Moddi | Betiltott dalok

Moddi egészen különleges norvég dalszerző-előadó, aki az A38 Sessions sorozatban nemrég bemutatkozó Thomas Dybdahlhoz hasonlóan elképesztően népszerű hazájában. A 29 éves fiatalember új, holnap megjelenő lemezét mutatja be az A38 szervezésében a Gozsdu Manó Klubban. Az Unsongs című lemez különlegessége, hogy tizenkét egykor betiltott-cenzúrázott dal található rajta, a Strange Fruittól Víctor Jara szerzeményén át Kate Bush Falkland-daláig. Ennek a hátteréről, a globalizációról, a zene és a politika kapcsolatáról és még sok másról beszélgettünk vele a budapesti koncert kapcsán.

Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy azért kezdtél zenélni, mert úgy érezted, hogy nincs egy olyan művész vagy zenekar, akik rendelkeznek két épkézláb gondolattal. Mit gondolsz, miért van ez így? Azóta találtál kivételeket? 

Számomra ez az egész sokkal egyszerűbb volt: előbb lettem aktivista, mint zenész. Tagja voltam egy helyi csoportnak, ami a Lofoten (egy szigetcsoport Norvégia északi részén) környéki olajfúrások ellen tiltakozott – viszont nem találtunk olyan dalt, ami illett volna a küldetésünkhöz. Szóval írtam egyet. Így egészen a karrierem kezdete óta a zeném a valami ellen való tiltakozásra épül.

A probléma azzal, hogy ha manapság írsz egy politikai töltetű dalt, azt az emberek inkább politikusnak fogják tekinteni, nem pedig zenének, emiatt pedig nem fogják játszani a rádiók és nem hívnak a fesztiválokra. Szerintem sok zenész került már hozzám hasonló helyzetbe – hogy csak azért vagyunk, hogy szórakoztassunk. Nem azért, hogy legyen véleményünk valamiről.

Azt hiszem a legfontosabb dolog, amit megtanultam az Unsongs készítése során az az hogy a zene sokkal több, mint szórakoztatás. A zenének nem kell csak kényelmesnek, gyönyörűnek, trendinek vagy szórakoztatónak lennie. Lehet egyszerre az is és erőteljes. Tud egyszerre fegyver és szórakozás is lenni. Sőt: akkor a legjobb.

Az Unsongsra olyan dalokat gyűjtöttél össze a világ minden tájáról amelyeket cenzúráztak, betiltottak vagy az előadóját elhallgattatták miatta.

Pár éve felfedeztem egy számot, az Eli Gevát. (Eli Geva az Izraeli Védelmi Erők egyik tisztje volt, aki Bejrút 1982-es ostromakor nem volt hajlandó bevenni a várost, attól félve hogy túl sok civil életét követelné. Emiatt nem sokkal később kirúgták a hadseregből. Birgitte Grimstad norvég énekes-dalszerző egy dalban emlékezett meg a döntéséről, amelyet az izraeli turnéja alatt szinte sehol sem játszhatott el.) A dal maga gyönyörű volt, de még sosem játszották el élőben, mert túlságosan botrányosnak találta mindenki. Elkezdett foglalkoztatni, hogy vannak-e hasonló számok – cenzúrázott, betiltott dalok, amelyek hiába erőteljesek, az emberek mégsem hallották még őket. Az Unsongs ennek a kutatásnak az eredménye.

Mesélj az általad választott dalok történetéről és hogy miért pont azokat választottad!

Hú, erre talán egy könyv sem lenne elég! A dalok története olyan komplex és annyira sok vetülete van, hogy néhány esetében még két év kutakodás után sem értem pontosan, miért lett betiltva. Mindegyik más korból, országból és kultúrából származik. Egyes dalok miatt az írójuk börtönbe került, sokakat ki is végeztek. Másokat csak nem játszottak a helyi rádiók. De ami közös az összes Unsongson szereplő dalban, hogy mindegyik elmesél valami fontosat a korról, amiben élünk. Nem csak betiltott dalok, de jók és fontosak is.

Mi volt a legfontosabb dolog számodra, amit ettől a lemeztől kaptál?

Személy szerint azt hiszem az, hogy realizáltam, hogy nem kell feltétlenül egyedül zenét írnom. Rengeteg embertől kaptam segítséget ahhoz, hogy az Unsongs megszülessen, a világ minden tájáról írtak nekem, küldtek betiltott dalokat, segítettek megérteni a hátterüket vagy lefordították nekem őket. A Twitteren, a Facebookon és a többi csatornán keresztül felépítettem magamnak egy kisebb segítői bázist. A hallgatóim segítsége nélkül nem jöhetett volna létre ez az album.

Az Unsongs előtti albumodon, a Kæm va du?-n Senja szigetéről származó szövegeket és dallamokat dolgoztál fel, hogy nehogy elfelejtsék őket. Miért volt ez fontos számodra?

Tisztában vagyok vele, hogy nem a globalizáció az első probléma ami az emberek eszébe jut, ha Észak-Norvégiára gondolnak, de az igazság az, hogy az elmúlt évtizedben az itteni élet szinte minden területe megváltozott. A Kæm va du?-ra rengeteg olyan szöveget gyűjtöttem össze, ami még arról a Senjáról szólt, ahol apám nőtt fel – és ami nagyon különbözik attól, amit én megismertem. Talán a következő albumom már az új Senjáról fog szólni. Végül is, most sem olyan rossz itt élni.

A saját stílusodat úgy szoktad jellemezni, hogy vise. Mit jelent pontosan a szó?

A vise kicsit olyan, mint az amerikai folk norvég testvére, lényegében mindkettő arról szól, hogy az emberek a zenén keresztül mesélnek el igaz történeteket. A vise fénykora a hetvenes években volt, amikor a politikai baloldal egyik kedvelt műfajának számított. Manapság leginkább a felnőttek hallgatják, de alakul egy egyre izgalmasabb fiatal színtér is, olyan zenészekkel, akik valószínűleg megunták a rádiókban szóló céltalan popzenét.

Hogyan képzelsz el egy tökéletes Moddi koncertet?

Haha, nem hiszek sem a tökéletes koncertekben – inkább azt szeretném, hogy elfogadjuk a tökéletlenséget és hogy minél több helyszínre hozzuk be a zenét, ne csak a koncerttermekbe. Lehet egy konyha, egy templom, a házad vagy kint a szakadó esőben. Úgy gondolom, hogy amíg a zenének van értelme, mondanivalója, az emberek így is, úgy is értékelni fogják.

Ez lesz az első magyarországi koncerted. Mennyire ismered az itteni kultúrát, zenei színteret?

Sajnos nem túlságosan. De teljesen biztos vagyok benne, hogy sok magyar dalt is betiltottak. Van ötleted, hogy hol kezdjem a keresést?