Oldal kiválasztása

PICS1.jpg

Alig két napja indult blogunk megkapta első küldeményét, úgynevezett recenziós példányát, és nem is akármilyet. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál előtt a követhetetlenségig sűrűsödő megjelenés-áradat hullámán érkezett a friss, nyomdaszagú, boltokba a napokban kerülő Rájátszás kötet a hozzá tartozó, 17 dalt tartalmazó CD-melléklettel. A remek kiállítású, keményborítós, nagyon ötletes CD-tároló és kiadó egységet rejtő könyvben öt zenész és hat költő-író versei, novellái és portréi sorakoznak, biztos kézzel elszórva a Rájátszás eddigi fellépéseiről készült képanyagban. És hogy miért kaptunk az elsők között a kötetből? Azért, mert a Rájátszás – többek között Beck Zoltán (30Y), Kollár-Klemencz László (Kistehén) és Szűcs Krisztián (HS7), illetve költői részről Grecsó Krisztián közreműködésével – április 30-án élőben lép fel és ad koncertet az A38 Hajó tizedik születésnapján, a Junip előzenekaraként. (Ez utóbbi új lemezének megjelenés előtt meghallgatható streamjét reggel posztoltuk.)

A kortárs magyar költők-írók és zenészek együttműködéséből született (és itt megvásárolható) Rájátszás előzményei két évvel ezelőttig nyúlnak vissza, amikor elindult az azonos című dalest-sorozat. Azóta a Rájátszás időről időre ismétlődik, folyamatosan bővülő résztvevő- és fellépőgárdával: a fent említett előadók mellé beszállt Erdős Virág, Háy János és Karafiáth Orsolya és Szálinger Balázs, illetve zenészrészről Bérczesi Róbert, Másik János (Európa Kiadó) és Kardos-Horváth János is. A folyton változó, izgalmas és mindig új meglepetésekkel szolgáló sorozat kimondott célja, hogy bebizonyítsa: a kortárs költészet nem valami obskúrus, köldöknézős, kevesekhez szóló absztrakt izé, a kortárs popzene pedig nem az a bugyuta slágergyár, aminek a (…) alapján hinnénk. A költők új szövegeket írnak a zenészek dalaihoz, a zenészek megzenésítíik a költők verseit, és mindezt aztán teljes harmóniában előadják a színpadon – lehetőleg együtt.

Ebből a kezdeményezésből valósult meg a kötet, amelynek szerkesztői, Nagy Gabi és Valuska László nagyon okosan nem akartak úgy tenni, mintha a kötet helyettesíthetné a koncerteket. Ehelyett inkább kibővíti azokat, hozzátesz, informál és megörökít. A szövegben szereplő egyoldalas portrékból kiderül a zenészek viszonya az irodalomhoz, az írók viszonya a zenéhez, és az egészből egy érdekes, sokat forgatható, remekül ajándékozható extended verseskötet lett. Külön pont, és az A38-együtthatót tovább erősíti, hogy a zenei producer és szófelhőszerkesztő nem más, mint az anyagon egyébként kalimbán és ikerfurulyán is közreműködő egykori Origo-főszerkesztő és világzene-mániás Tilos-DJ, Weyer Balázs, aki jó párszor pörgetett már lemezeket a hajón is.