Több mint szponzoráció: márkaegyüttműködések az A38 Hajón
A kulturális szponzoráció az elmúlt években alapvetően átalakult: a puszta logómegjelenés helyét egyre inkább a közösen fejlesztett tartalom és az élményalapú márkajelenlét veszi át. Egy klub számára ugyanakkor különösen nehéz piaci partnert találni: nem tud akkora tömegeket megmozgatni, mint egy fesztivál vagy egy arénakoncert, így a márkáknak sem elsősorban nagy elérést kínál. Itt egy szponzoráció sikere a kreatív ötleteken és a közösen kidolgozott megoldásokon múlik, és ez mindkét partner előtt új távlatokat nyithat. A Hajó korábbi együttműködései jól mutatják, milyen formákat ölthet ez a szemléletváltás.
Az A38 2003 óta közel húszezer koncertet és kulturális eseményt szervezett, a fedélzeten több mint ötezer televíziós műsorszám készült. A felvételek pedig mára mintegy húszezer órányi broadcast minőségű anyagot tesznek ki, amit ha valaki egyhuzamban nézne végig, több mint két évig tartana. A számok mögött egy olyan intézmény rajzolódik ki, amely jóval túlmutat egy hagyományos koncerthelyszín szerepén. A Hajó egyszerre kulturális műhely, stúdió, médiaplatform és rendezvénytér, működése pedig a több mint két évtized alatt felhalmozott releváns tapasztalatokra és a kiemelkedő szakmai tudásra épül.
A Hajón teljes körű, broadcast minőségű stúdiókomplexum és rádió működik, amely koncertek, konferenciák és rendezvények rögzítésére és élő közvetítésére egyaránt alkalmas. A központi vezérlőn keresztül bármelyik térből indítható élő adás, a közvetítés pedig egy időben akár három különböző platformra is eljuthat. Ez az unikális infrastruktúra a márkák számára is egyedülálló lehetőségeket rejt, amit a Hajó elmúlt években megvalósult együttműködései is jól mutatnak. A partnerségekből koncertsorozatok, élő közvetítések és olyan szakmai kerekasztal-beszélgetések születnek, amelyek a helyszínen és a digitális térben egyaránt utat találnak a célcsoportjukhoz.
Exkluzív élmények a Telekommal
Az elmúlt időszak egyik legösszetettebb partnersége 2025-ben indult a Magyar Telekommal, és jelenleg is tart. Az együttműködés egy digitális platformot és az élő kulturális élményt kapcsolja össze. A Telekom Magenta Moments támogatásával változatos koncertek, emlékezetes pillanatok és exkluzív élmények – Magenta VIP-tér, welcome drink és ajándékcsomagok – várják a Telekom-ügyfeleket a fedélzeten. Az eseménysorozat keretében feltörekvő és már ismert előadók lépnek színpadra, köztük Blockhead, az Arms & Sleepers, Deva és a Zaporozsec. A Hajó vendéglátási és rendezvényszervezési háttere új lehetőséget is kínál a kapcsolódásra: egymáshoz, a zenéhez és azokhoz a momentumokhoz, amelyek túlmutatnak egy szimpla estén, így a partnerséget komplex, magas hozzáadott értékű élményként pozicionálja.
Kulisszák mögött az Imagine Budapesttel
Az Imagine Budapesttel való együttműködés keretében a nyári és az őszi időszakban havi egy alkalommal tematikus hajóséta indult az A38-on. A program célja, hogy a közönség ne egyszerűen egy koncerthelyszínt járjon be, hanem történeteken, személyes emlékeken és kulturális összefüggéseken keresztül ismerje meg a Hajó több mint két évtizedes történetét és különleges működését. A sétákat Czakó Zsófia kortárs írónő vezeti, így az Imagine városi sétáinak szemlélete a Hajó saját történeteivel és egy markáns szerzői nézőponttal találkozik. A résztvevők olyan tereket ismerhetnek meg, amelyek egy átlagos koncertlátogatás során részben vagy teljesen rejtve maradnak előttük, miközben szóba kerülnek az A38 alapításának és átalakításának történetei, a hajólét sajátosságai, emlékezetes koncertek és előadók, valamint a klub működésének kulisszatitkai.


