Beborult, intellektális rock ‘n’ roll: Esti Kornél
Április 16-án az A38 Hajón mutatja be Éjszaka van című új lemezét (aminek dalairól nálunk meséltek először) az egyik legkarakteresebb hazai gitárpopzenekar, az Esti Kornél. A zenekar három tagjával, Lázár Domokossal, Lázár Ágostonnal és Bodor Áronnal beszélgettünk az akusztikus programukról, utómunkáról, hogy jó-e megélni a zenélésből és még sok másról.
Hogyan jött az új album, az Éjszaka van címe?
Bodor Áron: Az egyik dal lett a címadó. Már összeállt a lemez, és úgy éreztük, hogy az Éjszaka van című szám jól összefoglalja a lemez hangulatát, motivációit. Ráadásul természetesen hat, mint lemezcím, és szeretünk természetesen hatni.
Lázár Ágoston: Az Esti Kornélnak alapvetően van egy ilyen éjszakai, sötét, melankolikus hangulata. Egy nagyon inspiráló napszak, amikor hajlamosabb befelé fordulni az ember, mélyebbre menni magában. Kicsit fel is nagyítja az érzéseket, főleg a negatívabb előjelűeket. Ilyenkor jobban hiányzik, jobban fáj, jobban egyedül vagy, jobban érezzük, milyen kicsik vagyunk.
Lázár Domokos: Pont a napokban olvastam egy tanulmányt az a „nappali” és az „éjszakai” személyiségről, illetve e két típus különbségeiről. Az utóbbi csoportba tartozók állítólag éjszaka jobban érzik magukat. Van ebben valami.
Ahogy ti fogalmaztatok, az Éjszaka van a Ne félj óta eltelt két év alkotói folyamatait foglalja össze. Hogyan foglalnátok össze az eltelt időszakot?
Bodor Áron: Nehéz kérdés. Szerencsére megengedhetjük magunknak, hogy némi tudatos önkontroll mellett úgy csináljuk a zenekart, ahogyan nekünk jól esik. Inkább konkrétan a lemezzel kapcsolatban említek egy új alkotási módszert: eddig nem hittünk abban, hogy hatékonyan tudunk közösen dalszöveget írni. Mert az olyan ihletett, személyes pillanatokban alakul a legjobbra. Aztán most meg voltunk csúszva, és muszáj volt nekiülni több szövegnek közösen, hogy elkészüljenek az énekfelvételig. Összegyűltünk hárman Ágostonnal és Dodival, egy szöveg per alkalom, és addig gyúrtuk közösen a nyers változatot, amivel nem voltunk mindhárman elégedettek vele. Kifejezetten jó eredmények születtek így, sűrű volt a rosta.
Lázár Domokos: Ez egy nagyon fontos dolog. Az előző lemeznél mindössze egyetlen dal – egyébként a legnépszerűbb -, Rohadt eső szövege volt az, ami a fentihez hasonló közös munkából született. Én azt gondolom, hogy a mostani lemeznél egy kicsit azért tudatos is volt ez a szövegírási metódusváltás. Ennek a zenekarnak a kezdetek óta olyan a belső szövete, hogy a frontemberi, szövegírói, zeneszerzői feladatok több ember között oszlanak meg. Emiatt pedig tök fontos, hogy mindaz, amit mondjuk én írok, de az Áron énekli el, vagy pont fordítva, az mindkettőnknek zsigeri szinten a sajátjává váljon, függetlenül attól, hogy ki a szerző. Ezt csak azért mondom el, mert az, hogy a mostani lemezre több szöveget is teljesen közösen raktunk össze, egy asztalnál ülve, egymás sorait továbbfűzve és az jelen időben, az adott szöveg megszületésekor létrehozta mindkettőnkben ezt az előbb említett kötődést.
Lázár Ágoston: Én mindenképpen többet tettem ebbe a lemezbe, mint az előző háromba, jobban „kinyílt a csipám”, sok alaptémát és hangszerelési ötletet hoztam. Az elmúlt két évben két komoly gondom is akadt a tüdőmmel, ami miatt koncertek is maradtak el, és bennem is nagyon mély nyomot hagyott, talán ezek az élmények is hozzájárultak a sötétebb témákhoz. És lehet, hogy egy kicsit az is benne van abban, hogy termékenyebb voltam, hogy annyira közelről éreztem múlandóságom szagát, hogy minél több nyomot akarok hagyni a világban.
