„Békét mindenkinek, Jah áldása legyen veletek” – Omar Perry interjú és koncertbeharangozó

A jamaicai, jelenleg Belgiumban élő Omar Perry nem más, mint a zseniális producer és előadó, az A38 Hajón szintén fellépett Lee Scratch Perry fia, aki jóformán születése óta a reggae nagykövete és a műfaj fontos képviselője. Első magyarországi fellépésén, június 27-én az A38 Hajón a Budapest Riddim Band kíséri. A koncert kapcsán Omar Perryvel beszélgettünk afrikai utazásokról, a legendás apáról (és annak nem kevésbé legendás stúdiójáról), no meg a reggae jövőjéről.

Tizenegy éves voltál, amikor leégett édesapád stúdiója, a zenetörténeti jelentőségű Black Ark Studios. Hogyan emlékszel vissza arra a napra?

Egyszerűen felkeltem egy reggel, és láttam a stúdió felől hömpölygő füstfelhőket. Az apám kétségbeesetten próbálta oltani a tüzet, de túl késő volt. A stúdiót elnyelték a lángok, kijöttek a tűzoltók, a tömeg meg csak nézte, ahogy porig ég. Tudva, hogy mennyit jelentett számunkra a stúdió, ez volt életem egyik legszomorúbb pillanata.

A keresztneved (Omar) arab eredetű, míg a jamaicaiak többsége keresztény, vagy rastafari, és ennek spirituális ideológiája szintén a kereszténységből merít. Honnan jön az Omar név?

Egy dolgot tudnod kell Jamaicáról: több név létezik nálunk, mint azt gondolnád. Az egész onnan jön, hogy anyukám nagy rajongója volt a színész Omar Sharifnak és abban reménykedett, hogy én is színészi pályára térek. Nem én vagyok az egyedüli Omar Jamaicában, és természetesen nem ez a név áll az útlevelemben. Omar a művésznevem, és ezt nem tervezem megváltoztatni.

Az első zenekarodat Upsetter Junior néven, a testvéreiddel Seannal és Marshaval alapítottad. Szintén ezen a néven futott egy kiadótok is. Ugyanakkor csak egy kislemezt készítettetek ezzel a felállással. Miért oszlott fel ilyen korán a „családi vállalkozás”?

Ez egy elég hosszú történet, de megpróbálom rövidre fogni. Abban az időben elég sok videót forgattunk dancehall bulikhoz, amikor találkoztunk a Caveman Soundsystem tagjaival, akikkel készítettünk is egy pár videóanyagot. Több neves zenésszel dolgoztak együtt, köztük Shorty Rankinggal vagy Nardo Rankssal. Miután több felvételt is készítettünk velük és más zenészekkel, arra jöttünk rá, hogy nekünk is kell valami saját dolgot csinálnunk. Ekkor készítettük el az eddigi egyedüli kislemezünket a Positive Vibrationt. Hamarosan Marsha kilépett a zenekarból, én meg előbb Londonba, majd Gambiába, majd ismét Európába utaztam… minden más már történelem.

A jamaicaiak nagy része nyugat-afrikai ősökkel rendelkezik. A kilencvenes évek közepén Gambiába utaztál, ahol a reggae nagyköveteként ünnepeltek. Mesélj egy pár szót az afrikai utadról.

Az első afrikai utazásom a „mosolygó partra”, Gambiába vezetett. Ez volt életem egyik legmeghatározóbb eseménye. Csupa olyan ismerős arccal találkoztam, akik etnikai szempontból nagyon hasonlítottak ránk. Ahogy említetted, a jamaicaiak egy része innen származik. Gambia némely részei is Jamaicára emlékeztetettek, legfőképp sajnos a gettók. Ugyanakkor Gambiában nagyon erős az összetartás, mindenki segít a másikon, hogy ne haljon éhen. Teljesen ismeretlen emberek hívhatnak be magukhoz egy ebédre, még ha nem is vagy éhes, majd teli hassal távozol tőlük. Remekül éreztem magamat Gambiában, hamarosan DJ-ként kezdtem el dolgozni a Djembe Fever nevű senegambiai klubban, majd egy pár hónappal később a legfőbb helyi rádió, a Radio One munkatársa lettem. Ennek köszönhetően építettem fel nagyon közeli kapcsolatot egy Kotu nevű falu lakosaival, ahol Rasta Garden néven saját klubot kezdtünk el üzemeltetni.

Te Belgiumban élsz, édesapád Svájcban. Mennyire szoros köztetek a kapcsolat?

Elég jó közöttünk a kapcsolat, tavaly együtt turnéztunk Belgiumban és Franciaországban, apám együtt zenélt az én gyerekeimmel, remekül szórakoztunk így együtt. Hamarosan csinálunk is valami közös felvételt, ezért kísérjetek minket figyelemmel az interneten.

A reggae elég konzervatív műfaj, meghatározott keretekkel és szabályokkal. Milyennek látod a műfaj jövőjét?

Amióta csak reggaet hallgatok, a műfaj mindig is a szegények lelki támasza volt, a lélek zenéje, mely hangot emel az elnyomás, a nyomor és a igazságtalanság ellen. Mindannyian tudjuk, hogy a negatív hullámok régóta próbálják befolyásolni az embereket, de az ernyedtség csak egy rövid ideig tart, míg a tisztesség örök érték marad.

Az első lemezed 2007-ben látott napvilágot. Mi történt veled azóta és mik a jövőre vonatkozó terveid?

Igen, a Man Free volt az első szólólemezem, majd ezt követte az 2009-es Can’t Stop Us, aztán The Journey címmel 2011-ben jelent meg a legutóbbi, immár csak digitálisan elérhető albumom. Most egy Sly & Robbie-riddimekre épülő EP-n dolgozom. A lemez a tervek szerint 2014 szeptemberében fog megjelenni.

És köszönöm nektek a „kiszélgetést” (szójáték, Perry az „interview” helyett az „outer view” kifejezést használta, azaz köszöni a kérdező külső szemszögét), és ha szólhatok pár szót az ottaniakhoz: minden erőtökkel tegyétek a jót, hiszen mindannyiunknak egyetlen élete van, ezért pozitívnak kell lennünk. Senki sem sziget, senki sincs egyedül, sose adjátok fel a harcot, ismerjétek a jogaitokat, lépjetek ki a sötétségből, vár minket a fény! Békét mindenkinek, Jah áldása legyen veletek!