezért egyszerűbb, ha vetünk egy pillantást a kínai monokromatikus ecsetfestményekre. A kedvenc festő- filozófusom Ni Zan. A festményeiben ezt mind megtalálhatjuk.
A38blog: Szerinted mi a lengyel jazz szcéna sikerének titka? A kelet-európai régió országai közül a lengyeleknek sikerült a legjobban a nemzetközi karrier.
R.M.: Hmmm, valóban így gondolod? A lengyel zenészek ma kivételesen az állami dotációk révén tudnak eljutni külföldre. Lengyel Intézetek a világ összes táján találhatók, New Yorktól Sanghajig. Az Adam Mickiewicz Intézet segítsége nélkül szerintem csak Tomasz Stanko játszana aktívan külföldön. Természetesen ma már több és több fiatal lengyel zenész lemezei jelennek meg külföldi kiadóknál. A Mikrokolektyw erre a legjobb példa, őket a legendás chicagói Delmark kiadó gondozza. Múlt hónapban én, Kuba és Artur (a Mikrokolektywből), valamint a német szaxofonos Anna Kaluza a portugál Clean Feed kiadónál adtuk ki „Tone Hunting” c. közös lemezünket. Mikolaj Trzaska és Waclaw Zimpel (mindkettőjükkel játszottam két éve Budapesten) szintén sokat koncerteznek külföldön és nemzetközi kollektívák tagjai. De szerintem a lengyel zene túlnyomó része, legyen az jó vagy rossz, itt marad Lengyelországban és nincsen kiugrási lehetősége.
A38blog: Mely lengyel zenészek voltak rád nagy hatással? Valamint milyen lengyel lemezeket emelnél ki olvasóinknak?
R.M.: Először is, nem tartom magamat jazz zenésznek. Én a kortárs zenében utazom, melynek szerves része a jazz. Azért kezdtem el jazz zenészekkel játszani, mert a zenében az improvizáció érdekel a legjobban. A spontán improvizáció a legfontosabb művészeti és alkotói eszközöm. Az avant jazz és a szabad improvizatív zene közötti határ elég vékony, ezért van az, hogy többnyire jazz klubokban vagy jazz fesztiválokon játszom. Lengyelországban nincs annyira sok jazz zenész, akik az új zenei formák iránt érdeklődnek, mint mondjuk Peter Brotzmann, vagy Mats Gustafsson. Többségük nagyon konzervatív. De egyikük, a hegedűs Zbyszek Seifert nagyon speciális volt, de sajnos korán elhunyt. 1976-os „Solo violin” c. lemeze óriási hatással volt rám. Amikor a krakkói jazz suliba jártam (net tudd meg, egy borzalmas hely), ez a lemez olyan volt számomra, mint fény az alagútban. Nagyon nyitott gondolkodású zenész volt, klasszikus tudással és komoly nemzetközi sikerekkel a háta mögött. Az Egyesült Államokban John Scofielddel, Eddie Gomezzel, Jack DeJonette-el készített felvételeket. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Mieczysław Górkaval, a Laboratorium dobásával is játszhattam, aki többek között Seifert kultikus „Kilimanjaro” c. lemezén is dobolt. Ugyanakkor nem vagyok nagyon jártas a lengyel jazz zenékben. Nemrég láttam Marek Winiarski, a Not Two records művészeti vezetőjének lemezgyűjteményét és ne tudd meg mennyi kincs van ott 🙂 Talán a legfontosabb lengyel lemez, a Miłość első albuma volt. Annak ellenére, hogy a zenekar muzsikáját annyira nem szerettem, hatása felülmúlhatatlan, forradalmasította a konzervatív lengyel jazz zenei miliőt. Ők törték meg a mainstrem uralmát és indították útjára a lengyel avantgárd zenét. Addig minden kísérletet a jazzben a földbe tapostak a Jazz Forum kritikusai. Emlékszem egy szörnyű kritikára, amit Władysław Jagiełło, a lengyel avant jazz egyik úttörője kapott. Ha jól emlékszem a cikk szerzője egy híres lengyel jazz zenész, Wojciech Karolak volt (nem vagyok benne biztos, mert a szerző nem írta alá a nevét). Azt írta Jagiełłoról, hogy „addig volt remek zenész, amíg nem szenvedett autóbalesetet és nem kezdett el bizarr zenéket játszani”. Csak ebből a pici idézetből érezheted, hogy milyen volt a mainstream zenészek viszonya az avantgárdhoz. A Miłośćnak köszönhetően létezik most free jazz színtér Lengyelországban, és nem csak egy pár „mentális zavarban szenvedő zenész”.
A38blog: A jazz ma nagyon tág fogalommá vált és rengeteg irányzata van. Vegyük csak a Zorn-féle new-yorki kortárs jazz vonalat, a Vandermark-Gustafsson által vezetett chicagói-svéd tengelyt, vagy a teljesen különálló norvég szcénát, mely a Rune Grammofon kiadó köré szerveződik. Vannak-e személyes preferenciáid?
R.M.: Én maximálisan az európai szcéna híve vagyok. Európában a zene sokszínűbb, a műfajok közötti határok jobban el vannak mosódva. Nem kell deklarálnom, hogy mit játszom, és ugyanúgy megtalálom a helyem a jazz, a kortárs, az audioart és a soundart világában is. Személyesen a brit jazz zenéket kedvelem: Barry Gut (ő a mester), Evan Parker, Trevor Watts. És nagyon szeretek olyan svéd zenészekkel játszani, mint Raymond Strid és Lisa Ullen. Nagyon csípem a svájci Insubordinations society fiatal zenészeit is.
A38blog: Rengeteg külföldi zenésszel játszottál együtt. Melyik együttműködés volt számodra a legemlékezetesebb és kivel szeretnél még valamikor együtt játszani?
R.M.: Minden együttműködést élveztem 🙂 De igazán különleges hatással két zenésszel való együttműködésem volt: az egyik a francia zongorista Frederic Blondy, a másik pedig a már említett svéd dobos Raymond Strid. Lehet hogy azért voltak rám ilyen nagy hatással, mert már a pályafutásom elején volt szerencsém velük együtt játszani.:) Mindenképp szeretnék valamikor a spanyol zongorista Augusti Fernandezzel is improvizálni, ő egy igazán remek zenész. Lehet hogy ez valóra is fog válni a közeljövőben (van egy titkos tervünk Marek Winiarskival a Krakkói Jazz fesztiválra).
A38blog: Nem először lépsz fel Budapesten. Mit gondolsz a magyar jazz szcénáról? Mely magyar zenészekkel szeretsz a legjobban együtt dolgozni?
R.M.: Rengeteg jó magyar zenész van! Általánosan szerintem Európa keleti részében több tehetséges zenész van, mint Nyugaton. Nagyon sok jó jazz zenészetek van, elég csak megemlítenem Dresch Mihály, vagy Grencsó István nevét, de elég erős a szabad improvizációs szcéna is. Kedvenc magyar zenészem Sőrés Zsolt. Imádok vele együtt játszani.
November 17., vasárnap, 19.00 Rafal Mazur – Keir Neuringer duó
link az eseményre: http://www.a38.hu/hu/program/rafal-mazur-keir-neuringer-duo-pl
