Oldal kiválasztása

Egyedi Péter munkásságát már sok projektből ismerjük és szeretjük. Egy 2014-es gondolatból 2019-re született meg az első MMAMT, azaz Mindenkinek megvan a maga története-lemez. A szerző izgalmasan hangszerelt, mély és őszinte album bemutatóját az A38 Hajón tartja március 6-án, ennek apropóján mesélt nekünk történeteket az új dalokról és arról, mi foglalkoztatja mostanában.

Mekkora időszakot ölelnek fel az albumon szereplő dalok pontosan, mikor született rá az első szám?
A legkorábbi dal az Ez egy ilyen világ és a Jóemberek, mindkettő 2011 tavaszán született. A legfrissebb a Csak a miénk, ez tavaly ősszel íródott. A lemez gerince a frissebb dalokból áll, amelyek az elmúlt két évben születtek.

A hangszerelések főszereplője a legtöbb dalnál az akusztikus gitár, de bőven találhatók rajta nagyobb zenekarra kitalált megoldások is. Melyik volt az a pont – ha volt ilyen –, amikor eldöntötted, hogy zenekarral csinálod meg az első szólólemezed?
A meztelen 2014-es dal, a megszületésekor már egyből jött a vonós-ötlet, hogy remegtesse meg a dal végét – de az is tiszta volt, hogy több nem kell. Igazából viszont már a 2012-es Fény kezdte a kibontakozást, aminek volt egy nagyon hasonló demója, mint ahogyan végül a Minden villany ég c. Óriás-lemezre került. A lemezírás során majd’ minden dal egyből adta magát – eszköz volt az összetettebb hangszerelés, nem pedig cél.

A saját hangod és világod mellett a mi fülünkben megjelent a Radiohead ezredforduló környéki világa is az MMAMT hallgatása közben. Ha fel kellene sorolnod öt zenekart, akik a legnagyobb hatással voltak a szerzői világodra, melyek lennének azok?
Lehet több? The Beatles, Elliott Smith, Radiohead, Imogen Heap, Sufjan Stevens, Bon Iver, Grandaddy, Volkova Sisters, Jazzékiel, Szesztay Dávid.

A beszédes címből kiindulva nem tudjuk nem megkérdezni, hogy melyek voltak azok a történetek, amelyek arra sarkalltak, hogy ilyen témában/néven jelentess meg albumot?
Nem nagyon volt konkrét történet. Viszont rengeteg minden zajlik körülöttünk folyamatosan és igazából ezek a történetek azok, amelyek azonosítanak minket, a világunkat. Mind jövünk valahonnan, akárkivel találkozol, rengeteg mindenen ment már keresztül teelőtted is. Ez nem fontos, de izgalmas. És így vagyunk egyformák.

Melyik a kedvenc dalod/melyek a kedvenc dalaid a lemezről és miért?
A Folyót nagyon szeretem, megvolt már egy ideje, de az új szöveggel lett az, ami. A Nem érted is favorit, ami meg újabban a kedvencem, az a Nincs asztal nincs szék.

Nem sokkal a tiéd után megjelent Lovasi András új szólólemeze is. Az hogy tetszik, és félsz-e attól, hogy a nagy zajban inkább azt választják a tiéd helyett a magyar gitárzene-fanok?
Nem félek én semmitől J Nyilván rá többen figyelnek, rám meg kevesebben, de ez nem is verseny. Tetszik András lemeze, varázs-lemez lett, meseszerű, engem sok helyen meg is lepett a komolyzenei áthallásokkal. Máshol tartunk az életben, picit más is az esztétikánk és ez hallatszik is a két lemezt hallgatva. Viszont bírjuk egymás dolgait.

Mi a helyzet az Óriással és a Rájátszással? Hogyan oszlik meg a figyelmed a civil munkád, a szólókoncertek és a többi zenekar között, amelyekben aktív vagy?
Az Óriás most pihen, a civil munkám meg a Fishing on Orfű, amivel sok a meló, így most balanszban vagyok. A Rájátszással nem tudjuk mi van, lesz pár koncert, aztán meglátjuk. Egyébként meg apuka leszek a nyáron, úgyhogy az lesz főállásom az év második felében.

A Facebook-eventjeid átnézve még nincs egy éve, hogy elkezdtél ilyen néven koncertezni. Hogy állsz a jövőjéhez – lesz még sok fellépés, és már agyalsz is a következő albumon, vagy majd ahogy az élet hozza?
Most a lemezbemutató köt le, szeretnénk még pár koncertet idén, vannak tervek, igen. REgyébként régen is ezen a néven játszottam, csak aztán egyszerűbb volt úgy átvinni az infót, hogy ’Egyedi Péter szerzői est’. Lehet, hogy nem volt jó ötlet a lemez kapcsán visszaváltani a MMAMT-ra (nekem mmamt, nem ememaemté), de annyira adta magát és annyira szépen leír engem, hogy nem volt más választásom.