Musica Moralia | Egy jó harc

A Musica Moralia teljes valójában Meggyesházi Éda és a preparált hangszerei, amik mind ismerik a történetet hogyan lettek az experimentális poszt-folk zaj és csend társai. Legyen az egy cimbalom vagy zongora, a színpadon minden önmagáért beszél, alig várja, hogy megfesse történetét, és változzon az idővel. A Musica Moralia teljesség egy bolygón – talán a Plútón, amint a szívével felénk néz – ami körül keringi hallgatót és közel húzódik, mikor senki sem figyel. Eszes, fortélyos mozgás a térben. Saját dallamok és szövegek, és egy hang a Plútóról, vagy Éda közvetítésében – legközelebb május hatodikán, az A38 Hajó különleges hangulatú kiállítóterében.

A Musica Moralia története tíz éve kezdődött egy kéthúros gitárral, amit – hozzáértés híján– úgy hangoltál be, ahogy az neked tetszett. Jobban vonzanak a preparált hangszerek, mint a „hagyományosak”?

Igazából az volt, ami otthon volt. Tíz évet csellóztam, tehát játszottam rendes hangszeren is. De, amikor el kezdtem zenét írni, akkor csak az a régi gitár, a két húrral, volt otthon meg a nagymamámnál egy 140 éves pianínó és ezek a hangszerek ezt tudták. De azt észrevettem magamon, hogy nem ragaszkodom a hangszerek eredeti ’rendeltetéséhez’.

A négy évvel ezelőtti első minialbumodhoz (Tooth And Teeth) képest a mostanin (Hell Is Coming Home) hangsúlyosabbak az ütősök, a cselló és az elektromos orgona mellé bejött az orgona és a cimbalom is. Szándékosan, vagy szimplán így alakult? 

Ez szándékos volt mindenképp. Szerettem volna, ha megjelennek még rétegek. Az első albumnál nem igazán kísérleteztem a stúdió lehetőségeivel, míg a másodikon már jobban. Mondjuk itt sem egy elektromos őrület az egész, mert fontos nekem, hogy hallatszódjon, hogy mi történik a gondolataimban, amíg énekelek. Végül is egyedül vagyok, mint Musica Moralia.

Az album társproducere a Minimyst-frontember Mészáros István volt, mit adott ő hozzá a lemezhez?

Az egész stúdiómunkát ő vezette. Emellett együtt dogoztuk ki az elektromos orgona és dobok szerepét az albumom, még énekel is a Golden Fight egyik részében. István nagyon sokat segített abban, hogy elkészüljön az album, igazából, hogy meglett ez az album azt neki köszönhetem. Sokat dolgozott rajta.

Makó Dáviddal már egyszer szóba került, hogy a zene és a harc egy közös tőről fakad, te pedig azt nyilatkoztad, hogy szereted, hogy számodra nem könnyű zenét írni. Mennyire harc számodra a Musica Moralia?

Mindenképp, de egy jó harc. Egyébként nem azért nem könnyű nekem zenét írni, mert órákat ülök a papír felett, és átszellemülten bámulok magam elé és mégsem jön az ihlet. Azt már megtanultam, ha nem megy a zeneírás, akkor csak gyakorlok, és nem baj, ha nem minden látja meg a napvilágot. De ritkán fejezek be olyan dalt, amit nem játszom aztán. Fontos számomra, hogy rendbe rakjam magamba mi az, amit tényleg el kell mondanom, és hogyan, a hogyan még fontosabb. Régen azt gondoltam, hogy vannak dogok, amiket nem lehet kimondani, de ez ma már nem érdekel. Sőt talán a zenén keresztül még több létjogosultságuk van.

Más szinten pedig úgy harc, hogy előadni sem olyan könnyű, nagyon nagy csend kell hozzá, hogy működjön, hogy a közönséghez eljuthasson. Ennek itthon sokáig nem volt hagyománya a könnyű zenében. Plusz nagyon sokan kérdezik, hogy ki van még a zenekarban, de csak én vagyok, meg hogy ki írja a dalokat, de az is csak én vagyok.

Milyen érzés számodra ennyire intim és személyes számokkal kiállni a színpadra és előadni őket?

Az a fura, hogy borzasztóan természetes. Pedig feszengenem kéne, de nem tudok közben azon aggódni, hogy úúú mit fognak gondolni, ha azt éneklem, hogy „You were magic from the waist down…” Azon aggódom, hogy jó legyen, vagy, hogy jól tudjam átadni a dalok hangulatát, ne unatkozzanak közben az emberek, ezek eszembe jutnak. De valamilyen furcsa módon végtelen bizalmam van ezekben a dalokba, ami az életem többi részében például sehol sincs jelen.

Hogyan képzelsz el egy tökéletes Musica Moralia koncertet?

Van egy bizonyos mozgás, amibe bele jövök, ha elememben vagyok, de ehhez nagyon kell tudnom koncentrálni, akkor az én oldalamról ok. A csend az fontos, ahogy említettem. De az, hogy hol és mikor az szinte mindegy, csak tudjak az elememben lenni, és akkor minden jó lesz. Iszonyatos hálás tudok lenni a közönségnek, mert nem könnyű ezeket a dalokat hallgatni, de mindig meglep, hogy milyen jó bírják.

Amikor a zenéd stílusáról kérdeznek, általában annyit válaszolsz, hogy csendes zaj. Megfordult valaha a fejedben, hogy egy tisztán zajlemezt csinálj, mint Merzbow vagy itthon Desdemona Dæne?

Nem, mert én dalokat írok. Én valójában nem zajt csinálok, hanem olyan zenét, ahol a zenecsinálás zajai is fontos elemei a dalnak, csak ezért hívom csendes zajnak.

Hozzá szoktad tenni, hogy a zaj kiköveteli a figyelmet, azt, hogy észrevegyék – gondolod, hogy azáltal, hogy a tiéd halkabbak, mint amire az emberek általában asszociálnak, még inkább rájuk irányul a figyelem, hiszen jobban kell figyelni, hogy meghalld őket?

Igen, mindenképp. Észrevettem, ha én hangosabban éneklek, akkor a közönség nehezebben figyel oda. Mindig azok a dalok működnek igazán, ahol megadom az időt a hangoknak, hogy kicsengjenek, hogy véget érhessenek, hogy a mondatok összeálljanak.

Mit jelent számodra a minimalizmus?

Én egyébként nem gondolom, hogy a musica moralia az minimális, mert ének szintjén nagyon sok minden történik. A kíséretben nincs különösebb őrület, de szükségem van azokra a mozdulatokra, és az időre, hogy énekelni tudjak hozzá. Szövegében, meg néha prózai ugyan, és nagyon beszédes tud lenni, de ez folyamatos történetmeséléssel párosul.

Milyennek érzed a mostani budapesti zenei szcénát, és benne a Musica Moraliát?

Nagyon izgalmas, nagyon sok új dolog van. Azt érzem, hogy most már jobban el is lehet benne helyezni a Musica Moraliát, mint mondjuk hét évvel ezelőtt, amikor itthon egyáltalán nem tudtam koncertet szervezni magamnak. Rengetek jó visszajelzést kapok, ami azért meglep, mert általában nagyon kilógónak találják a musica moraliát (valószínű, hogy ki is fog mindig lógni egy picit). Ez érdekes, mert én soha nem éreztem azt, hogy furcsa zenét csinálnék, nekem minden nagyon természetes benne.

Tervek, álmok, rémálmok?

A rémálmom, hogy nem lehet többé a musica moraliát csinálni, az álmom, pedig, hogy csak azt csinálom. Tervek szintjén pedig, most új dalokon dolgozom.