A régi dalaink szövegei aktuálisabbnak tűnnek, mint anno | Üllői Úti Fá:k és Kinopuskin páros interjú

Szántó Faszi és Csagabi mesélt nekünk a (majdnem) közös múltról és jelenről

A rendszerváltás körüli hazai underground két fontos zenekara ünnepli közösen fennállásuk 30. születésnapját az A38 Hajón február 22-én. Bár akkoriban karrierük inkább egymás mellett haladt, mint kéz a kézben, most megtalálták a tökéletes alkalmat az első közös koncertre. Az Üllői Úti Fá:k és a Kinopuskin alapítóit, Szántó Faszit és Csagabit kérdeztük akkorról és mostról, magukhoz és más zenekarokhoz való hozzáállásukról.

Mi tartja össze a zenekaraitokat ennyi idő után?
Csagabi (Kinopuskin): Mi más, mint a horror vacui, vagyis az ürességtől való rettegés, ami egyébként mindenféle művészeti tevékenység és kreativitás alapja – meg a megszokás, és mivel elég ritkák vagyunk a lélekvesztő rutin veszélyei sem állnak fenn. Aztán a vér szaga (testvérpár szerzi a dalokat – szerk.), mert köztudott, hogy a lövészárkokban köttetnek a legtartósabb barátságok. Persze nem rossz az első négy lemezünk se, jóleső beléjük kóstolni.
Szántó Faszi (Üllői Úti Fuck): A barátság, a zene szeretete, a jó koncertek és persze az is, hogy nyomot hagyjunk a világban és én. A zenekar vezetője szerep mondjuk néha még úgy sem áll rajtam, mint tehénen a gatya, de igyekszem. Próbálkozunk a demokráciával, amiben én vagyok a főnök. Ilyesmi.

Hogyan jellemeznétek pár mondatban a Fák és a Kino életében az elmúlt 30 évet?
CsG: Mágneses gőzmozdony – régimódi, füstös, látványos, de csendes suhanás. Profizmus mentes polgári nagyregény felívelő, stagnáló, s hanyatló korszakokkal. A dinoszauruszok bárgyú önteltségével örvendünk annak is, hogy mi még oly sok formációval ellentétben de jure nem indultunk oszlásnak, max. de facto.
SzF: Megalakulás, dalírás, óriási lelkesedés,koncertek, tagcserék, fennakadás, meglepődés, lemezkiadás, megint lelkesedés, tagcserék, dalírás, újabb lemez, koncertek, megint lemez, világhír, koncertek, hát így néz ki kb. Rengeteg próba és röhögés, sok-sok kilométer turnébuszban/kocsiban. Felnőtt pár generáció a dalainkon, sok fiatal például “megörököl” minket aputól vagy anyutól, és ez jó.

Hol ér össze számotokra a Kinopuskin és a Fák karriere, története?
CsG: Nyilván a végtelenben. Amikor a zenekar élete még karrierszerűnek volt mondható, a kilencvenes években össze-össze karamboloztunk a Fekete Lyukban, a korai Diákszigeteken, EFOTT-on stb. A távolságtartó tisztelet talán azért alakult ki, mert Balassagyarmaton nincs Üllői út, csak fuck van… de hát az meg mindenhol van, ugyebár.
SzF: Fekete Lyuk, FMK, egy korosztály, egy problémakör. Nem emlékszem rá, hogy játszottunk volna együtt velük, de most fogunk és ez menő. Most érhet össze a két “karrier” és történet. Ja és nekik is menő nevük van, akárcsak nekünk.

Mit üzen ma a hallgatóknak a zenétek?
CsG: Értjük, tehát irodalom óra… a nagyszerű David Byrne, a legendás Talking Heads zenekar vezetője vallotta, hogy „a zenénk a kozmosz üzenetét közvetíti, sokszor mi sem értjük, csupán tolmácsoljuk”. Egyébként, ahogy a művelt francia mondja: “Tais-toi ou fait mieux”, vagyis Kussolj vagy csináld jobban. Fikázás helyett a kreativitás mindenekfelett. Mondjuk nem egy done-next-done-next történet.
SzF: Hűha, ez a kérdés a legnehezebb. Talán, hogy ne felejtsék, ezek csak dalszövegek, nem kell őket halálosan komolyan venni, ha elgondolkoztat, az nem baj, aki magára ismer az sem baj, de szeressék egymást, ki tudja meddig tehetik. A szövegeink deprimált hangulata amúgy nem feltétlen az, inkább fricskák, odamondogatások, de hát mégis csak közép-kelet európai vagy mi a szösz és ha Hrabalnak igaza van, akkor kijózanodni sem érdemes errefelé és operettet sem fogunk játszani.

