Kvelertak | Kipróbálni valami újat
A Turbonegro-alapokat Baroness-ihletésű riffekkel kombináló Kvelertak a norvég metálszíntér utóbbi éveinek legnagyobb sikertörténete. A Converge-gitáros Kurt Ballouval felvett cím nélküli debütlemezt a kritika az egekig magasztalta, a zenekarra pedig le is csapott a műfaj egyik legnagyobb kiadója, a Roadrunner Records – a három évvel későbbi folytatás, a beszédes című Meir (norvégul: még több) már náluk jelent meg. Most pedig itt a harmadik album, a Nattesferd, amelyen hangsúlyosabbak a bagolyfetisiszta skandinávok klasszikus rock ‘n’ roll gyökerei – és amelyet június huszonharmadikán az A38-on is bemutatnak majd, egy zúzós klubkoncerten. Ennek kapcsán beszélgettünk az énekes Erlend Hjelvikkel a norvég államról, sci-fi ponyvákról, a dalírási metódusukról és a tagok egyéb projektjeiről (is).
Többször játszottatok már Budapesten, milyenek voltak az eddigi itteni élményeitek?
Mindkétszer teljesen őrült közönségünk volt, szóval elképesztőek! Alig várjuk már, hogy visszatérjünk hozzátok!
Annak idején elképesztő gyorsasággal futottatok be – mit gondoltok, a ti esetetekben mi volt a siker titka?
A jó dalok és a még jobb koncertek. Szerintem jókor alakultunk és sikerült valami újszerűt felmutatnunk az akkori színtér többi zenekarához képest. Legalábbis nem hallottam egyetlen bandát sem, akik hasonlítottak volna ránk, bár sokan próbálkoztak.
Az indulásotokkor a Turbonegros Happy Tom azt a tanácsot adta neked, hogy a nemzetközi áttöréshez angolul kell énekelned.
Igen, így volt és jó érzés megcáfolni ezt. Szerintem a Kvelertak nem lenne ugyanaz, ha angolul énekelnék és a norvég nyelv már amúgy is része a vonzerőnknek. Segít kitűnnünk a tömegből. Arról nem is beszélve, hogy Norvégia különleges helyet foglal el minden metálrajongó szívében!
Mit mondanál egyébként, miért lett pont Norvégia a metál színtér egyik központja? Az állami támogatások miatt?
Biztosan nem. Gondolj csak a kilencvenes évek black metál bandáira, ők nem kaptak semmiféle támogatást az államtól. De mi sem, csak mikor kiadtuk az első albumunkat és az nagyon jól teljesített, sorra jelentek meg a pozitív kritikák róla. Nem tudom, csak velünk volt-e így, de én azt látom, hogy nem érdemes bármiféle állami támogatásban reménykedni, míg be nem futottál. Arra a kérdésre pedig, hogy miért pont Norvégia lett a metál színtér egyik központja, nem tudnék válaszolni; talán az itteni pocsék időjárás és a lélegzetelállító természet miatt.
A legújabb lemezeteket, a Nattesferdet az előző kettővel ellentétben nem Kurt Ballouval, hanem Nick Terryvel vettétek fel. Miért?
Itt volt az ideje, hogy kipróbáljunk valami újat, unalmas és kiszámítható lett volna, ha megint Kurttel kezdünk stúdiózni – még ha remek munkát is végzett az első két albumon. Többet kísérleteztünk most, az egész lemezt élőben vettük fel például, vagyis, olyan „KISS élő”-módon, tehát pár részt utólag adtunk hozzá a számokhoz. Nicknek hála ráadásul a Nattesferd sokkal organikusabban és természetesebben szól, mint bármi, amit eddig kiadtunk. Szerintem közel tökéletesen visszaadja, hogyan szólunk élőben.
Változott a dalírási metódusotok is?
Igen, több időt szántunk a számok írására, ráadásul most abszolút közösen írtuk őket, kollektívaként. A Kvelertak minden tagja odafigyelt arra, hogy tényleg zenekarként működjünk, tudod, együtt legyünk a próbateremben és ott helyben szülessenek a számok, ilyenek. Az előző két lemez esetében inkább az volt a jellemző, hogy többé-kevésbé kész számokat vittünk le, amiket már csak be kellett fejezni.
A lemezborító sem John Baizley, hanem Arik Roper munkája.
Ő mindig is ott volt azoknak az embereknek a listáján, akikkel egyszer dolgozni szerettem volna, nagy rajongója vagyok a stílusának. Lényegében nem tettem mást, csak kikötöttem, hogy a borítón lennie kell egy bagolynak és elküldtem neki pár képet referenciaként, például Frank Frazetta munkáit. Aztán a szövegek alapján, amiket lefordítottam neki, ő megcsinálta a borítót. Én pedig nem is lehetnék elégedettebb a végeredménnyel.
Mind az album borítója, mind pedig maguk a számok azt sugallják, hogy most a klasszikus rocklemezek és a sci-fi ponyvák voltak a fő ihletforrásaitok.
Utóbbi tényleg egyike a szöveg fő témáinak, olyan dolgok mellett, mint az északi mitológia, a történelem és az okkult. Abban is egyetértek, hogy Arik munkája lehetne akár egy hetvenes évekbeli sci-fi ponyva borítója is, de imádom ezt benne. Van benne egy adag sci-fis beütés, de némi északi mitológiai vonal is, hiszen ott van rajta az Yggdrasil is – bár ahhoz, hogy észrevedd, meg kell hogy vedd az albumot. Egyfajta összegzése a szövegeknek.
Az 1985 című számotokról azt nyilatkoztátok, hogy a szövegek egy olyan nem túl távoli jövőről szólnak, amiben a technológia és a folyamatos felügyelet kiírtották a kritikai gondolkodás minden fajtáját. Mit gondolsz, hol romlottak el a dolgok?
Félre ne érts, szerintem a kornak, amelyben élünk, megvannak a maga jó és rossz aspektusai, nem romlott el minden. Egyszerűen csak nem szeretem a mai emberek Facebook-mentalitását, például hogy azt hiszik, segítenek azzal, hogy megosztanak egy linket. Számomra ez elképesztően nárcisztikus és napi szinten hányingerem van attól, amit az ismerőseim megosztanak ott. Arról nem is beszélve, hogy az oldal üzemeltetői ijesztően sokat tudnak rólunk.
Az emberek rettegnek manapság, ez pedig lehetőséget ad a politikusoknak arra, hogy egyre jobban korlátozzák a szabadságunkat. Például a norvég rendőrök most már fegyverekkel járőröznek valami homályos terrorfenyegetés miatt, amiről a kormány nem beszélhetett a lakosoknak. Szerencsére a járőrök csak költői értelemben lőtték lábon magukat az egésszel. Ez lenne az én véleményem, de ennyi elég is ebből a témából!
Te tagja vagy a Kvelertak mellett a Djevelnek is. Mi a helyzet a többiekkel?
Igen. Ami a többieket illeti, Kjetilnek (Gjermundrød dobos) ott van még a Temple, egy metálzenekar, amit a testvéreivel alapított, Marvin (Nygaard basszusgitáros) és Vidar (Landa gitáros) pedig egy Beachheads nevű powerpop bandában is játszanak.
Üzensz valamit a magyar rajongóknak?
Hallgassátok meg az új albumot, tanuljátok be a számokat és nézzetek meg minket élőben is! Alig várjuk már az újabb találkozást!