„Nehéz volt ennyi mindent belesűríteni és elénekelni…” – Szabó Balázs Bandája koncertbeharangozó és interjú

Szabó Balázs Bandája három év után adta ki legújabb, Élet elvitelre című lemezét – amit két egymást követő estén mutat be az A38 Hajón (az eredeti, május 16-i koncert olyan gyorsan telt házas lett, hogy újabb időpontot is kitűztek egy nappal korábbra, május 15-ére). A már megszokottnak mondható versfeldolgozások (most épp Grecsó Krisztián két verséből lett dalszöveg) és ihletforrások (jazz-funk, alternatív rock, énekes-dalszerzői hagyományok, folk) mellett most több a különleges vendég (Julie Rens, Pagonyi András, Molnár Péter, Fekete Márton „Kispuma”) és a szokatlan hangszerelési megoldás. Többek között ezekről is kérdeztük a multi-instrumentalista frontembert, aki az interjú végén még elmeséli a lemez néhány számának születését.

Mit jelent az új lemez címe, az Élet elvitelre? 

Sok dolgot akar elárulni: jelenthet egy egyszerre könnyű és nehéz terhet, azt a valamit, amit elviszünk a pólyától a koporsóig,  vagy ha úgy tetszik lelket, amit hurcolunk a hónunk alatt, hogy aztán gazdálkodjunk vele jól avagy rosszul. Jelenthet egy belső utazást is, tele emlékekkel, víziókkal és ábrándokkal, vagy egy igazi utazást, ahova elvisszük magunkkal mindazt, amit már megéltünk és jön velünk minden, aminek részesei voltunk eddig. Ezt próbáltuk belegyömöszölni két szóba, hiszen ezekről a dolgokról akar beszélni a lemez és bár nehéz volt összefoglalni ezeket a dalokat egyetlen címbe, ez tűnt a közös nevezőnek. 

Kikkel dolgoztál a lemezen? Úgy tudom a három évvel ezelőtti Átjárókhoz képest jelentős változások voltak a zenekarban.

Sokféle szél formálta a csapatot. Az állandó zenekar is teljesen kicserélődött és időközben Budapest lett a székhely is. A jelenlegi felállásban és az albumon Acsády Soma basszusgitározik, Ferencz Laci dobol, Harangozó Sebestyén szólógitározik és Ölveti Mátyás csellózik. Ehhez a vidám társasághoz jöttek aztán a vendégmuzsikusok és ha a hangszereseket nézzük, akkor máris a kis népzenész csapattal kezdeném: Fekete Márton Kispuma brácsázik és Molnár Péter nagybőgőzik az albumon, Pagonyi András tangóharmonikázik, Dorozsmai Gergő pedig (akinek nem mellesleg a hangfelvételek rögzítését, keverését és masterelését is köszönhetjük) shakerezik. Szakítva az eddigi hagyományokkal vendég énekesünk is volt, egy nem is akármilyen belga leány, Julie Rens, aki hamar belopta magát a hallgatók szívébe kedves és érzéki hangjával. A zenekartól nem szokatlan, hogy verseket próbál zenében közvetíteni, ezért erre az albumra is csempésztünk egy kis költészetet, csak ezúttal egy kortárs költőt, írót választottunk, méghozzá Grecsó Krisztián személyében, akinek két verse is szerepel az albumon. A zenei rendezésben Weyer Balázs volt segítségünkre, de nem hagynám ki a lemezhez kapcsolodó látványvilágot sem: Lossonczy Bazsó tervezte a borítónkat, Kisteleki Dórinak pedig a dalokhoz külön készült illusztrációkat köszönhetjük, amelyek a YouTube csatornánkon leltek otthonra. Aki ezt az egészet koordinálta és segítette szervezéssel, ötletekkel, lelki erővel, az Petráki Lilian, aki egyébként a zenekar menedzsere, sajtósa és producere is egy személyben. 

Többször dolgoztatok már fel verset (Bájoló, Anyám például) – hogy esett most a választás Grecsó Krisztián két költményére?

Az elmúlt egy-két évben Krisztiánnal igen jó barátok lettünk – azóta ismerjük egymást, hogy Aegon Művészeti Társdíjasnak választott maga mellé 2012-ben. Nagyon kedvelem a gondolkodásmódját és a látásmódját, úgy éreztem, nagyon is beleillik ennek a lemeznek a hangulatába, aztán elkezdtünk kísérletezni a verseivel, és néhány konyhai „minikoncert” után már nem volt kérdés, hogy rákerüljenek-e a lemezre. Igazi lélekember.

