Képzelt Város | A mi szabadságharcunk
Szabadság, szárnyalás, asszociációk egy hangokból teremtett városban: Képzelt Város
A hazai posztrock színtér legfontosabb zenekara, a Képzelt Város nemrég jelentette meg negyedik, Köd című albumát – amit május tizenegyedikén, a madridi Toundra előtt (akikkel szintén interjúztunk) mutatnak majd be az A38 Hajón. A lemezzel minden eddiginél jobban kitolták a saját határaikat: csilingelős gitárok ugyanúgy hallhatóak, mint súlyos doom-riffek. Ennek okairól, a hazai és nemzetközi színtérről, valamint többek közt filmzenékről beszélgettünk a tagokkal.
Sokak szerint egy zenekar harmadik albuma vízválasztó, addigra dől el, valóban mire képes. Visszanézve, ti hogy látjátok az Anatolijt ebből a szempontból?
Kovács Ákos András (énekes): A mi esetünkben ez nem annyira átlagosan történt, hiszen a lemez előtt történt egy váltás, aminek nyilván hatása volt a lemez anyagára. Bizonyos körökben nagy siker volt az a lemez, mások inkább a korábbi dolgokat kedvelték, és ez így teljesen normális. Az Anatolij nagyjából beteljesítette, amit vártunk tőle, noha nagy elvárásaink nem voltak. De valószínűleg mindegyik KV anyag helyén van kint a világban. Mindenki változik: a közönség és a zenészek is, és ez egyáltalán nem rossz dolog.
Utána kiadtatok egy akusztikus EP-t, ennek az ötlete hogy jött és mennyire hatott ki az új album dalaira? Hogyan zajlott most a dalírás?
Győrffy Máté (gitáros): Az IO egy teljesen független történet, volt egykét teljesen akusztikus koncertünk, ami nagyon jól működött és ezt meg akartuk valahogy örökíteni. A zenekar tavaly lett tíz éves (bár az első felállásban még csak Marci (Miskolczi Márton gitáros, billentyűs) volt benne a jelenlegi tagságból), az EP-t ennek apropóján rögzítettük. Az öt számból négy már meglévő dalok akusztikus verziója, csak a Mégis, mindent új szerzemény, de időben és térben sem kapcsolódik a Köd dalaihoz. Az új lemez gerincét ősszel egy hosszúhétvége alatt, a világ zajától elvonulva Upponyban írtuk, eddig ilyet még nem csináltunk, de nagyon jót tett, hogy össze voltunk zárva több napig és teljesen egymásra tudtunk hangolódni.
Kovács Ákos András: A mostani dalírás változatosan zajlott, ez a lemez Danit (Gál Dániel dobos) és Szilvesztert (Kocsis Szilveszter basszusgitáros) is jegyzi szerzőként, és ez nagyon jó dolog. Minden esetben volt egy kiinduló téma, hol több, hol kevesebb, amit aztán dallá gyúrtunk valamilyen formában.
Az Anatolij konceptalbum volt, a Köd esetén mennyire volt meg előre a fejetekben, hogy milyen albumot szeretnétek írni? Mit mondanátok, milyen irányba indultatok most el az előző albumhoz képest?
Kovács Ákos András: Az Anatolij után világos volt, hogy nem feltétlenül akarunk konceptlemezt, hiszen az magát az előző albumot is kevésbé érdekessé teheti. Akkor volt ez az ötlet, ami működött, most is voltak elképzelések, végül úgy láttuk, hogy a számok egységes hangulata el fogja vinni a dolgot. Reméljük, hogy jól éreztük. A hangszerelést mindenképp tisztítani akartuk valamelyest, így jött a képbe, hogy Máté időnként basszusgitározik, Szilveszter pedig billentyűzik, ezáltal kevésbé sűrű az anyag.
A Ködhöz különleges, szuminagasi borítógrafika készült, meséljetek erről egy kicsit.
