Oldal kiválasztása

A veterán holland drum and bass trió, a Noisia és a brit hip-hop csapat, a Foreign Beggars közös lemezt ad ki szeptember másodikán.

noisia_2_4.540wide.jpg

Az ötös már több alkalommal dolgozott együtt: a Noisia a Foreign Beggars 2009-es albumán három számban is vendégeskedett (például az azóta is ütős Contactben), míg egy évvel később a két rapper a hollandok első nagylemezén kapott szerepet. A közös munka itt nem ért véget, idén egy új projektet hozott össze a két csapat I Am Legion néven. Bbemutatkozó lemezüket már el is készítették, melyen tizenhat szám kap majd helyet. A self-titled album első dala, a Make Those Move néhány hete kerül ki és egy lájkért vagy egy tweetért cserébe ingyenesen letölthető az http://iamlegion.co.uk/ oldalról.

A Noisiáék szombaton lépnek fel a Szigeten az A38 színpadán, míg október 12-én az I Am Legion projekttel érkeznek a fővárosba. Kedvcsinálóként íme egy idei fellépés a Noisiától:

szerz.: Árvai Dániel