Egy új sorsszakasz: Pajor Tamás 3.0, avagy a „Weisz” produkció először a Hajón
Február 20-án az A38 Hajón debütál Pajor Tamás 3.0, avagy a „Weisz” produkció: egy performatív comeback, amely egyszerre tekinthető jubileumnak és egy teljesen új korszak nyitányának. Az előadás egy szimbolikus évfordulóhoz kötődik: 40 éve született meg Pajor ikonikus rap-költeménye, „A rock and roll, az nem egy tánc”, amely azóta is ugyanazzal a makacs igazsággal ketyeg, mint egy túlélő metronóm.
Pajor Tamás a magyar underground egyik megkerülhetetlen alakja. A nyolcvanas évek elején az első magyar punk- és posztpunk formáció, a Neurotic frontembereként vált ismertté: a new wave-es megszólalás és Pajor markáns, beszédszerű előadásmódja radikálisan eltért mindattól, amit akkoriban a magyar könnyűzene megszokott formái jelentettek. Provokatív szövegeik a korszak hangulatát és feszültségeit közvetítették. Soraikból több máig élő idézet vált kollektív emlékezetté, például a „neked a divat mondja meg, hogy ki vagy”.
A 90-es évek elején Pajor Tamás életében és alkotói munkájában is fordulat következett be: a Rocktérítő című film forgatása közben megtért, és ekkor csatlakozott a Hit Gyülekezetéhez. Ezután zenei és szövegvilága spirituális irányt vett. Az Ámen, majd később az Amenra időszakában dalainak középpontjába a hit, a Biblia és a személyes megtapasztalás került. A szövegei továbbra is a kimondott szó erejére épültek: Pajor beszél, mesél, vitázik, gyakran közvetlenül a hallgatóhoz szólva.
Az elmúlt években Pajor Tamás ismét aktív szereplője lett a kortárs kulturális és közéleti diskurzusnak. Versei, dalai és videós megszólalásai egyre hangsúlyosabban reagálnak társadalmi jelenségekre. Ennek a korszaknak látványos nyitánya a pár hete megjelent Kezitcsókolom című dal és klip, amely szarkasztikus hangvétellel, vizuálisan túlfűtött eszköztárral reflektál a hatalom működésére, direkt agitáció nélkül. Pajor maga is érzékeli a megszólalás tétjét: „A szó öl és elevenít… a szellemből gondolat, a gondolatból szó, a szóból pedig tett lesz.” A mai nyelvi térben tudatosan törekszik arra, hogy kerülje az uszítást és az alpáriságot, miközben saját bevallása szerint a hibázás kockázata is benne van a jelenlétben.
A „Weisz” név felvétele szintén ennek az új szakasznak a része. Pajor nagyapja, Weisz Marcell textilkereskedő volt, aki túlélte Mauthausent, majd egy tragikus fordulat után soha nem tért haza. Pajor tudatosan vállalta fel ezt a nevet művésznévként, amely egyszerre személyes emlékezet és kulturális állítás.
A „3.0” nem pusztán új projektcím, hanem önmeghatározás. „A 3.0 címmé emelt karakteres számozás elég kontúrosan jelzi az új sorsszakaszt” – fogalmaz az előadó. A Pajor Tamás 3.0 projekt tehát nem visszatekintő életműkoncert, hanem egy jelen idejű alkotói fázis bemutatása. Zeneileg a Pajor Tamás 3.0 – Weisz produkció, az egyszerűség kedvéért, posztpunk. Szövegsúlyos dalok adják a koherenciát, miközben a zene eklektikus, és helyet kap benne a hiphop is, Pajor saját értelmezésében: „az általam művelt szózenei változat, valahol félúton a rap és a slam poetry között”.
Az A38-as eseményen új dalok és szövegek hangzanak el, valamint az elmúlt négy évtized meghatározó műveiből is felidéz néhányat. A koncert formája túlmutat a hagyományos élőzenei kereteken: a dalokat improvizatív beszédrészek, performatív elemek és közvetlen megszólalások kötik össze. Pajor jól ismert, örkénylő monológjai most is a koncert szerves részei lesznek, ahogy ígérete szerint meglepetésvendégek is feltűnnek a színpadon.
Koncert + vacsora az A38 Hajón
Az A38 Hajó weboldalán felsorolt legtöbb eseménynél már elérhető koncert + vacsora ajánlatunk. Ha igazán különlegessé tennéd az estét, válaszd a kombinált – vagy adott esetben a kiegészítő – jegyet, amely a koncertélmény mellett egy ízletes, kétfogásos menüt is tartalmaz. A vacsora egy, az alkalomra összeállított menüről szabadon választható főételből, valamint egy előételből vagy desszertből áll. Érkezz korábban, foglalj helyet a dunai panorámás A38 Bistróban és hangolódj rá egy finom vacsorával az esti koncertre!