„A siker és elismerés lehetőséget ad, de sok mindent követel is” – koncertbeharangozó interjú Anasztázia Razvaljajevával

Március 26-án, az A38 Hajón lép fel Magyarország egyik legígéretesebb hárfazenésze, az orosz származású Anasztázia Razvaljajeva. Idén februárban, Környei Miklós gitárossal alkotott duójával elnyerte a IV. Madridi Nemzetközi Spanyol Hárfás Kamaraverseny második helyezését, pár héttel ezelőtt pedig a Pannon Filharmónikusok szólistájaként lépett fel telt ház előtt a Művészetek Palotájában. Az A38 Hajó közönsége pedig egy egészen különleges szerepben, a Wattican Punk Ballet vendégzenészeként is találkozhatott már Anasztáziával. A hajtás után olvasható interjúnkban a versenyekről, koncertekről, kedvenc hárfásairól és a kihívásokról kérdeztük Anasztáziát.

 

Lindalë Trio (fotó: Drahos Rebeka)

balról jobbra: Izsák Ilona (brácsa), Tóth Zsuzsanna (fuvola), Anasztázia Razvaljajeva (hárfa)

Február végén, Környei Miklóssal elnyertétek a IV. Madridi Nemzetközi Spanyol Hárfás Kamaraverseny második helyezését. Gratulálni szeretnék ehhez és egyben kérdezném, hogy mit jelent számodra a versenyeken való részvétel és mi volt eddig a legnívósabb, vagy legemlékezetesebb versenyed?

A versenyzés sokáig szakmai tapasztalatszerzés, ismeretterjesztés módja volt, világlátás, kapcsolatépítés és a nemzetközi mezőny szintjének felmérése. A tizenvalahanyadik verseny után úgy éreztem, hogy belefáradtam és pár évig nem foglalkoztam ilyesmivel. Nem rég azonban újra feltámadt bennem a lelkesedés, így gitáros kamaratársammal – akivel 2011 óta dolgozunk együtt – szeptemberben elkezdtünk készülni a madridi kamaraversenyre, tudatosan felépítve a koncertjeink műsorát, a próbák menetét. Januártól gyakorlatilag minden szabad percünket a gyakorlásnak és a próbálásnak szenteltünk, illetve a hangzásunk csiszolásán dolgoztunk. A versenyen erős volt a mezőny, a döntőbe öt nagyon különböző felállású kamaracsoport került be: a mi duónk mellett volt spanyol/francia brácsa-hárfa, spanyol hegedű-hárfa, német hárfa duó és egy litván fuvola-hegedű-cselló-hárfa kvartett. Hosszú és megfeszített felkészülés tetőpontján álltunk, amely szellemileg és testileg is megterhelő volt. De örülök annak, hogy végül sikerült jól helytállni és ott és akkor a tőlünk telhető legjobb előadást nyújtani. Emiatt ez a verseny mindenképpen emlékezetes marad, nem beszélve egy megdöbbentően jó flamenco előadásról és a Pradoban látott Goya és Velazquez képekről. Egy négy évvel ezelőtti walesi hárfaverseny azért maradt emlékezetes, mert a hely ahol zajlott az ír tengertől harminc méternyire volt, hatalmas üvegablakain át is lehetett látni a fekete hullámokat, ráadásul harmincvalahány versenyző közül bekerültem a három döntős közé. Nem fogok már sokáig versenyezni, de remélem sikerül még elmennem idén néhány kamara és szóló versenyre is.

Miért épp hárfán kezdtél el tanulni? Mikor és hogyan ismerkedtél meg először a hangszerrel?

