Maximalizmus és teljes odaadás | Keep Floyding-interjú

A tavalyi siker után újra az A38 Koncerttermében lép fel a Pink Floyd tribute-zenekar

Tribute zenekart könnyű alapítani, nehéz viszont működtetni – a rajongók és a szakma is szkeptikusak, a léc a magasban van. Ezt a szembeszelet már legyőzte a Keep Floyding, Magyarország legnagyobb Pink Floyd tribute-zenekara, akik ezúttal az A38 Hajó Koncerttermében igyekeznek ezt bebizonyítani március 10-én. Ezúttal nem zenekartaggal, hanem háttérmunkással interjúztunk: Balázs Lajos, a zenekar vizuálért és (egyik) szervezésért felelős csapattagja válaszolt a kérdéseinkre.

Miben tér el a Keep Floyding a többi cover zenekartól?
Markáns, állandóan fejlődő választ tudunk adni arra, hogy van-e értelme tribute-ot csinálni, elég megtekinteni egy videót rólunk, majd eljönni egy koncertre. A fejlődés mind előadott dalok tekintetében, de újabb helyszínek meghódításában is tetten érhető. A csapatnak állandó hang-, fény- és vizuáltechnikusa van, akik teljes jogú tagokként, ugyanakkora lelkesedéssel keresik az újabb technikai megoldásokat a zenekar számára, ami az anyazenekart is a kezdetektől jellemezte.

Mostanában felkapott téma a cover zenekarok létjogosultsága. Ti mit gondoltok a hazai szcénáról és hova pozícionáljátok benne magatokat?
A cover zenekarok, tribute bandák állandó ellenszélben mennek. Aki erre a műfajra adja a fejét, annak szembe kell néznie az visszatérő kényszeres összehasonlítással. Még nehezebb az ügy, ha még működik valamilyen formában az “utánzott” zenekar, hiszen mi indokolná az ifjonti héven kívül az előadott művek színpadra állítását, ha az ember gyermeke láthatja zenész idoljait, élőben?

Sokan érzik azt, hogy a hazai zenei kínálat nem nekik szól, majd szerencsésen ránk talál – így gyarapodik folyamatosan hűséges közönségünk, aki végtelenül hálás azért, mert hallhatja a dalokat élőben, amiket már sem David Gilmour, sem Roger Waters nem tűz a repertoárjára, vagy épp nem úgy, ahogyan megismerte azokat a rommá hallgatott lemezein.

Jön koncertjeinkre az új generáció, akiknek soha nem volt lehetősége élőben átélni a Pink Floyd nevű jelenséget, vagy éppen pénze nem volt rá, hogy eljusson szólókoncertre az Arénába. Mindig visszatérnek azok is, akik ezen a zenén nőtt fel, és soha nem hitték el, hogy hallhatják ezeket a műveket élőben. Jó látni, ahogy a szkeptikus kíváncsi tekinteteket felváltja a lángoló lelkesedés, és a koncertek utáni őszinte hálálkodás. Elcsépelt, de igaz: az alázatos, kemény, befektetett munka mindig megtérül. Nem csak a tribute bandák, de a szerzői zenekarok esetében is. Floydot játszani nemzetközi szintű kihívás, nem véletlenül él meg világszerte a Brit Floyd, az Australian Pink Floyd show és végül, de nem utolsósorban a Keep Floyding.

Mi garantálja azt, hogy autentikusan visszaadjátok a zenekar hangulatát?
A mi válaszunk erre a perfekcionista hangzás és koncertélmény megteremtése, hogy úgy szólaljon meg a zene, ahogy az az évtizedek óta hallgatott albumokon teszi, megfűszerezve az élőzene varázsával. Nagy szerencsénk, hogy a csapat tagjaiból jópáran a zenei élethez szervesen kapcsolódó megszállottak, akiknek fontos tovább vinni azt a zeneiséget és érzést, amit a progresszív rock dinoszauruszának lemezei hordoznak. Nem csak eszköz szinten, de gondolatokban is maradandót, mai napig aktuálisat alkottak a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években, értő közönségünk pedig érzi ezt, folyamatosan figyel és igényli a pontosan odatett hangokat és üzeneteket.

Volt olyan pont, amikor ráuntatok a műsorotokra, és úgy éreztétek, jobb lenne mást csinálni?
Minden zenekar életében vannak mélypontok, amikor fájdalmas döntéseket kell meghozni a folytatást illetően. A Keep Floyding sem kivétel ez alól, és igen, néha jó mást csinálni. Néha mást csinálunk. 🙂 De legalább ilyen jó visszatérni az alapokhoz, rádöbbenni egy-egy alkotás értékállóságára, évtizedek után beérő új üzenetére.

Mire vagytok karrieretek során a legbüszkébbek?
Hosszú út vezetett a 1999-es első koncerttől, a Müpa Nemzeti Hangversenytermének színpadáig. De onnan folytatni sem volt egyszerű, óriási büszkeség elvinni ezt az örökséget a Hajó nagytermébe is, amíg tudjuk, megtesszük.

Bármennyire is nehéz, nevezd meg a három kedvenc Pink Floyd-dalod!
Echoes – mindig egy utazás
Obscured by Clouds – a teljes lemez, szerves egész, gyöngyszem
Shine On You Crazy Diamond Parts I-IX – mert emiatt ragadsz gitárt gyerekként és kísér végig egy életen át.

Hány évet látsz még a zenekarban? Szerinted tíz év múlva is lesz igény Floyd-emlékkoncertekre?
Érdekes gondolat, hogy a klasszikus zene is “csak” cover, ugyanazt a művet több zenekar is eljátssza, értelmezi, vagy éppen korhű hangszereken – óriási siker mellett prezentálja a legmenőbb hangversenytermekben.
Az idő nyilván szelektál – de mi biztosak vagyunk benne, hogy Floydot több száz év múlva is játszani fognak – stratocasteren, Hi-Watt erősítőkkel, Hammond orgonán, Kurzweil szintin és végtelen mennyiségű furán bekötött analóg pedállal. 🙂 Tíz év múlva pedig talán nagyobb szükség is lesz rá, mint ma.

Volt szerencséd látni a Pink Floydot élőben? Milyen élményeid vannak a koncertjükről, koncertjeikről?
A klasszikus felállást sajnos élőben nem, csak a bootleg felvételeken, amik a szenvedélyes gyűjtőknek hála, jelentős mennyiségben állnak rendelkezésre. Nagy élmény volt először látni Roger Waterst 2002-ben a Kissstadionban, David Gilmourt 2006-ban Klam kastélya alatt Rick Wright társaságában, és kezet rázni Nick Masonnel a könyvének bemutatóján.

A zenekar közös meghatározó élménye a pulai amfiteátrumban megtartott Gilmour szóló koncert, jómagam pedig elzarándokoltam a Pompeii visszatérésre is, ami évtizedekig egy elképzelhetetlen fikcióból vált hirtelen valósággá.


A cikk elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programja támogatta.

Hangfoglaló Program       nka_hu

 

Leave a Comment