KiSTeHéN | Mindenhol kicsit más a szerep

Interjú Jancsovics Mátéval, a zenekar dobosával
Vidámság, állatság, melankólia és szerelem:  KiSTeHéN
Vidámság, állatság, melankólia és szerelem: KiSTeHéN

A remek tavalyi lemezbemutató koncert után, újra hajóra száll a KiSTeHéN és október nyolcadikán ismét az ő utánozhatatlan világába utaztatja közönségét, a Sickpicnic társaságában. A koncert kapcsán a zenekar egyik tagjával, a négy éve csatlakozott Jancsovics Máté dobossal beszélgettünk a társadalmi szerepvállalás fontosságáról, a kedvenc zenészeiről és a beilleszkedés nehézségeiről.Hogy jött a dobolás az életedbe? Kiknek a játéka hatott rád?

Tizenkét évesen kezdtem, igazából teljesen a semmiből jött az ötlet, nem voltak zenészek a családban, a hobbi próbálgatás, keresés sorozatának egyik epizódjaként indult. Akkoriban leginkább a metal zenét szerettem, ezért eleinte főleg ilyen stílusú dobosok hatottak rám (Joey Jordison, Mike Portnoy). Azóta azért szélesedett a spektrum; mostanában olyan dobosok inspirálnak, mint Jojo Mayer és Chris Dave.

Hogyan és mikor kerültél pontosan a Kistehénbe?

2011 nyarán, egy dobos portál fórumán láttam egy hirdetést, hogy a Kistehén dobost keres. Írtam a megadott címre egy kis bemutatkozást, pár nap múlva lementünk a próbaterembe zenélni, ahol egyből elég jó volt az összhang, úgyhogy néhány hét múlva már jött is az első koncert.

Mennyire volt nehéz beilleszkedned, mennyire tér el a zenekar stílusa a tiédtől?

Nem volt nehéz beilleszkedni, tetszett nagyon amit csináltak, mostanra pedig már teljesen egybeforrott a dolog, a zenekar szerves részének érzem magam. Szívesen játszok különböző stílusú zenéket, főleg modernebb, elektronikus hangzású groove-okat és hip-hopot, és az efféle dobolásbeli felfogásom a Kistehénben is megjelenik.

Mik voltak számodra az eddigi négy év  legemlékezetesebb pillanatai?

Van egy pár pillanat, amire nem is emlékszem rendesen, azok nagyon jók voltak. Jó a srácokkal koncert után hajnalban különböző tereken vagy padlásokon mászkálni, fesztiválokon cápázni a szomszéd asztalról ésatöbbiésatöbbi. Emlékezetes volt pl. az MR2 Szimfónikusokkal játszani, vagy a Sziget Nagyszínpadon, de az se volt rossz, amikor öten kerestük egy pottyantós WC-ben a telefonomat.

Hogyan oldod meg, hogy a Kistehén mellett jusson időd olyanokra is, mint a Rájátszás, a The Bosky vagy a Mississippi Big Beat? Mennyiben más ezekben a zenekarokban a szereped, a játékstílusod, mint a Kistehénben?

Csak a zenéléssel foglalkozom, úgyhogy össze tudom egyeztetni a különböző zenekarokat, de a többivel alapból kevesebb koncert van általában. Mindenhol kicsit más a szerep, ez zenefüggő, de remélem a saját stílusom mindegyikben fellelhető. Élvezem azt is ha egy grooveot kell játszani 5 percig, néha azt is, ha kicsit virtuóznak lehet lenni, és azt is ha inkább másokra kell reagálni, felvenni a tempójukat és kísérni őket.

A zenekarra mindig is jellemző volt, hogy reflektál az aktuális társadalmi problémákra, mennyire értesz azzal egyet, hogy ez zenészként a felelősségetek is?

Szerintem nem feltétlenül felelőssége ez egy zenésznek, engem is inkább a zenélés rész érdekel, de örülök, hogy ez a zenekar tud és mer is társadalmi problémákkal foglalkozni.

Milyen tanácsokat adnál valakinek, aki most kezd dobolni?

Vegye észre, hogy 2015 van és törekedjen a saját hangzása és stílusa megtalálására.

Leave a Comment