Énekesekből politikusok – választási buzdító körkép

Susanabacca.jpg

Bár egy alapvetően kulturális blogként nem tisztünk politizálni, az országgyűlési választások előestéjén a magunk módján igyekszünk mindenkit szavazásra buzdítani. Az, hogy zenészek, művészek politizálnak, nem meglepetés, annál inkább meglepetés az, hogy milyen kevesen vannak, akik eljutnak a konkrét tettekig és politikusok lesznek. Az alábbi rövid listában majdhogynem a teljesség igényével soroljuk fel azokat, akik énekesi karrierjüket követően – vagy éppen mellette – országos szintű szerepet vállaltak hazájuk politikai életében.

Gilberto Gil (Brazília)
a latin zenék igazi korszakos zsenije, aki a klasszikus Gilberto-Jobim-Getz-Powell-de Moraes generáció után, a hatvanas évek második felében a brazil könnyűzene megújulásának második nagy hullámát elindította. Az úgynevezett tropicalismo mozgalom kulcsfigurájaként rengeteget tett a bossa nova és a szamba eddigre kissé sterillé váló formavilágának ötvözéséért a progresszív és pszichedelikus rockkal, és később a reggae-vel. 1969-ben a katonai rendszer lényegében száműzte hazájából, három évig Londonban élt, ahol az ott addig ismeretlen fiatalember zenéjének újszerűségével valósággal sokkolta a brit progrock-színteret.

A mai napig a legnagyobb tiszteletnek örvendő, többszörös Grammy-díjas brazil muzsikus a nyolcvanas évek végétől vállalt aktív politikusi szerepet, a helyi zöld párt képviseletében volt a nemzeti kongresszus tagja. 2003-ban a frissen beiktatott baloldali elnök, Lula da Silva kulturális miniszterré nevezte ki. Bár tisztségéről betegsége miatt 2008-ban lemondott, úgy hírlik, hogy nagyon jó miniszter volt, akinek irányítása alatt több mint ötven százalékkal nőttek Brazília kulturális kiadásai, és rengeteget tett azért, hogy az ország legendásan súlyos társadalmi feszültségei az oktatás révén enyhüljenek.

Lent pedig egyik legnagyobb és legjellemzőbb slágerének, az Aquele abraçónak (nagyjából: Az az ölelés) egy kései előadása, amelyben intenzíven, plasztikusan és mélyen átélt érzelmekkel énekli meg a hatvanasévek-végi Rio de Janeiro világát.

Susana Baca (Peru)
A többszörös Grammy-, pontosabban Latin Grammy-díjas perui énekesnő listánk egyetlen tagja, aki fellépett az A38 Hajón. Különleges, tiszta énekhangja, finom, melankolikus dalai és nem utolsósorban társadalmi elkötelezettsége valóságos nemzeti hőssé emelték hazájában. Baca egy Limához közeli kisvárosban, Chorillosban született, és politikai szerepvállalásáig ott is élt, férjével, a bolíviai zenekutató Richard Pereirával működtetve az Instituto Negrocontinuót (a “Fekete Folyamatosság Intézetét”), amelynek fő feladata a perui fekete kultúra emlékeinek gyűjtése és megőrzése.

Baca az afro-perui kultúra és folklór legnagyobb kutatói és népszerűsítői közé tartozik és tartozott már nemzetközi karrierje előtt is. 1995-ben Baca megismerkedett David Byrne-nel, akinek kiadója, a világzenére szakosodott Luaka Bop jelentette meg az első átütő erejű perui válogatáslemezt, amit Susana Baca dala, a Maria Lando nyitott. E dal és nem sokkal később az első nemzetközi terjesztésű szólólemez valóságos zenei forradalmat indított. Fontos tudni, hogy Baca nem egyszerűen perui, hanem a perui fekete kisebbség tagja, és amikor három éve kulturális miniszteri tárcát kapott a Fujimorit egy évtizeddel korábban megpuccsoló, majd 2011-ben az elnökválasztáson legyőző Ollanta Humala kormányában, a független Peru történetének első afro-perui női minisztere lett.

Ez pedig az áttörést meghozó nagy siker, a Maria Lando, ami valójában nem is Susana Baca dala, hanem az 1983-ban elhunyt nagy példakép, a szintén afro-perui Chabuca Granda szerzeménye.

Sonny Bono (Amerikai Egyesült Államok)
nem csupán azért került fel a listára, mert tökéletesen testesíti meg a politikusok speciális válfaját, az úgynevezett feleségverő képviselőt. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján nem volt népszerűbb páros az Egyesült Államokban az olasz származású zeneszerző-producernél és egzotikus szépségú feleségénél, Chernél. Az I Got You Babe, a Beat Goes On és sok más megasláger szerzője a Sonny & Cher duó elválása után előbb színészkedett, majd a kaliforniai Palm Springs polgármestere lett. 1992-ben republikánus színekben sikertelenül próbált az Egyesült Államok szenátusába jutni, végül aztán két évvel később bekerült a képviselőházba. Képviselőként elévülhetetlen érdemeket szerzett a szerzői jogi védettséget jelentősen kiterjesztő, később róla elnevezett “Sonny Bono-törvény” (ellenzői szerint Mikiegér-törvény) megalkotásában.

