„Sun Ra inkarnációja vagyok” – Sean Noonan-interjú

Az A38 Hajó kísérletező dzsessz és egyéb experimentális zenéket bemutató sorozatának újabb állomásán az évad egyik legkülönlegesebb előadására kerül sor október 10-én. Az ír dobos-színész-történetmesélő, Sean Noonan a külön erre az alkalomra alakult lengyel vonósnégyes, a Gambler’s Hand Quartet társaságában mutatja be az A Gambler’s Hand című kortárs darabját, ami olyan, mintha Beckett és Górecki találkozna Cecil Taylorral és a nyugat-afrikai történetmesélőkkel. A közelgő koncert kapcsán Sean Noonannal beszélgettünk az ír gyökerekről, Sun Ráról és befalazott emberekről.

Az utóbbi időben többnyire konceptuális projektekben gondolkodsz. Miért épp ezt a formát választottad és nem egy fix zenekarral turnézol?

Mindenki, aki velem dolgozik, része a „zenekaromnak”. A cél mindig az, hogy egy adott koncepcióból a lehető legjobbat hozzuk ki. Azért nem alapítok újabb fix együttest, mert a zenekarok gyakran feloszlanak, a tagok pedig a zenélésen kívül fontosabb dolgokat találnak az életükben. Számomra a zene az elsődleges dolog az életben, ezért el kell különítenem magam az emberi kötelékektől. Arra sem szeretem pazarolni az időmet, hogy zenei tehetségek után kutassak, hanem inkább arra koncentrálok, hogy mit tudok kihozni minden egyes zenészemből. Például az A Gambler’s Hand projektemben a vonósnégyes a dob hangzását szélesíti. Azon dolgozom, hogy mennyire hangosan tudnak megszólalni a vonósok, és mennyire halkan tudok megszólalni én, hogy ne veszítsem el a dobhangzás intenzitását. Valószínűleg én egy zenekarellenes zenész vagyok, de bárkivel is dolgozom együtt, mindig családtagként kezelem.

A New York-i THE HUB undreground zenekar tagjaként váltál először ismertté és jelenleg is sokat játszol az avant rock és a free jazz kiemelkedő egyéniségeivel. Mik voltak a karriered csúcspontjai?

2003-ban majdnem meghaltam egy autóbalesetben. Ez az eset komoly hatással volt a későbbi karrieremre, mert átértékelődött az életcélom. Ebben az időben kezdtem el foglalkozni zeneszerzéssel és különböző művészeti ágazatok fúziójával. Ennek köszönhetően játszottam New York-i avantgárd zenészekkel, ír punkokkal, nyugat-afrikai törzsi népzenészekkel, vagy épp most egy lengyel vonósnégyessel. Előtte sohasem gondoltam volna, hogy szólistaként fogok turnézni, a dobok mögül komponálva a zenét, vagy hogy használni fogom a hangomat is. Valószínűleg a karrierem csúcspontja az volt, amikor úgy két hete felkeltem az ágyamból, és azon törtem a fejemet, hogy hogyan fogok egyszerre két zenekarral próbálni. Másnap ugyanis egyszerre két projektem bemutatója is volt.

Van, aki Sun Ra excentrikus hagyományainak a követőjeként jellemez téged. Mit gondolsz erről, és kik voltak rád nagy hatással?

Ez a hasonlat onnan jött, hogy egy zenekritikus egyszer azt írta rólam, hogy Sun Ra inkarnációja vagyok. Szeretem Sun Ra zenéjét, de ugyanakkor sok közös vonást érzek Frank Zappa, valamint Mark Sandman és a Morphine munkásságával… Én inkább „ír griotként” [azaz nyugat-afrikai költőként és vándorzenész-mesemodóként] jellemezném magamat, aki utazásai során gyűjti a történeteket, legendákat, majd zenei formában lehel beléjük új életet.

Hogyan tanultál meg dobolni és kik voltak a tanáraid, példaképeid?

Boston környékéről származom, így abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy olyan igazán remek tanároktól sajátíthattam el a hangszeremet, mint Joe Morello, Bob Moses, Jamie Haddad, Bob Gullotti, és még sorolhatnám. Eleinte magamtól tanultam zeneszerzést, majd belevetettem magamat a klasszikus zene világába, elsősorban azért, hogy megtanuljam a komponálást és zenei strukturálást, illetve megismerkedjek Bartók zenéjével. Most a legnagyobb tanáraim Animal a Muppet Showból és Conlon Nancarrow, valamint a vadon állatai és a prérifarkasok.

Hogyan ismerkedtél meg az A Gamblers Hand projekt vonósnégyesével?