Anyukám hárfaművész. Terhesen is rengeteget koncertezett, a murmanszki filharmóniában dolgozott. Gyerekkorom óta hallgattam ahogy otthon gyakorolt és sokszor vitt magával koncertről koncertre. Kicsit viccesen nézve: gyakorlatilag „nem volt más választásom” minthogy ezt a hangszert válasszam. Sok évig kötelességtudatból gyakoroltam, de egyáltalán nem voltam kibékülve azzal a jövőképpel amit az akkori elképzeléseim szerint egy hárfás élete jelentett. Csak később kezdett el igazán érdekelni a dolog, miután egy évre abbahagytam, teljesen mással foglalkoztam, majd 19 éves korom körül magamtól újrakezdtem. Azóta nincsenek a pályaválasztással kapcsolatban kételyeim, kétségtelenül ez a hivatásom.

Oroszországban, Murmanszkban születtél. Ebből mennyi időt éltél kint és mennyit Magyarországon? Milyen volt elköltözni Oroszországból és mi az, ami a legjobban hiányzik Magyarországon?

Murmanszkban születtem és hét éves koromig éltem ott, majd 1993 körül a szüleimmel Magyarországra költöztem. Életem túlnyomó részét itt töltöttem, kialakult bennem valamifajta magyar öntudat, de nem vesztettem el orosz identitásomat… így nehéz megmondani hol is van az a haza számomra. Oroszországban is néztek már külföldinek, Magyarországon pedig legtöbbször a nevem tesz fel kérdéseket, minimum a kiejtésben. Ha valami hiányzik abból amire gyerekkoromból emlékszem az az igazi tél, sok hóval és a korai sötétedéssel, majd a hosszú fehér éjszakákkal. Hiányzik még a tenger és a sirályok hangja. Egyébként ott érzem otthon magam, ahol nyugodtan csinálhatom azt ami érdekel, ami fontos nekem.

ArsE duó (fotó: Biczó Fruzsina)

Milyennek találod a magyar klasszikus zenei oktatást? Miben különbözik az orosz zeneoktatási rendszertől? 

Nem vagyok elég tájékozott az általános zenei oktatásban ahhoz, hogy kellő pontossággal összehasonlítsam a két oktatási rendszert…így mielőtt túl sok butaságot hordanék össze kicsit szűkítem a kört a hárfaoktatásra, amiben sokkal inkább otthon vagyok. Az orosz hárfaoktatást, amiben személyesen is volt részem, általánosságban sokkal nagyobb szigor és rendszeresség jellemzi. Egy kiépített, olajozottan működő iskolarendszerben oktatnak, amelyben Alexander Szlepuskin hatására 1908 körül kialakult (és azóta csak erősödött) egységes játéktechnikát tanítanak. Az egységesség azt jelenti, hogy nagyjából minden tanár ugyanazt a kézpozíciót tanítja, és ez a technika nagyon szilárd alapokat ad a hárfázni tanulónak, virtuozitást, brilliáns játékot eredményez hosszú távon. A szigor és rendszeresség alatt azt értem, hogy vannak olyan zenére szakosodott iskolák ahol a több évtizedes tapasztalattal rendelkező pedagógusok 6-7 éves kortól huszonvalahány éves korig nevelik a hárfásokat. A szülők, nagyszülők aktívan részt vesznek az oktatásban olyan módon, hogy a tanár iskolai munkáját órán figyelemmel követik és otthon folytatják a gyerekkel, együtt gyakorolnak a kicsikkel amíg elég nagyok nem lesznek ahhoz, hogy önállóan is tudjanak hatékonyan dolgozni. Sok versenyen láttam és hallottam már oroszokat, általában stabilan játszanak és sokszor nyernek. Ettől függetlenül én nem vagyok híve semmilyen iskola követésének. Saját tapasztalataimból kiindulva nem hiszem, hogy léteznek mindenki számára tökéletes megoldások és járható utak semmiben, így hárfázásban sem – főleg ha a Zene a célunk, és nem csak a fizikai képességek csillogtatása. Ettől függetlenül mindenből lehet tanulni, és kell is amennyiben a fejlődés a cél. Sajnos úgy látom, hogy Magyarországon egyelőre nincs meg az a stabil háttér amiben cseperedve a hárfás csemetéknek meglehetne az esélye, hogy technikai nehézségeken túllendülve a zenével foglalkozzanak és valóban zenészekké váljanak. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek itthon jó és profi hárfások, természetesen vannak. De ahhoz, hogy jobb legyen a helyzet, minden résztvevőnek szükséges az aktív hozzájárulása: a diákoké, a szüleiké, a tanároké, a zeneiskoláké, és minden más oktatási intézményé. A zeneoktatás válsága általában a közoktatás általános válságával kapcsolatos. Szemléletváltásra, több hárfaórára, magas szintű hárfa pedagógusképzésre és megfelelő anyagi feltételekre volna szükség, hogy a magyar hárfaoktatás egyre jobb legyen. Bízom benne, hogy a változás már most is zajlik és jobb irányba alakul.

