A Dool hét év után új lemezzel tér vissza az A38 Hajóra

A Through the Gates of Horn & Ivory turné keretében ismét Budapesten ad koncertet a klasszikus hard rockot, a gótikus popot és a pszichedelikus metált mesterien ötvöző Dool. A rotterdami banda 2018-ban már fellépett az A38 Hajón, most pedig The Shape of Fluidity című új lemezükkel térnek vissza április 24-én a svéd The Family Men és a lengyel Taraban társaságában.

A Dool 2015 óta merül mélyre a post-punk, a doom, a progresszív rock és a pszichedélia egyszerre súlyos és felemelő világában. A zenekar neve – „bolyongás” – tökéletesen tükrözi azt a kereső és határfeszegető attitűdöt, amely már a 2016-os Here Now, There Then debütáló albumon is megmutatkozott: a dalok egyszerre lesújtóak, áramlóak, kíméletlenek és érzelmekkel felfűtöttek. A Summerland ezt az irányt még tovább mélyítette –  2020-ban egy konceptuálisan is kiforrott, spirituálisan túlfűtött anyag látott napvilágot, amely az élet és halál közötti határvonalakat, a túlvilágba vetett hitet és az elengedés misztériumát járja körül. 

The Shape of Fluidity – zenei kísérlet az én újraértelmezésére

A The Shape of Fluidity egyfajta belső térkép, amely az önazonosság kérdését helyezi a középpontba. A cím már önmagában is paradoxon: arra utal, hogy a változás nem rögzíthető, nem lehet maradandóvá tenni, az emberek mégis próbálnak formát adni annak, akik és ahogyan élnek. A zenekar karizmatikus frontembere, Raven van Dorst, saját tapasztalataiból merített az alkotás során. Interszexként született, és gyermekként olyan orvosi beavatkozásokon esett át, amelyek női nemi identitás irányába kényszerítették. Évekkel később úgy döntött, visszaveszi az önrendelkezését: nevet változtatott, nyíltan vállalta kettős nemi identitását, és zenei, illetve nyilvános szerepvállalása révén saját narratívát formált teste és önazonossága fölött. A lemez azonban nemcsak személyes vallomás, hanem tágabb társadalmi reflexió is: a nemi szerepek, az elvárt viselkedésminták és a szociális normák által kijelölt határokat kérdőjelezi meg.

A eddigi anyagokhoz képest a The Shape of Fluidity letisztultabb, mégis tele van finom árnyalatokkal és gondosan kidolgozott részletekkel. A hangzásvilág atmoszférikus, de nem túlburjánzó – jól kiegyensúlyozott a hangszeres jelenlét és a dalstruktúrák aránya. A Venus in Flames nyitótétel fokozatosan építkező szerkezetével a változás feszültségét kelti, A House of a Thousand Dreams többrétegű hangszerelésével az identitás sokszínűségére reflektál, míg a Currents című instrumentális tétel disszonáns akkordjaival és visszafogott dinamikájával egyfajta nyugtalan, köztes állapotot idéz meg – mintha egy belső átváltozás pillanatképe lenne. A záró The Hand of Creation a transzformáció és önelfogadás motívumait foglalja keretbe, monumentális zárásként adva mélységet a végkifejletnek.

A Dool nemcsak lemezein, de koncertjein is erőteljes érzelmi jelenlétet teremt: felléptek már a Graspop, Hellfest, Wacken vagy a Wave Gotik Treffen fesztiválokon, és Európa-szerte klubturnéikon keresztül is szoros kapcsolatot építettek a közönséggel. Budapesti koncertjükön ezúttal csatlakozik hozzájuk a svéd  The Family Men és a lengyel Taraban is. 

Feszült garázsrock és pszichedelikus kísérletezés

A The Family Men zenéjében ott zúg a skandináv éjszaka szele, a garázsok sötétjéből előkúszó pszichedélia és a punk energiája. Hangzásuk vad, dalaikban pedig egyszerre van jelen a feszültség és a lírai önfeltárás. Legutóbbi lemezük, a Ceilings a belső szorongásokat, a hétköznapi identitásválságokat és az emberi kapcsolódás törékenységét dolgozza fel – zeneileg sűrű, de áttetsző, ösztönös, mégis tudatos anyagként. A zenekar hajlamos hosszú, improvizatív kitérőkre koncertjeik során, így azok mindig kiszámíthatatlan, feszültséggel teli élményt nyújtanak.

Nehéz riffek és keleti melankólia Krakkóból

A Taraban zenéje olyan, mint egy régi film sötétben lüktető képkockái: borongós, meditatív és mélyen pszichedelikus. A krakkói trió a ’70-es évek heavy psychedelic és stoner rock világát idézi meg, de nem nosztalgikus módon – sokkal inkább saját kelet-európai identitásukból táplálkozva és a korszerű zenei kultúra nyelvére fordítva. A How the East Was Lost debütlemezük sűrű riffekkel, feszes dobalapokkal és szimbolikus, helyenként misztikus szövegvilágával lassan, de biztosan épül a hallgató tudatába. A trió élőben különösen erőteljes szintre emeli produkcióját: a számaik aprólékosan építkeznek, a csendeket tudatosan használják, a dinamikai ívek pedig fokozatosan vezetik el a közönséget a katarzisig.