Barta Gyöngyi (csellós): Az albumcím egy megfoghatatlan természeti jelenség, ugyanakkor a zene és a szöveg amibe ezt belefoglaljuk, racionális. A borítóhoz felhasznált suminagashi képek a ködre reagálnak: minden egyes másodpercben más formát ölt a vízbe cseppenő tinta. Marcival fogtunk annyi tányért, amennyi otthon volt, öntögettünk, kattintottunk, csepegtettünk újra és újra. Ezeket a képeket használva Bihari Eszter tervezte a borítónkat. Ezúton is nagyon köszönjük neki.
Hogyan látjátok a kurrens posztrock színteret és benne a Képzelt Város helyzetét?
Kovács Ákos András: Egy legutóbbi írásban a lemezről valaki megfogalmazta, hogy bár mindig ezt a stílust emlegetik velünk kapcsolatban, a Köd lemezen viszont már annyira erősen keverednek a stílusok, hogy a végére érve nem igazán tudjuk, mit is hallgattunk. Ez nekem nagyon tetszett, hiszen valahol leírja azt, amire törekszünk, semmiféle irányzatot nem követni, törekedni arra, hogy a lemez a lehető legszínesebb, de mégis egységes legyen – természetesen a saját korlátainkat figyelembe véve. Nem törekedtünk most sem fogyaszthatóságra, eladhatóságra, bízva abban, hogy a Köd is megtalálja a saját közegét. Ilyen értelemben ez a lemez a mi szabadságharcunk. És ebből kifolyólag a posztrock színteret sem tudom annyira megítélni, mindig vannak új és izgalmas produkciók.
A stílus számos zenekara csinált már filmzenét, ti el tudnátok ezt képzelni?
Miskolczi Márton: Megtiszteltetés lenne filmzenét írni. Mindig is nagy álmom volt, hogy egy átívelős krimi sorozathoz, fantasyhez vagy scifihez írjunk zenét. Eddig nem érkezett ilyen felkérés, de nem hiszem, hogy nemet mondanánk, ha jönne valami.
Upponyba többek között azért vonultatok el közösen, mert a mindennapokban nem igazán tudtatok a közös alkotásra koncentrálni. Ha a Képzelt Városban való zenélésből meg tudnátok élni, félretennétek minden mást?
Kovács Ákos András: Nehéz erre válaszolni, hiszen lényegében erre semmi esély, de azt hiszem, a zenekarból sokan így tennének. Marci, Dani és Máté közvetve most is a zenéből él, ki-ki másmilyen területen.
Győrffy Máté: Az egy ideális állapot lenne, ha ebből a zenéből meg lehetne élni itthon, de ez a veszély nem fenyeget. Megfordítva a dolgot, ha most ebből kellene megélnünk, az nagyon nem lenne jó, mert óriási kompromisszumokat kellene ahhoz kötni, hogy mondjuk szélesebb tömegeket érjünk el a zenénkkel, valószínűleg az egész dolog lényege veszne el. Viszont, én két éve otthagytam az építész pályát, hogy maradjon elég időm a zenekarra. Azóta a Middlemist Red menedzserként dolgozom. Sok jó dolgot éltem meg azóta a fiúkkal és a zeneipart is több nézőpontból látom.
Miskolczi Márton: Nem hiszem, hogy ha meg tudnánk élni a zenekarból, akkor eldobnánk minden mást. Mindenkinek van a zenélés mellett olyan fontos dolog, amit nem feltétlen pusztán a megélhetésért csinál. Gyöngyinek ott az építészet, Szilveszternek a tanítás. Én meg azért töltöttem egy évet Dániában, hogy hangmérnöknek tanuljak. Nekem mindig is cél volt, hogy legyen egy saját stúdiónk és most Mátéval el is kezdtünk építeni egyet, részben a Köd is itt készült már. Most a zenekar mellett ez köt le a leginkább.
Hatan vagytok a zenekarban, mennyire nehéz ezt menedzselni, összefogni az embereket?
Kovács Ákos András: Gyakorlatilag majdnem lehetetlen, de mindig sikerül valahogy. Az upponyi kirándulásunkat is részben ez motiválta. Csak egymásra és a dalokra figyelni, amit egyébként sajnos nagyon ritkán tehetünk meg.
A cikk elkészülését a Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