 

Pár hete a Pannon Filharmonikusokkal szólistaként léptél fel a Művészetek Palotájában. Mit jelent számodra a siker és az elismerés? Hova fejlődhet egy hárfás zenei karrierje?

A siker és az elismerés azt jelenti, hogy meg tudok élni abból, hogy jó akusztikájú koncerttermekben, gyönyörű kastélyokban, számomra ihlető erővel bíró helyszíneken, hozzám közelálló darabokat játszhatom, olyan zenét amiben fel tudok oldódni, amiben megsemmisülök és feltámadok egy-egy koncert alkalmával; olyan kamarapartnerekkel játszhatom akikkel együtt tudok lélegezni, olyan karmesterrel és zenekarral akikkel hatékonyan együtt tudunk dolgozni. Ola Rudnerrel és a Pannon Filharmonikusokkal például nagyszerű volt játszani, nem beszélve hogy hol – a Kodály Központban és a MÜPA-ban… A siker és elismerés lehetőséget ad, de sok mindent követel is az odavezető út. A hárfás zenei karrierje oda vezet, oda fejlődik, ahova az a hárfás törekszik (akár öntudatlanul is). A határ a határtalan csillagos ég, az a kérdés hogy mennyire vagyok hajlandó átlépni a határokat és mit akarok elérni, a siker és elismerés – a leggyakorlatiasabb értelmezésben – pedig azon múlik, hogy ebben kik, hányan és mennyire támogatnak.

 

Kik a kedvenc hárfásaid és miért?

Nehéz kérdés… Marielle Nordmann és Germaine Lorenzini, mindketten az idősebb generációhoz tartozó francia hárfaművészek. Az egyikőjük hihetetlen aurával rendelkező szólista, előadóművész, a másik hatalmas tudással és tapasztalattal bíró pedagógus. Mindkettővel volt személyes élményem, amely sokat segített abban, hogy eljussak oda ahol most vagyok.

Kísérleteztél már rock zenével is, a Wattican Punk Ballet vendégzenészeként pedig már a Hajón is szerepeltél. Milyen volt egy számodra kevésbé ismert zenei műfajban dolgoznod?

Sok mindennel kísérleteztem és kísérletezem, de a Wattican Punk Ballet-ban vedégzenészkedni valóban egy izgalmas szakmai kihívás volt. Jó volt, hogy teljesen elrugaszkodhattam mindentől amit általában csinálok a zenében, és kipróbálhattam valami teljesen mást. Nagyon tetszett Gaya és Karen komoly és megszállott hozzáállása a zenéjükhöz, a próbákhoz, a munkafolyamathoz, mely végül egy valamilyen magával ragadó meseként, abszurd zenés színházi előadásként kelt életre az A38 színpadán. Ez a tapasztalat legalább annyira hozzátett a zenei világom tágulásához és a zenei elképzeléseim kristályosodásához, mint bármilyen más zenei tevékenység amit csinálok.

Milyen műfajban vagy alkotói helyzetben próbálnád még ki szívesen magadat?