Lázár Domokos: Ágoston szerényen fogalmaz. Valójában a negyedik Esti Kornél lemez zeneileg nagyon nagy részben Ágoston érdeme: nagyon sok témát hozott és nagyon inspiratív meglátásai voltak az énekdallamok-szövegek terén is. Igazi motorja lett a zenekarnak és ehhez biztosan kellett az a sok nehézség is, amin keresztül ment az elmúlt években.
Domokos, az utómunkát ismét te végezted. Számotokra ez inkább szükségszerű megoldás vagy amennyire tudjátok, szeretitek házon belül tartani a különböző munkafolyamatot?
Lázár Domokos: Jó kérdés. Nyilván, én nem vagyok profi hangmérnök, nem tanultam ezt a dolgot, nincs hangmérnöki végzettségem. Én egy ilyen kis hülye bölcsészlelkű hangizé vagyok. Ami talán az erősségem, hogy az esetek nagy részében egészen pontosan ott van a fejemben, hogy mit szeretnék hallani és megvan bennem az a fanatizmus vagy maximalizmus, hogy addig gyúrjam az anyagot, akár éjszakákon át, alvás nélkül, amíg ki nem jön belőle az, amit elképzeltem. Mindehhez persze kell egy jó minőségű felvétel, e nélkül nem lehet igazán jó keverést csinálni. Ezt a részét pedig nálam sokkal profibb emberek csinálják, így nekem valójában nincs is olyan nehéz dolgom már a keverésnél. Azt hiszem, hogy ez az egész utómunka folyamat nálam inkább egy kreatív, alkotói dolog. És persze nagyon fontos, hogy inspiráljon az adott zene, ami persze a saját zenekaraim esetén alap. Amúgy nyilván praktikus megoldás is vagyok valamennyire, mert Dodit azért mégis csak könnyebb csesztetni, hogy „vedd már feljebb a gitáromat 2 dB-vel”, mint egy nem zenekartag szakembert.
A Ne félj először ingyen letölthető volt a honlapotokról, de később megjelent fizikai formátumban is. Mennyire éreztétek ezt a megoldást sikeresnek? Mennyire fontos nektek hogy legyen fizikai megjelenés is?
Bodor Áron: Nem számolunk lemezeladásokkal, koncertre jöjjenek. Van azóta szerződésünk egy céggel, akik kezelik az online tartalmainkat (például YouTube és Spotify), úgyhogy kevesebbet rosszalkodhatunk ilyen ingyenes megosztásokkal. Néha azért nem bírjuk ki, Kristóf múltkor azért posztolta ki egy napra ingyen a lemezt, mert borzasztó minőségben volt fent torrenten, és hátha valaki kicseréli a jóra. A lemez, mint formátum egyrészt önösszegzés, leginkább magunknak, hogy na, itt van, ezért dolgoztunk annyit. Másrészt egy jó lemeznek – és mi nyilván azt akarunk csinálni – konzisztens hangulata vagy íve van, így tud a dalokon felül hozzáadott értékkel bírni. Ez vagy koncepciónak köszönhető, vagy jobb esetben homogén lelki állapotban alkotásnak, a szerzők együtt működésének – direkt külön, ugye. És ezért nem hiszek abban, hogy a zenészeknek nem kell barátoknak lenniük.
Hogyan éltétek meg, hogy a tavalyi Fishing On Orfű fesztivál nagyszínpada a ti egyik dalotok után kapta a nevét?
Bodor Áron: A Petőfi Rádió mobil stúdiójában volt interjúm rögtön, ahogy odaértünk, de majdnem elkéstem, mert megálltam a színpad alatt. Nem uszítottuk a rajongóinkat, hogy te márpedig szavazz ránk, biztos a Boldogság, te kurva cím jellegének is volt szerepe az első helyben. Az őszintén zenélés megtérülése volt ebben az igazi gyomorgörcs.
