The Oscillation | A modern világ egy vicc

Interjú Demian Castellanossal, a zenekar frontemberével
Elszállós krautrock, shoegaze, pszichidelikus elektronika: The Oscillation
Elszállós krautrock, shoegaze, pszichidelikus elektronika: The Oscillation

Egy különleges zenekar a hajón korábban már többször is fellépett Ozric Tentacles és Wooden Shjips (akikkel szintén interjúztunk) nyomában: a brit Oscillation az elszállós krautrockot vegyíti a space rockkal, a shoegazinggel és a pszichedelikus elektronikával. Találóbb nevet el sem lehetne képzelni a fellépéseit fantasztikus vetítéssel kiegészítő együttesnek, ami első magyarországi koncertjét adja március huszonnegyedikén az A38 Hajón.

Hogyan jött a The Oscillation alapításának ötlete?

Olyan zenét akartam csinálni, ami oszcillál (= hullámzik, rezeg)!

Az oszcilláció meghatározó eleme a pszichidelikus zenének. Számodra mit jelképez a zenekarod neve?

Szabadságot és a különböző hangok természetes terjedését, ahogy a különböző fizikai dolgok a saját frekvenciáján vibrálnak.

A The Oscillation felállását tekintve trió, mégis leginkább a te szólóprojektednek tűnik. A többi tagnak mekkora beleszólása van a dalszerzésbe?

Sokat dolgozom egyedül, részben azt hiszem azért, mert az önkifejezés feltétele nálam az, hogy biztonságban érezzem magam, izolációban, másrészt pedig nem akarom a fejemben lévő ötleteket ráeröltetni másokra. Nem szeretek én dirigálni. Sokszor viszont fogalmam sincs, mi történik! A Monographic egyébként szerintem egy sokkal direktebb album, többet merít olyan dolgokból, amik másokat is foglalkoztatnak, mások is átélték. Talán emiatt kevésbé introspektív. A zenekaros részt illetően egyébként: Valentina (Magaletti) mindig elképesztően dobol és az élő fellépések azok, ahol a kollabrációk, improvizációk, szóval az igazi élmények történnek.

Milyennek írnád le a hamarosan megjelenő új The Oscillation lemezt, a Monographicot?

Ahogy mondtam, sokkal konfrontatívabb, kevésbé eszképista. Az elfogadásról szól és arról, hogy nem szabad hagynunk, hogy a személyes félelmeink, a média vagy a politika túlságosan kihasson az életünkre, elkeserítsen minket.

Mondanád azt a zenédre, hogy anakronisztikus és/vagy nosztalgikus?

Nosztalgikusnak épp nem mondanám, bár az igaz, hogy sok múltbéli együttes hatott ránk. De ez nem zavar; bármikor szívesen beszélek a hatásainkról.

Hogyan és mikor ismerkedtél meg a brit videóművésszel, Julian Handdel, aki a koncertjeitek látványvilágáért is felelős? Amikor egy adott számon vagy albumon dolgozol, társítasz hozzá egy vizuális koncepciót?

Pár éve találkoztunk egy partyn és azonnal megtaláltuk a közös hangot mind zeneileg, mind emberileg. Szeretem az ötleteit és azt, ahogy gondolkodik a zenéről, így egyszerű vele kialakítani a vizuálokat. A legtöbb ötlet tőle jön – talán még azok is, amik akkor járnak a fejemben, mikor épp stúdiózom! Nem tudom amúgy, hogy mennyire peregnek képek ilyenkor a fejemben, inkább egy bizonyos hangulat vagy érzelmi állapot elérése a cél.

Több interjúban is kifejtetted, hogy szerinted a modern valóság egyfajta vicc. Kifejtenéd ezt? Milyen érában élnél a legszívesebben?

Hát, valóban egy viccnek gondolom és úgy érzem hogy annak amit mi valóságként érzékelünk azt a legtöbbször ránkerőlteti a társadalom. Nem hiszem amúgy, hogy bármely korban, amelyben léteztek emberek és hierarchia boldogabb lennék. Mostanában próbálom jobban érezni magam azáltal, hogy nem ítélkezem mindenről, beleértve a létezést is. Inkább csak megkérdőjelezem az érzékelést és ez boldoggá tesz. Először el kell fogadni a tényt, hogy nem tudunk valamit hogy később változtathassunk rajta. A kérdésedre visszatérve amúgy szívesen lennék atom vagy csillagpor. Egy szimpla molekula, önálló gondolatok vagy felelősség nélkül.

Leave a Comment