Frankenstein-album jön | Úrfi
Szólóprojektből lett zenekar az Úrfi, melynek hamarosan megjelenő új lemeze többek közt a radikális eklektika és a vizek élővilága mentén szerveződik. Erről is beszélgettünk Száraz Bence frontemberrel.
Már nem számítotok kezdő zenekarnak, de talán nem árt frissíteni a veletek kapcsolatos ismereteket. Mik a legfőbb dolgok, amiket tudni kell az Úrfiról? Mik voltak a legfontosabb mérföldkövek az elmúlt években?
A legfontosabb mérföldkő mindenképpen a zenekarrá válás volt. Azóta próbálunk a lehető legtudatosabban építkezni. Mivel mindent saját erőből oldunk meg, minden klip, dal, fotó, koncert egész nagy dolognak számít nálunk. Mindkét tehetségkutatót megnyertük, amin indultunk (Müpa Garázsband és Dreher Felfedező), volt már dalunk országos rádióban, rotációban, klipünk a Klipszemlén a száz legjobb közt. Feltűntünk különböző műsorokban, legutóbb például a Petőfi TV-n az „Én vagyok Te” egyik részében. Volt pár izgalmas együttműködésünk magyar művészekkel, például Martin Wandával vagy a Hidegvér ruhamárkával. Nagyon büszkék vagyunk a már több alkalommal megrendezésre kerülő jótékonysági ruhagyűjtésünkre. Legutóbb ezt a Téveszmével karöltve sikerült tető alá hozni, amin több mint 300-an vettek részt. És persze van pár személyes szempontból emlékezetes pillanat, mint amikor lehetőségünk volt a nagy kedvencem, a norvég Moddi előtt játszani, vagy, amikor egy fesztivál backstage-ben a Junkies tagjai ették meg véletlenül a szendvicseinket.
Mik, kik voltak a zenekar legfontosabb inspirációi az induláskor? Kik a példaképek?
Konkrét zenei inspirációim valahogy sosem voltak. Sosem volt bennem az, hogy olyasmit akarok csinálni, mint egy adott zenekar. Viszont mentalitásban, hozzáállásban van sok előadó vagy művész, akiket mélyen tisztelek. Mindig is szerettem azokat, akik képesek lebontani a műfaji korlátokat, és fittyet hánynak az írott-íratlan szabályokra. Persze ha a közölni kívánt üzenet ezt igényli. Nekem mindig mindenben az üzenet az érdekes. Ha az ember bármit mondhat, bármit festhet, mi az, amit közölni szeretne. Zenében ilyen szempontból a System Of a Down nyitott ki előttem kapukat tiniként, irodalomban Vonnegut és Szolzsenyicin adta a legtöbb muníciót, mozgóképben mainstream vonalon pedig a Hetedikre és a BoJack Horsemanre hivatkozom nagyon sokat.
2018-ban adtatok ki legutóbb lemezt. Napokon belül jön a következő, A Mélyén laknak a szörnyek. Hogyan készült az album? Mennyi idő alatt állt össze? Hogyan nézett ki a munkafolyamat?
Elég viszontagságos volt. A dalok nagy része már a Koszorúk munkálatai alatt meg volt írva, és szinte rögtön a megjelenés után már el is kezdtünk dolgozni rajtuk. Sajnos olyan váratlan események hátráltattak minket, mint egy tagcsere vagy a világjárvány. Ezenkívül, míg a Koszorúkat teljesen egyedül írtam, itt már zenekarként működtünk, és ennek is ki kellett találni, tapasztalni a mechanikáját. Nagyon féltem tőle, hogy az idő elöregíti bennem az ötleteket. Sok szempontból már nem ott tartok az életemben, mint amikor ezek a dalok megfogalmazódtak. Érdekes módon, pont ez kellett ahhoz, hogy kicsit érettebb fejjel tudjak hozzájuk állni, és így volt lehetőségem újraértékelni egy csomó ötletet. Szerintem ez kifejezetten jót tett a daloknak.
Korábban elég széles skálán írtatok zenét, a kamarazenés-akusztikustól, a pörgős alterockosig. Hogyan néz ki az új lemez, maradt az eklektika vagy egységesülés van?
Nem tudom egy zenei stílusra korlátozni magam. A csilis babot is imádom, de nem akarom egész életemben azt enni. Ráadásul az egyik jelmondatom az, hogy „egy félig sikerült kísérlet örökké százszor értékesebb, mint egy jól sikerült biztonsági játék.” Ebben hiszek. Szóval ez az album is teli lesz olyan ötletekkel, amik papíron nagyon kínosnak hangzanak, és reménykedünk, hogy egyben mégis össze fog állni. Zeneileg megint Frankenstein-albumot csináltunk: lesz rajta folk, techno, nu metal, rap, mainstream pop, tábortüzes dal, keringő.
Kik vagy mik azok a szörnyek, akik a mélyén laknak? Erős a vizes, halas, tengeri élővilágos tematika a zenekar körül – honnan jön ez, minek köszönhetjük?
Az albumot összefogó koncepciót a horgászhalak ihlették, ami a borítón is és a klipben is megjelenik. Gyerekként lenyűgöztek ezek az állatok, persze ezzel együtt rettegtem is tőlük. Sok évvel később tudtam meg, hogy ezek a ránézésre horrorisztikus szörnyek a valóságban átlagosan alig 10-25 cm-re nőnek, alig van izomzatuk és a testük teljesen kocsonyás, hogy el tudják viselni a hatalmas nyomást, amiben élnek. Ha felhozná őket az ember, a nyomáskülönbségtől gyakorlatilag szétmállanának. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy ha önvizsgálatot tartunk, a mélyben megtaláljuk magunkban a rettenetes dolgokat, a démonjainkat, amik ha közvetlen közelről nézzük és felnagyítjuk őket, akkor valóban rémisztők. Viszont ha az ember megpróbálja megtalálni a létezésük okát, megérteni a természetüket, rájön, hogy veszélytelenek, és lehet, hogy egyáltalán nem is baj, hogy ott vannak.