Jägermeister x A38 Eklektronika: DJ-szettek a panorámastúdióból
A márkaegyüttműködések egyik legkézenfekvőbb formája a közösen létrehozott tartalom, amelyhez a Hajó műsorgyártási tapasztalata különösen jó alapot ad. Az A38 Eklektronika elektronikus zenei sessionsorozat a panorámastúdióban készült, kifejezetten élő streamingre és digitális tartalomgyártásra optimalizált formátumban. A sorozat elsősorban feltörekvő elektronikus zenei előadókat – köztük Cadikot, DJ Bootsie-t és Q-Cee-t – mutatott be modern, vizuálisan is erős megvalósítással. A projekt egyik szponzora a Jägermeister volt, amely márkázott tartalmi együttműködés keretében kapcsolódott a produkciós megvalósításhoz. Az adások a Hajó és az italmárka digitális felületein egyaránt megjelentek, így a tartalom mindkét közönséghez közvetlenül eljutott, a projekt pedig egyszerre erősítette az A38 elektronikus zenei profilját és a partner jelenlétét a fiatal, urbánus közönség körében.
Bookline: zene és irodalom a B-oldalon
Egészen más hangulatot teremtettek a 2019-ben a Bookline B-oldal néven futó irodalmi beszélgetésekkel kísért akusztikus sessionkoncertek. A bensőséges hangulatú eseményeken a kortárs magyar könnyűzene meghatározó alkotói léptek fel, többek között a Lázár testvérek, Jónás Vera és a Devil’s Trade. A Bookline saját árusítópulttal és könyvnyereményekkel kapcsolódott a programhoz, a történéseket pedig a közönség élőben követhette a Bookline és az A38 közösségi felületein. Az együttműködés jól példázza, hogy egy márka jelenléte akkor hiteles, ha a program tartalmilag szervesen kapcsolódik a profiljához – ebben az esetben az olvasás és a könnyűzenei kultúra közötti híd teremtette meg ezt a kapcsolatot.
Google Artist Academy: szakmai párbeszéd koprodukcióban
Egy partnerség nem feltétlenül zenei produkcióban ölt testet. A Grow with Google kis- és középvállalkozásokat támogató programjához kapcsolódva az A38 2020-ban koprodukcióban valósította meg a Google Artist Academy zeneszakmai kerekasztal-beszélgetéseit. Mindez a pandémia idején történt, amikor különösen nagy szükség volt az előremutató szakmai párbeszédre: az előadóművészek ekkor csak a virtuális térben tudták megszólítani a közönségüket. A sorozat a hazai klubélet, a zeneterjesztés és a digitális tartalomgyártás meghatározó szakembereit ültette egy asztalhoz, hogy közösen keressenek megoldást a kialakult helyzetre. A projektet a koncepciótól a szervezésen és a gyártáson át az online megjelenésig a Hajó stábja koordinálta. A beszélgetések ma is visszanézhetők az A38 közösségi felületein.
Az elmúlt évek programsorozatai azt mutatják, hogy a legsikeresebb partnerségekben a márka a kezdetektől a Hajóval együtt alakítja ki a koncepciót. A konkrét konstrukció mindig a partner céljaihoz és arculatához igazodik, a megvalósítás alapja azonban minden esetben ugyanaz: a Hajó saját stábja és infrastruktúrája, amelyeknek köszönhetően minden munkafázis házon belül valósul meg. A Hajó ebben a szellemben várja azokat a márkákat, amelyek nemcsak jelen akarnak lenni a kulturális életben, hanem formálni is szeretnék azt.