„It’s okay
You don’t have to run and hide away”
Dead Moon
Mindaddig nem tudjuk mennyire jól élünk, amíg ki nem hullik egy szeretett hang, arc, mosoly a világunkból.
Fraknói Ottó barátunk elvesztésével ez persze azonnal tudatosul bennünk, tudjuk jól, hogy sokkal szegényebbek lettünk, azonban ez a veszteség rá gondolva sehogyan sem tud szomorú, sötét, üres gyásszá válni. Azért nem, mert az Ő esetében egy sármos, szellemes, sugárzó személyiségről beszélünk, akinek világlátása messze túlmutatott a hétköznapi, – látszólagos racionalitások közé szorult, – szokásokon, közmegegyezéseken alapuló világképen.
Ő volt közülünk az igazi matróz, a vérbeli tengerész, az örök utas, aki messzebbről jön, sokkal távolabbra lát, sokkal tágabb horizontot figyel, és mélyebb vízű kikötőbe tart, mint bárki más. Aki nem ismerte, képzelje maga elé Johnny Deppet, amint a világ kalózaként elindul a nagyvilág meghódítására, amelyet mindennél hatékonyabb fegyverével, huncut mosolyával, kíméletlen humorával és sármjával simán bevesz, mindenkit meghökkent, de győzni nem akar.
Ottó 1967-ben született Budapesten. Három éves, amikor szülei Stuttgartba disszidálnak. Ott nő fel, s válik a helyi punk-rock szcéna színes, meghatározó alakjává. Később csodálatos élményei lesznek különböző tudatmódosítók jóvoltából, ami mély nyomokat hagy világnézetén, egyszer például úgy érezte, hogy fává változik, így saját erein keresztül folyik át annak életereje. Ebből is kikövetkeztethető, hogy csak a természetben érezte jól magát, aki végül a Börzsönyben találta meg ideális lakhelyét.
Mindig kívülálló volt. Meg volt győződve arról, hogy látja az emberek lényegét, és úgy általában, a lényeget. Huszonhat évesen költözött haza Budapestre, ahol azután ötvösnek tanult, majd kilencvenháromban motorozás közben megtalálta a Dunakanyart, s azóta ott töltötte a lehető legtöbb idejét.
Többször volt a halál közelében komoly betegségekből kifolyólag. A nehézségeken rendre a zene segítette át, amelyet imádott. A portlandi Dead Moon együttes gyakorolta rá a legnagyobb hatást, azért is, mert mindvégig megőrizték függetlenségüket, nem szerződtek le nagy lemezcégekkel. A végletekig letisztult, szeretetet hirdető punk-rockot játszottak, s It’s OK cimű számuk akkora hatást gyakorolt rá, hogy egész élete során ezt az egy rövid mondatot mondogatta kedvenc mantrájaként. Legalább egyszer biztos mindenki hallotta Tőle, aki találkozott vele.
Eszerint az egy mondat szerint élte az életét, s ennek szellemében nem harcolt. Tizenhat éven át volt a hajón a Főügyeletes, akinek az volt a feladata, hogy a jóvoltából minden olajozottan, összhangban, simán és jól működjön.
A zenekarok és fellépők igazi kedvence volt teljesen unikális humora és lazasága miatt. Gyűlölte a kapitalizmust és a politikusokat, teljes zsákutcának látta azt, amerre az emberiség ma halad, és ezt a rendszerváltás kezdetén nem volt jó hallani.
Azóta láttuk, hogy sok mindenben nagyon is igaza volt.
Hiányzott belőle minden mesterkéltség és önmegvalósítási ambíció.
Tiszta és ártatlan angyali-gyermeki mivolta legtöbbször átsejlett a személyiségén.
Nagyon lehetett szeretni.
És éppen ezért is fog nagyon hiányozni.
Ottó, drága Barátunk!
Mosolygunk, ha Rád gondolunk!
Igyekszünk megőrizni könnyedségedet, vidámságod, stílusodat!
S továbbvinni belőle, amennyit csak tudunk!
Bennünk élsz tovább Öregem! Jó utat!
