Oldal kiválasztása

Idén húsz éves a dobbasszus színtér talán legmeghatározóbb kiadója, a Goldie – Keminstry – Storm trió által alapított Metalheadz. A kerek évforduló méltó megünnepléséről a Bladerunnaz csapat gondoskodott, akik elhozták a tavalyi év egyik legjobb drum ‘n’ bass megjelenését jegyző Dom & Rolandot, SP:MC-t, valamint a stílus ifjú titánjait, az Ulterior Motive duót, akik a hajó közönségének is bemutatták The Fourth Wall című debütalbumukat. Ennek kapcsán kérdeztük ki őket a kezdetekről, a meghatározó kedvenceikről és a funk fontosságáról.

Ulterior-Motive-A.jpg

Hogyan és mikor találkoztatok?

Úgy 2000 – 2001 környékén találkoztunk először, a közös barátaink révén, de csak pár évvel később kezdtünk el számokat írni.

Mi vonzott titeket a drum ‘n’ bassban?

Az egész egy természetes fejlődési folyamat vége volt: tinédzserkorunkban főként underground hardcoret és ravet hallgattunk, majd jött a többi elektronikus stílus, és végül a drum ‘n’ bass. Az egyik stílusból következett a másik, lényegében.

Több interjúban is azt nyilatkoztátok, hogy fontos számotokra, hogy a számaitokban érződjenek a titeket ért zenei hatások. Miért?

Szerintünk fontos, hogy megmutasd, ki vagy zeneileg, honnan jöttél és merre tartasz. Szándékosan vagy tudat alatt, de minden művész merít az inspirációiból.
 

Az idei albumutokra – saját bevallásotok szerint is – nagy hatással volt a funk. A stílus és a hozzá köthető érzésvilág inspirált titeket, vagy inkább csak pár zenekar?

Inkább az utóbbi. Fontos számunkra, hogy a számainknak legyen egy jó grooveja, ami az egész dalon át kitart. 

A The Fourth Wallra (a duó idei albuma) jellemző a tudatos szerkesztés, hogy egy átgondolt narratívára van felépítve. 

Az album leginkább annak az útnak a lenyomata, amelyet a drum ‘n’ bass színtéren belül bejártunk – beletettük mindazokat a stílusokat és hatásokat, amelyek azzá formálták az Ulterior Motive-ot, amivé.

Melyik az öt kedvenc Metalheadzhez köthető számotok?

Total Science – Jungle Jungle
Alex Reece – Pulp Fiction
Jubei – Patience VIP
Ed Rush – The Raven
Optical – To Shape The Future Rmx