Szívesen részt vennék egy színházszerű előadásban, amiben a zenészek és az elbeszélt történet szereplői talán megegyeznek. A történet lehetne valamilyen régi mese, mítosz vagy legenda például, az előadás során a fény és árnyék, és a vetített kép is szerepet játszhatna. Ezen kívül szívesen dolgoznék stúdióban, bár volt már erre példa, de sokkal többet is dolgoznék ott, sok mindent felvennék szívesen. A felvétel tulajdonképpen nevezhető külön műfajnak, hiszen egészen más mint a koncerten való játék.

Március 26-án az ArsE duó és a Lindalë Trio tagjaként lépsz fel az A38 Hajón. Mesélj egy picit a zenésztársaidról és arról, hogy mit fogunk hallani a Hajón?

Tóth Zsuzsival egy zeneakadémiai tehetséggondozó programban ismerkedtem meg 2010-ben. A fuvola és a hárfa párosítása nem kifejezetten volt a kedvencem, de Zsuzsi fuvolahangja megváltoztatta ezt az elképzelésemet. Sokat játszottunk duóban, de kb. két évvel ezelőtt Svájcba ment tanulni, és egy időre megszakadt minden kapcsolat közöttünk. Amikor visszajött a kamarazenélésünk gondolata újra felmerült, de ezúttal egy trióról volt már szó. Egy brácsást kerestünk, s így került a képbe Izsák Ilona, akit Zsuzsi már régóta ismert. Az első közös koncertélményünk január 25.-én volt a Régi Zeneakadémián egy doktorandusz koncerten. Debussy fuvolára, brácsára és hárfára írt szonátáját játszottuk. Már a próbák alatt is kiderült, hogy ez a társaság abszolút működőképes, sőt. A koncert után már egyértelművé vált, hogy mindenképpen folytatnunk kell a közös munkát, és állandósítani kell a formációt, hogy ne csak egy-egy koncert alkalmával álljunk össze egy-egy művet előadni. Külföldön sok ilyen trió létezik és aktívan koncertezik, lemezeket ad ki, de tudomásom szerint Magyarországon nincs jelenleg ilyen állandó jelleggel működő formáció. Ami nagy kár, mert erre a felállásra rengeteg mű született a már említett Debussy szonáta óta. Egyébként ez a szonáta március 26.-án is elhangzik, emellett Balassa Sándor „Fűzérke” című darab néhány tételét, és egy walesi szerző, William Mathias „Zodiac” trióját fogjuk előadni. Mathias a darabot egy angol trió felkérésére írta, s a három tag csillagjegyeinek nevével illette a trió három tételét: Halak, Kos és Bika. A Zeneakadémia doktori iskolájában ismertem meg Seleljo Erzsit, évfolyamtársak vagyunk. Egy doktorandusz koncert volt itt is az origo, ahol Bumcke hárfára és szaxofonra komponált noktürnjét játszottuk. A próbák alatt megismerve egymást, tapasztalva a két hangszer hangzását, éreztük hogy ez a duó hosszú távon is működni fog. Viszonylag kevesebb darab született szaxofonra és hárfára az előbb említett trióhoz képest, így felkértünk néhány szerzőt (Virágh András Gábort, Zombola Pétert, Horváth Márton Leventét és Solti Árpádot) hogy írjanak a duónkra. Ezeknek egy része elhangzik március 26.-án, másik része pedig ápr. 6.-ai ArsE duó koncertünkön a FUGA-ban. Természetesen már létező szaxofon-hárfa darabokat is játszunk, például Maros Miklós Játékokat, Kocsár Miklós Fantáziáját, illetve nem feltétlenül kortárs darabok duónkra hangszerelésén is dolgozunk, például Dowland dalokon. Mindkét formáció még nagyon friss, nem régen alakult, de bízom benne hogy egyre jobban összecsiszolódik a hangzásunk a próbák során, és sok közös koncertünk lesz még érdekes műsorokkal.

Mik a terveid, vágyaid?

Konkrét terveim között szerepel néhány verseny még az idén, és sok koncert. Kicsit kevésbé konkrét, egyelőre csak formálódó de annál több ötletem, zenei projektem van és azon dolgozom és abban bízom, hogy minden sikerüljön, teljesüljön.