Lázár Domokos: Amikor megírtam otthon, a kis kanapémon ezt a dalt, akkor az volt bennem, hogy azért mégis ezt leírni, hogy „boldogság, te kurva”, azért ezt lehet, hogy nem kéne. De akkor és ott marha jól esett. És ez a színpadnév dolog is azt mutatja, hogy valami olyat sikerült elkapni ezzel a sorral, ami igenis releváns egy csomó ember számára. Nekem már eléggé sokat kellett magyarázkodnom emiatt a dal miatt, úgyhogy többet nem fogok. Szombat este együtt üvölteni a közönséggel, hogy „Boldogság, te kurva, úgyse foglak megkefélni újra”, egyszerűen fasza dolog és kész.
Emellett 2015-ben mutatkozott be a különleges akusztikus programotok is. Mesélj erről! Van még olyan tervetek, amit eddig nem sikerült megvalósítani?
Lázár Domokos: Egy csomó olyan dolgot tudunk használni ebben az akusztikus közegben, amit a hangos koncerteken egyszerűen nem engedhetünk meg magunknak. Borosüveg, cselló, metalafon, játékszinti és egy csomó ehhez hasonló izgalmas dolog. És a csend. Talán ez a legfontosabb. Több vendégünk is volt ezeken a koncerteken: Ács Eszter a Pegazusok Nem Léteznekből, Barta Gyömbér a Képzelt Városból és Kirschner Péter az Európa Kiadóból.
Bodor Áron: Én körülbelül mostanra vagyok úgy vele, hogy én ennyit reméltem a zenétől, innen minden már csak ráadás. Jó helyeken játszhassunk decens közönség előtt, ne nekünk kelljen szétcseszni a derekunkat az 50 kilós erősítőkkel – ez mind az elmúlt pár év hozománya. Az Akusztik meg frenetikus élmény, a szokatlan hatások újat tudnak kihozni az emberből: a színházterem intim hangulata, a csend ereje, amit hangos koncerteken nem tudunk kihasználni.
Mindig hangsúlyozzátok, hogy az Esti Kornélban nagyon fontosak a szövegek. E tekintetben mik voltak a fő témák, inspirációk?
Bodor Áron: Nincsenek fő témák, az aktuális környezetünk és lelki állapotunk határozza meg ezeket. Hasonló a lelki alkatunk, hasonló hatások érnek, így könnyen tudunk egybefüggőt alkotni.
Lázár Domokos: Ez tényleg így van. És az aktulális lelki állapotunk általában mindig tartogat annyit, amennyi ahhoz kell, hogy összejöjjön egy „újabb szomorú dal”. Azért én személy szerint kibékülnék azzal, ha ez valamivel ritkábban jönne össze. Talán máshová kellett volna születni…
A legtöbb zenekar arra panaszkodik, hogy nem tudnak megélni a zenélésből, te viszont azt szoktad nyilatkozni, hogy nem csak a zenével foglalkozol. Kifejtenéd ezt?
Lázár Domokos: Ez biztosan alkati kérdés is. Engem a zenélésen kívül érdekel egy csomó minden más is. Az egyetemen rasszizmuskutatással foglalkozom, érdekel a pszichológia, meg ez a szerencsétlen a közélet is, hiszen ebben élek, élünk. És ezek azt hiszem, hogy közvetve mind hatnak az alkotói dolgaimra is. Én ezeket amúgy nem is választom annyira külön magamban. Kurt Vonnegut – aki amelett, hogy egy írózseni volt, biokémiát tanult az egyetemen – írta az egyik önéletrajzi regényében, hogy „az irodalom ne harapjon a saját seggébe”. Ez bennem nagyon megragadt. Egy alkotó ember legyen nyitott és ne üljön egész nap az íróasztala/gitárja mellett azt várva, hogy majd „jön az ihlet”. Persze azért sokszor érzem, hogy több időt kéne a zenére fordítani és sokszor rosszul is érzem magam attól, hogy nem tudok annyit próbálni a zenekaraimmal, amennyit szeretnék. Ilyen szempontból azért nem lehet rossz, ha olyan helyzetben vagy, hogy pusztán csak a zenelésből fent tudsz tartani egy stabil egzisztenciát. Más dolgokkal akkor is lehet foglalkozni, max nem kapsz érte fizetést.