Mi mást tehetnénk ide tőle, mint legnagyobb slágerét, ami azóta kirobbanthatatlan része lett a Nagy Amerikai Daloskönyvnek, és az is kiderül belőle, hogy Sonny Bono elsőrangú dalszerző volt, és még nagyszerűbb üzletember. A hetvenes évek elején elsöprő sikerrel dübörgött a Sonny & Cher Comedy Hour, amiből az alábbi részlet származik.

 

Joszif Kobzon (Oroszország)
zsidó származású orosz politikus, üzletember, de elsősorban táncdalénekes, az egyszerűség kedvéért ő “az orosz Sinatra”. A hatvanas években kezdte énekesi pályafutását és teljesen 1997-ig aktívan turnézott. Utolsó koncertkörútja alkalmából nem csak egy tucat orosz nagyvárosban lépett fel, de ellátogatott az összes volt szovjet tagköztársaság fővárosába is, ezzel emlékezve meg arról az országról, ahol született. A kelet-ukrajnai Donyeckben szobrot is emeltek neki. Politikai pályafutását elég korán kezdte. Már a hatvanas években, különböző delegációk tagjaként külföldi látogatásokat tesz, 1973-ban belép a kommunista pártba, majd az Orosz Föderáció állami dumájában parlamenti képviselő lett.

Az 1990-es években a csecsen konfliktus békés megoldása mellett szónokolt, a 2002-es dubrovkai túszdráma során a fegyveresek és a hatóságok között vállalt közvetítői szerepet. 2007 óta az Egységes Oroszország párt tagja. Politikai és kulturális tevékenysége mellett több orosz acél- és olajipari vállalatban van érdekeltsége és egy sor jótékonysági alapítvány tagja.Joszif Kobzon többször járt Magyarországon, Koós Jánossal baráti kapcsolatot ápol. 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével is kitűntették a sárospataki kötetek visszaadásának dumabeli elfogadtatásában vállalt közvetítő szerepéért.

Bonga (Angola)
(teljes nevén José Adelino Barceló de Carvalho) Angola első számú semba-énekese és legismertebb világzenei előadója. Zenei karrierje alatt több mint 30 lemezt készített. Kultikusnak számító Angola 72 című albuma és Mona Ki Ngi Xica című száma az afrikai függetlenségi mozgalom szimbólumává vált. 15 évesen kezdte zenei karrierjét és ezzel egy időben atlétaként, majd futballistaként is befutott. Ő a lista egyetlen olyan szereplője, aki egyben a sportoló zenészekről szóló cikkünkben is szerepelt. 1972-től Bonga az angolai függetlenségi mozgalom szószólójává vált, a Portugáliába száműzött angolai szabadságharcosok és angolai honfitársaik között vállalt közvetítőszerepet. Ő volt az első afrikai zenész, aki Portugáliában egyszerre arany- és platinalemezes is lett. Politikai szerepvállalásaival és dalaival Bonga a mai napig aktív szerepet játszik nem csak Angola, de egész Afrikai politikai és társadalmi stabilitásában.

Einar Örn (Izland)
a Sugarcubes zenekar alapítótagja, trombitás és politikus. Az 1980-as éveke elején kezdte zenei karrierjét a Purrkur Pilnik punkzenekar élén, majd Björkkel közösen megalapította a KUKL anarcho-punk formációt. 1986 és 1992 között a Sugarcubes zenekarral komoly zenei karrierre tett szert. Az izlandi zenekarok közül elsőként szereztek maguknak nemzetközi elismerést és bátran mondhatjuk, hogy ugródeszkaként szolgáltak Björk szólókarrierjének. A Sugarcubes feloszlása után nem indított új zenekart, a koncertszervezésben (The Prodigy, Fugees, Massive Attack) próbálta ki magát és filmzenéket írt (101 Reykjavik – Damon Albarnnal közösen).

Politikai karrierje négy éve kezdődött, amikor a Best Flokkurin (A Legjobb Párt) szatirikus párt tagjaként és a frissen választott reykjaviki polgármester, Jón Gnarr oldalán a fővárosi tanács tagja lett. Einar Örn a második a párt választási listáján és elsősorban kulturális és turisztikai kérdésekkel foglalkozik.

Peter Garrett (Ausztrália)
az AC/DC és az INXS mellett a kilencvenes évek legismertebb ausztrál zenekarának, a Midnight Oil énekes-frontembere. Peter Garrett, zenész karrierje után tíz éven át az Ausztrál Természetvédelmi Alapítvány elnöke volt, a környezetvédelem és a művészetek terén nyújtott tevékenységéért állami kitűntetésben részesült. 2007-ben foglalta el a Környezetvédelemért, Nemzeti Örökségért és a Művészetekért felelős miniszteri állást, 2010-ben pedig a oktatásért felelős miniszter lett. Peter Garrett a legjobb példa arra, amikor egy szónokló zenészből aktív politikus lesz. A Midnight Oul Beds Are Burning című klipjét csak a Youtube-on több mint 20 millióan nézték meg.

Leave a Comment