„A riff és a groove a legfontosabb a zenében” – Church Of Misery-interjú

Szinte napra pontosan fél évvel januári, Monster Magnettel közös koncertje után a japán doom metal alapvető zenekara, a Church of Misery visszatér Budapestre. A Black Sabbath ázsiai helytartói ezúttal önállóan turnéznak és hajigálják majd mázsás riffjeiket a Dunába az A38 Hajó tetőteraszáról. A júliusi koncert kapcsán Tatsu Mikami basszusgitárost (a képen jobbra), a zenekar legrégebbi tagját faggattuk a riff és a groove fontosságáról, a japán és az európai közönség közötti különbségekről és arról, hogy kik is azok a hamis stonerek.

Januárban már felléptetek Budapesten, a Monster Magnet előzenekaraként. Milyen emlékeitek vannak arról a koncertről? Miben más az európai és a japán közönség?

Szerintem az európai rajongóink sokkal extrémebbek, mint a japánok. A budapesti koncertet pedig nagyon élveztük, remek közönségünk volt és az országot is azonnal megszerettük.

Több mint tíz éve zenéltek együtt, mennyiben változott ez idő alatt a doom metál szcéna?

Sokkal felkapottabb lett a stílus. Amikor úgy húsz éve megalakult a zenekar, még teljesen undergroundnak számított, manapság pedig egyre népszerűbb.

Minden borítótokról egy híres sorozatgyilkos köszön vissza – tudjátok már, ki lesz a következő(n)?

Igazság szerint már dolgozunk a következő albumunkon. Mindig ugyanúgy születnek a számok: felveszek pár gitárriffet a régi kazettás magnómmal. Majd kiválasztom a legjobbakat és megpróbálok egy számot írni köréjük. Utána elkezdjük gyakorolni, majd amikor már minden a helyére került, kiválasztok egy sorozatgyilkost és megírom a szöveget. Ez egy több hónapos folyamat, tehát még fogalmam sincs, ki lesz az új album borítóján.

 

Sosem írtatok még számot magyar vagy japán sorozatgyilkosról – miért?

Nem igazán ismerem a magyar sorozatgyilkosokat. Ha van egy jó tipped, ne tartsd magadban! Ami a japánokat illeti, nincsenek igazán hátborzongató sorozatgyilkosaink, békés ország a miénk.

Ha nem a Church Of Miseryben játszanál, mit gondolsz, mivel foglalkoznál?

Hm, a zenén kívül nagyon szeretem a filmeket is, talán felcsapnék rendezőnek – imádom a spagettiwesterneket!

Sok feldolgozásotok van – a Sir Lord Baltimore, a Quartermass és a Black Widow egy-egy dalát is átgyúrtátok már.

Igen, és már azt is tudjuk, melyik szám lesz a következő. De ez egyelőre titok!

Kik szerintetek a „hamis stonerek”?

Azok a bandákat és kiadók, amik nem akartak mást, mint meglovagolni a stoner doom hirtelen jött népszerűségét a kilencvenes években.

Több interjúban is kifejtetted, hogy a riff és a groove a legfontosabb a zenében. Pontosan mit jelentenek ezek a számodra?

Azt, amit te is mondtál: az igazán jó zene ezen a két dolgon alapul. A remek riffek és groove-ok mindig is a rock esszenciális részét képezték.

Milyen érzés, hogy létezik Church Of Misery-burger?

Ha-ha-ha, nagyon menő! Te voltál már a Kuma’s Cornerben? Egy nagyon menő hamburgerező Chicagóban, a tavalyi amerikai turnénk során útba ejtettük. Minden hamburgert egy rockbandáról neveztek el: Darkthrone, High On Fire stb. Én természetesen Black Sabbath-burgert ettem, nagyon finom volt. Megtisztelő, hogy már van Church Of Misery-burger is.

Milyen filmet vizualizálsz a sajátá számaitokhoz? Mondjuk egy klasszikus Hammer-horrort?

Inkább sorozatgyilkosokról szóló CNN-es vagy Discovery Channeles dokumentumfilmeket. A számaink nem fantazmagóriákról, hanem a véres valóságról szólnak.

Melyik a világ öt legjobb doom metal-albuma?

Nehéz kérdés, most éppen:

Saint Vitus: Born Too Late
Candlemass: Epicus Doomicus Metallicus
Blood Farmers: Blood Farmers
Pentagram: Relentless
Paul Chain Violet Theatre: Detaching From Satan

De lehet holnap már öt másik lemezt mondanék.