Mi az, ami a tagcserék mellett állandó maradt a zenekarokban?
Csg: A hatásszünet. Lássuk csak mi még, néhány anyajegy, bokasüllyedés, derékfájás, és hogy még mindig utálunk monstre próbálni, viszont ez legalább meglátszik. Tagcsere egyébként húsz éve nem történt, tulajdonképpen ezt is ünnepeljük ezen az estén.
SzF: A furfangosan megírt provokatív szövegvilág, na az ugyanolyan maradt. A telecasterem is. És Farkasember is maradt. És az is, hogy szeretünk zenélni és óriási hangulatú bulikat nyomni. A tagcsere például már lekophatna, mint visszatérő motívum 🙂 Mondjuk az is igaz, hogy a tagcsere is új impulzusokat hoz, és az is igaz, hogy ha végül valaki nem tud a zenekar világával azonosulni, akkor jó megoldás ha lekoccol. Más nem maradt állandó, de nem is szabad leragadnunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne játsszuk a régi dalokat is, de most már inkább a megújulás felé megyünk. A régi dalaink szövegei mondjuk most néha aktuálisabbnak tűnnek, mint anno.

A ’90-es évekbeli underground oszlopos tagjaiként mit gondoltok a mai hazai underground zenei közegről?
CsG: Óh, minden nagyon más lett: online közösségi tér, szpotifáj, jútúb, lájk, ami egyszerre könnyebb és gyorsabb, de nehezebb és személytelenebb érvényesülés. Nem beszélve arról, hogy főleg 30 éves szemüvegen keresztül a műfaj maga is átalakult a hiphop vagy az elektronikus zene térhódításával. A kilencvenes években a Blahalousiana underground lett volna, ma popzene. Heidegger hívta fel a figyelmet a magyarok filozófiai gyengeségére, mert a gondolkodni ige szótöve a „gond”. Szóval mindenki asszociáljon bátran, hogy ki és mennyire hülye, gondolattalan, vagy mihaszna. Summa summarum nem vagyunk naprakészek már ebben a témában sem, de vannak szerethető produkciók pl. Jónás Vera, Ricsárdgír, derTANZ, gabor&gaborgabors, illetve a Random Trip összes, vagy Barabás Lőrinc.
SzF: Nem tudom, mit értesz undergrond zenei közeg alatt… de szerintem ma nincs ilyen éles határ a műfajok között. Nézd meg mondjuk a Kiscsillagot, a Quimbyt, PUF-ot, ma már sokkal inkább, ha úgy tetszik mainstream semmint underground. A metál, hard-rock, punk zenekarok klubélete – és általában a régi fajta klubélet – elenyésző a 90-es évekhez képest. Ugyanakkor a zenekarok megjelenése – undergroundos vagy akár más irányzatokat képviselő srácokra/csajokra gondolok, na az  sokkal profibb lett, mind háttérmunkában, mind megszólalásban. Egyes információs lehetőségek irigylésre méltóak a 90-es évekhez képest. Hirtelen óriási lehetőségek nyíltak a megjelenésben, mint a Youtube, és más online felületek. Akkora dömping van,hogy alaposan fel kell kötni a gatyáját annak, aki részt akar venni benne és megmutatkozna. Most mi a menő, a Youtube? Facebook? Spotify, vagy Apple Store? Melyikhez fogjak? Persze mindegyikhez. Kicsit sajnálom, hogy a CD gyártás hanyatlóban van, jól esik kézbe venni, egy-egy album borítóját nézegetni és olvasgatni a dalszövegeket, megszagolni a papírt. De újra egyre menőbb a vinyl, jó nagy képet lehet rakni rá 🙂 és ez jó.

Ha mondanotok kellene öt kedvenc magyar zenekart, akik nagyjából veletek egy időben alakultak, melyek lennének azok?
CsG: Ugatha Christie, Karabély, Flash, Kispál és a Fuck, és természetesen az Üllői úti Borz … izé, na 🙂
SzF: Nekem Pál utcai és Kispál förevör, szerettem a Prosectúrát, A Rést, és a Hevenyben is jó dumák voltak.

Készültök újabb dalokkal is, vagy 100%-ban a nosztalgia határozza majd meg a koncerteket?
CsG: Nem szeretnénk a mértéktelenség bűnébe esni, ezért amint azt az A38 honlapján lévő beharangozóban jeleztük, kizárólag örökzöld Ipoly-völgyi slágereket játszunk a Palóc Funk Intervenció 30. jubileuma tiszteletére, afféle életmű-kiállítás gyanánt, és hogy megidézzük a gesamtkunstwerk fílinget, levetítjük a Balassagyarmaton 1993-ban „Hahó író” címen forgatott filmem musztereit hangulatfestésképpen.
SzF: Erős megfontolás alatt áll még, igazi orrbavágás az a 100% nosztalgia. Egy csomó embernek nincs fogalma róla, milyenek voltak a dalaink a kezdetekkor. Most nagyot fognak nézni, hogy milyen árnyalt hangulatú volt a nyolcvanas évek vége meg a kilencvenes évek eleje. Pár újabb slágert is elnyomunk, de a fő csapás vonal persze az első két album lesz.

Leave a Comment