Bodor Áron: Na, akkor most elmondom, hogy a nyilvános koldulás szerintem nagyon nem pálya. „A hülye zenész” – valami ilyen gondolat pattan ki utána az emberek fejéből, és azt nem csak arra az egy zenészre fogják érteni. Felnőtt emberek vagyunk, működésre bírható ítélőképességgel, álomvilág felháborodni azért, hogy ebből nem lehet megélni. Meg eltartandó valakikre hivatkozni. Engem nemrég vettek fel a céghez, ahol Ágoston is dolgozik, egymás mellett ülünk napi nyolc és fél órát.
Lázár Domokos: Na, most már az Áron is sokkal többet van az öcsémmel, mint én. Az élet igazságtalan.
Domokos, te és a testvéred, Ágoston is a tagjai vagytok a Pegazusok Nem Létezneknek. Mit visztek el innen? Mit hoztok el onnan?
Lázár Domokos: A Pegazusok eleve úgy alakult, hogy én az Esti Kornél miatt folyamatosan dalokon törtem már öt éve is a fejemet és volt pár olyan ötletem, ami nem igazán passzolt abba a keretbe, amit egy rockzenekar szerintem elbír. Szóval amikor az Eszterrel megismerkedtem, pont volt egy pár ilyen ötletem és ezeket megcsináltuk együtt. Az Esti Kornélban megtanultam, hogy hogyan működik egy zenekar, a Pegazusokba ezt a tapasztalatot már kész dologként tudtam bevinni. Persze kezdetben az Eszterrel amolyan hálószoba-projektként csináltuk ezt az egészet. Jóval később, a Robi (Németh Róbert basszusgitáros) és az Ágoston beszállása után vált a Pegazusok Nem Léteznek igazi zenekarrá. Az Esti Kornélba pedig talán azt a tapasztalatot tudtam még tudatosabban bevinni, amiről már beszéltem a szövegek kapcsán, vagyis, hogy mennyire nagyon fontos az, hogy egy dal, amit te írsz meg, de nem te énekelsz, vagy épp fordítva, ugyanolyan mélyen legyen lelkileg, mint az alkotótársadban. Ehhez pedig komoly emberi kapcsolatra van szükség, mély kötelékre. Nevezhetjük ezt akár barátságnak is, de azt hiszem nem ez a legjobb szó erre.
Tavaly feldolgoztatok egy URH számot, a Bétavillet. De ha ti választhatnátok, melyik zenekartól hallanátok egy Esti Kornél-feldolgozást és melyik számot?
Lázár Ágoston: Külföldi is lehet? Én nagyon meghallgatnék egy Nine Inch Nails feldolgozást, mert imádom, ahogy hangszerelnek, azok a furkó kis hangközeik mindig megbizergetnek. Vagy ha már nagyon elereszthetem a fantáziám, akkor a Sigur rós is csinálhatna egy sarkifény-balladát valamelyik dalunkból. És egy nagyon mást is meghallgatnék, mondjuk egy néper búslakodót bajuszlekonyítós brácsával.
Lázár Domokos: Imi (Veres Imre gitáros) kérte, hogy említsem meg, hogy ő a Volkovától (akik április tizennegyedikén szintén új lemezüket mutatják majd be az A38 Hajón) a Segítséget és Odettől (aki május hatodikán tart majd lemezbemutatót, szintén az A38 Hajón) az Éjszaka vant hallgatná meg. Én meghallgatnám Ákostól a Boldogság, te kurvát, de csak azért, hogy ez a dal egyszer lemenjen végre valami rádióban is és esetleg netán valami állami kitüntetést is nyerhetnénk vele. Esetleg egy operát. És a Képzelt Várostól a Véget ér című dalunkat. Abból ők tudnának csinálni egy még szomorúbbat.
Tervek, álmok, rémálmok?
Lázár Domokos: Ott ülünk mind a hatan Fonyódligeten, a Lázárok kedvenc kocsmájában, a Balaton-parton. Isszuk a Sirályt (Bujdosó – Merlot) és a barna sört és nézzük a naplementét. Nem valami nagy rockandroll, de kit érdekel.
A cikk elkészülését a Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