Leginkább a pop és a népzene határvonalán egyensúlyozol a zenéddel. Szoktad „gyökértelennek” érezni magad, hogy egyetlen színtérhez sem tartozol?



Sosem zavart, nekem így otthonos, a sok átjárással, ezzel a szabadsággal, hogy bármiből lehet kerekíteni egy „népdalt” és bármilyen zenéből el lehet evickélni egészen a világ végéig: a rocktól a funkyig, a poptól a komolyzenéig és vissza. Áldás és átok ez, hiszen ily módon nincs határa a dalteremtésnek, bármiből gyúrhatunk muzsikát; ez a nehéz, az egészen semmiből alkotni, de ha már megvan a gyújtó pont, utána már hihetetlen kaland alkotni, formálni, gyúrni a hangszereléseket és ritmikákat. A saját utamat járom, de sokat nyitnak és segítenek ebben a zenésztársak is, számomra minden fontos volt, hogy idáig jussak: a falum, Tetétlen, a gitározások a gimiben, a táncházak Kecskeméten, a színházi világ, ezek mind talajt adnak ennek a szabadságnak. Nekem ez a legjobb színtér alkotni, mindent magába rejthet, szóval valójában nagyon is szeretem, hogy a szavaiddal élve „nem tartozom egyetlen színtérhez sem igazán”.

Terveztek esetleg olyan koncerteket, mint a 30Y-féle Szentimentálé koncertek – akusztikus műsor, meghittebb környezet? A hangszerelés alapján nem áll tőletek messze ez a világ.



Nemcsak hogy tervezünk, de szoktunk is kicsit halkabbak lenni. Van egy önálló Pilinszky-estünk, de szoktunk vegyes verses esteket is tartani – borospincéknél, könyvtárakban, iskolákban, szóval valóban részünk ez. Akusztikus gitáron kezdtem tanulni, és a táncházban is akusztikusan muzsikálunk, ki se bírnánk örökké a kábelek között (nevet). Természetesen tervezünk és szeretnénk is majd megvalósítani rendhagyó esteket még, egy kicsit máshogyan, mint ami általában jellemző az unplugged koncertekre: kicsit több színházi elemmel, tánccal, árnnyal, fénnyel, szóval egy igazi kavalkádot, sok-sok „száraz fával”. 

Melyik az öt kedvenc magyar lemezed?



Sok magyar muzsikát szeretek és van, ami évek óta elkísér. Többet is fel tudnék sorolni ötnél, jóval, de akkor most legyen ez az öt:

Cseh Tamás, Másik János, Bereményi Géza: Levél nővéremnek 2.
Makám: Anzix
Dresch Mihály: Kapu és kert
Kerekes Band: Back to Folk
Sebő Ferenc, Weöres Sándor: Rongyszőnyeg

Ráadásképp Balázs mesélt nekünk a lemez öt dalának keletkezési körülményeiről is.

Bujkáló
  

„Egy hajnali utazás ihlette, amikor a nap éppen felkelőben volt és kapkodta fényét a vonatablak, ahogy robogtunk a fák árnyékában.”

Ami elhasadt
 

„Grecsó Krisztián verse, nem firtatnám, hogy mire gondolhatott itt a költő, de azt elárulhatom, hogy ez volt az első vers, ami dalként csendült föl Krisztián konyhájában. Nagyon szeretem.”

Nincs idő

„Egy délutáni sétán, egy találkozás és elválás után »íródott«, azon gondolkodtam, hogy tényleg mennyi mindent nem mondunk ki, vagy mondunk el a szeretteinknek és milyen könnyen kezeljük az időt nap mint nap, pedig ki tudja, meddig tehetjük meg mindezt.”

Embervédő állatok 

„Egy egyszerű gondolat arról, hogy ha mi is védjük az állatokat, akkor bizonyosan ők is minket. Egy hajnali hazaúton énekeltem fel a telefonomra a refrént, majd napokig dúdolgattam, aztán meguntam a tétlenkedést, egyik este karon ragadtam és felénekeltem otthon. Nem sokkal később már próbáltuk is a zenekarral.”

Apám a vadludakkal

„Apám elvesztése, egyedül, a régi tornácon üldögélve, visszaemlékezve, elmerengve. Nehéz volt ennyi mindent belesűríteni és elénekelni…”

Az Élet elvitelre meghallgatható az együttes Bandcamp oldalán.

Fotó: Torják Orsi