Teljesen véletlenül. Amikor épp Gorzowban turnéztam a Brewed By Noon projektemmel, találkoztam a hegedűs Adam Roszkowskival, és elmeséltem neki, hogy egy kortárs darab keretein belül szeretnék együtt dolgozni egy európai vonósnégyessel. A csillagok állásának és a barátaimnak köszönhetően sikerült megismerkednem remek lengyel zenészekkel. Most a Skarbnik Suite című kortárs zenei darabomon dolgozom velük, ami egy sziléziai sóbánya kincstárnokáról szól és zeneileg a „marzurka punk”, az improvizált kortárs zene, a dzsesszrock és valahol Henryk Górecki világának határait súrolja. Ezt a darabot novemberben mutatjuk be Londonban. 

Mi az A Gamblers Hand sztorija?

A próbatermem egy alagsori lakásban található, ahol egy időben furcsa férfihangok hallatszottak a fal mögül. Kiderült, hogy a hangok a szomszéd lakásból jönnek, így elkezdett izgatni, hogy ki is lakik mellettem. Egy abszurd szituáció során elképzeltem, hogy ez az ember nem is létezik, hanem be van zárva a falakba. Gyakran kiabált és dörömbölt a falon, és úgy gondoltam, a dobolásom megnyugtathatja, és megpróbáltam felvenni vele a kapcsolatot. Így elkezdtem vele a dobok segítségével kommunikálni. Egy ideig működni is látszott a dolog, így kialakult egy bizonyos morze jelekre hasonlító kommunikációs kapcsolat. Egyszer az utcán sétálva belebotlottam a titokzatos szomszédomba. Éppen az ápolójával veszekedett, majd hangosat üvöltött, lerántotta a ruháját, és elkezdett meztelenül rohangálni az utcán. Elég nagydarab, erős ember volt, ezért is volt furcsa látni ezt az alakot meztelenül rohangálni egy szál semmiben.

Így született meg az A Gamblers Hand története, ami egy falak közé szorult ürgéről, egy bizonyos Finny Finneganről szól. A történet személyes élményeken alapul, és a katowicei Marta Kopec is megfilmesítette. A történetnek vannak elég jellegzetes folklórelemei is, például Finny egy tipikus pavee, vagyis a kelet-európai cigányokhoz hasonló ír vándor. A paveek még az ötödik században tűntek fel Írországban, sajátos kultúrájuk van, amiből én is sokat merítettem a Pavees Dance: There’s Always the Night című projektemben.

Mindeközben Finny teste egyre jobban beleolvad a falba. A fal mögül érkező hangokat a dobszerkómon szólaltatom meg. Nagyon sok a szóritmika is, ami visszatükrözi a dobolásomat, és fordítva. A zenémben nagyon fontos szerepe van a kölcsönhatásoknak. A dobommal szeretnék kommunikálni, beszédet imitálni.

Mennyire fontos szerepe van a zenédben az irodalomnak és az ír kultúrának?

Az ír elem azért is volt fontos számomra, mert el tudtam magamat szeparálni attól a világtól, amit még a HUB tagjaként, vagy a nyugat-afrikai hatásokból építkező Brewed by Noon projektemben képviseltem. Írországban óriási hagyománya van a folklórnak és az irodalomnak, és sajnálnám, ha énemnek ezt a részecskéjét nem tudnám a zenémben is alkalmazni. Imádom Beckett színházi munkásságát, az az abszurditás és minimalizmus, az általa képviselt „kozmoszfilozófia”, szövegeinek ritmikája és formája nagyon közel állnak az én dobolási stílusomhoz. Sokat doboltam úgy, hogy közben használtam Beckett szövegeit is. Ebből született később az In the Ring című művem is. Beckett témái nagyon mélyen érintenek engem, én ugyanezt az érzésvilágot szeretném kiváltani a zenémben.

Az előadásaid majdhogynem színházi környezetbe illeszkednek és fontos szerepet kapnak a kosztümök. Te is sokszor lépsz fel különleges fellépő ruhákban (boxeralsóban, skót kiltben stb.). Hogyan döntöd el, mikor melyik kosztümöt használod?

Van egy sminkesem, aki csak nagyon ritka esetekben tud velem utazni, és a mosás is gyakran problémát okoz. Én nem ódzkodom a használt ruhák viseletétől, ám koncertezni mégis nehéz így, mivel majdnem mindig csuromvizesen hagyom el a színpadot. Ezért olyan ruhát kell hordanom, ami kényelmes és nedves is lehet koncert alatt. A jövőben prérifarkassá szeretnék transzformálódni a színpadon, ám ez akár 3-4 órát is igénybe vehet. Ehhez még a színházi munkáim során tanultam meg egy pár érdekes technikát.

Mik a terveid, vágyaid, rémálmaid?

A rémálmok képesek megtervezni azt, amire az álmokban és vágyakban nem került sor.