Oldal kiválasztása

Április 30-án, az A38 Hajó tizenegyedik születésnapján szinte minden helyszínünkön megszólal a zene és bárki megtalálhatja a magának tetsző programot. A már telt házas Umbilical Brothers, a visszatérő Wax Tailor DJ set és a közelmúlt egyik legnagyobb partihimnuszát, a What I Might Do-t jegyzó brit DJ és producer, Ben Pearce tetőterasznyitó előadása mellett hazánk egy legkiválóbb jazzy zenekara, a Bin-Jip is fellép, kiegészülve a színész-filmrendező Szabó Simonnal. A kollaboráció kapcsán beszélgettünk Simonnal, elsősorban a zenéről. Az interjú a hajtás után olvasható. 

145630_2.jpg

Rendezvényszervezőként, djként, reklámszakemberként, színpadmesterként, színészként is ismerünk, de most egy teljesen más szerepkörben láthatunk. Honnan és kitől jött az ötlet, hogy fellépjél a Bin-Jip zenekarral?

Harcsa Veronikát ismertem már évek óta, talán még a Kultis (Kultiplex) vagy Merlines időkből, de ahol biztos találkoztunk aza Belvárosi Fesztivál. Szóval pár hete vagy hónapja Veronika keresett meg, hogy lenne egy ilyen speciális koncert, és arra gondoltak a zenekarral, hogy mi lenne, ha fellépnék velük. Én nagyon örültem a felkérésnek, mert ez egy teljesen új játszótér számomra.

Az előadásotokon milyen szövegeket használsz fel?

Azt a koncepciót találtuk ki, hogy bizonyos számaikhoz én választok ki bizonyos szövegrészleteket. Ezt úgy kell elképzelni, hogy megkaptam a koncert zenei anyagát és többször áthallgatva megfogalmazódott bennem, miket szeretnék felolvasni. Ez Michael Ende Momo-jától kezdve, Petőfi János Vitézén keresztül, saját írásokig fogalmazódtak meg.

Hogyan készültök, próbáltok az eseményre?

Nagyon jó hangulatban teltek a próbák, a sok melankolikus és posztapokaliptikus szöveg ellenére sokat nevettünk. Többnyire az én részeimet próbáltuk, mert a Bin-Jip repertoárjában folyamatosan szerepelnek azok a dalok, amik elhangzanak majd.

Milyen szerepet kap saját filmjeidben a zene?

Nem tudom zene, de legalább is atmoszféra nélkül elképzelni a filmjeimet. mindig meghatározó szerepet játszik nálam, sőt már írás fázisban is rengeteg mindent befolyásol. Vannak saját szerzeményeim is majdnem minden filmemben. Ez számomra ugyanúgy hozzátartozik az alkotói folyamathoz, mint a szereplőválogatás, vagy akár a forgatás maga.

Ha kifejezetten zenei tematikában kellene filmet forgatnod, akkor miről szólna?

Több ilyesmi ötletem is volt már, de ami leginkább közel áll hozzám az a kilencvenes évek rap és hip-hop hullám hatása az akkori magyar tizenévesekre. A különböző behatások a Yo MTv Rap’s-től a graffitin keresztül a rasszizmus elleni fellépésükig.

Mi a személyes kedvenc filmzenéd?

Graeme Revell a Hollóhoz írt filmzenéje a kedvencem. Illetve Nick Cave és Warren Ellis az Út-hoz írt OST-je. De nagyon bírom még Cliff Martinezt is.

Szabó Simon, a Tarr Béla által vezetett Magyarország 2011 projekt keretein belül készült kisfilmje: