Az egykori Heaven Street Seven és a Pegazusok Nem Léteznek basszusgitárosa, Németh Róbert tavaly rukkolt elő első szólólemezével. A Nincsen mozgás az eseményhorizonton tizenkét felvétele egyrészt tiszteleg a dalszerző-előadó hazai hősei, a Cseh-Bereményi szerzőpáros, Víg Mihály és úgy általában is a Trabant/Balaton-dalok előtt, másrészt felidézi olyan zenekarok munkásságát is, mint a Belle & Sebastian esztrádos kamarapopja vagy a Kings Of Convenience akusztikus melankóliája. Élőben pedig az A38 Hajó intim hangulatú kiállítóterében csendülnek majd föl először a dalok Budapesten, egy különleges este keretében. Ennek kapcsán beszélgettünk vele arról, hogy hányféleképp is érezhetjük magunkat, miért érdemes beleugrani a sötétbe és arról is, hogy mit szólt Víg Mihály az Ott torony volt-feldolgozáshoz.
énekes-dalszerző
Dillon | Megbirkózni az élet kihívásaival

A mélyen személyes, akusztikus dalokat intelligens elektronikával ötvöző Dillon a kortárs berlini IDM legérdekesebb énekesnője. Az Ellen Allien kiadójánál, a BPitch Controlnál működő Dillon szeptemberben megjelenő harmadik nagylemeze egyfajta összegzés: első két lemezének élő koncertverziója. A különleges hangú, érzékeny énekesnő e lemez turnéján érkezik az A38 Hajóra november másodikán és ennek kapcsán beszélgettünk vele időjárás-jelentésről, a kora reggeli órákról, az élet viszontagságairól és még sok másról.
Zanzinger | Elidegenedés a felelősségvállalástól

Zanzinger, azaz Micsoda Dániel az egyik legérdekesebb hangú zenész ma Magyarországon, intim, mégis energikus folkdalokkal és a kiváló budapesti kísérletijazz-szcénából érkező ritmusszekcióval. Ráadásul ő az egyik alapítója a hozzá hasonló stílusú dalszerző-előadókat összefogó Lone Waltz Records kiadónak is – ahol megjelent többek közt a Papaver Cousins, Duke Bluebeard és András Upor bemutatkozó lemeze is. Október huszonharmadikán mindannyian fellépnek majd az A38 Hajó 56-os forradalomra emlékező és az előtt tisztelgő koncertestjén, mi pedig ennek kapcsán beszélgettünk Dániellel a közelgő új lemezéről, budapesti életérzésről, popzenei paradigmákról és még sok másról.
Moddi | Betiltott dalok
Interjú a különleges norvég dalszerző-előadóval
Moddi egészen különleges norvég dalszerző-előadó, aki az A38 Sessions sorozatban nemrég bemutatkozó Thomas Dybdahlhoz hasonlóan elképesztően népszerű hazájában. A 29 éves fiatalember új, holnap megjelenő lemezét mutatja be az A38 szervezésében a Gozsdu Manó Klubban. Az Unsongs című lemez különlegessége, hogy tizenkét egykor betiltott-cenzúrázott dal található rajta, a Strange Fruittól Víctor Jara szerzeményén át Kate Bush Falkland-daláig. Ennek a hátteréről, a globalizációról, a zene és a politika kapcsolatáról és még sok másról beszélgettünk vele a budapesti koncert kapcsán.
Új lemez | Apey: Foxes

Áron András, azaz Apey május 21-én mutatja be hosszú ideje várt visszatérő nagylemezét az A38 Hajón. Az Apey And The Pea frontember-éneke-gitárosa zenekarának erőteljes stonerje helyett szólóprojektjében inkább a költőiségre és a közvetlenségre épít. Az új lemez, a FOXES nagyon személyes és nagyon meghitt anyag lett. Minden hangszeren Apey játszik, a felvételek is saját otthonában készültek. A lemezen tizenegy szám szerepel, melyek András elmondása alapján a saját alvás- és életviteli problémáiból születtek: a dalok esténként köré gyűltek, mint a rókák. Mivel Apey a FOXES-t az A38 Hajón mutatja be, adta magát, hogy az album premierje is a hajó blogján legyen – a dalszerző-előadó kommentárjaival kiegészítve.
The Devil’s Trade | Személyes és esendő

Az ex-Stereochrist tag, a jelenleg a HAW-ban is zenélő Makó Dávid szólóprojektje az utóbbi idők egyik legkomolyabb dalszerző-előadói bemutatkozása. A bluesos-bendzsós-folkos hangszerelés és Makó elképesztő hangja együtt egy nagyon személyes és esendő, mégis erőteljes és megindító albumot eredményezett. A Those Miles We’ve Walked Alone bakelitváltozatát a Cseh Tamás Program támogatásával az A38 adja ki, ahol legközelebb március második lép majd fel, King Dude előtt (akivel szintén interjúztunk). Ennek kapcsán beszélgettünk vele az albumig vezető útról, a vidám zenékről és Towns Van Zendtről.
Ryley Walker | A gitár elképesztő hangszer
Interjú a kortárs amerikai gitáros-dalszerző mozgalom egyik alapemberével
A kortárs amerikai gitáros-dalszerző mozgalom egyik legnagyobb reménysége a chicagói Ryley Walker, aki tavaly jelentette meg második lemezét. Ha két szóval kell jellemeznünk, annyit mondunk: Van Morrison. Hetvenesévek-fíling, jazz, folk, bluesrock és ezernyi minden keveredik Ryley Walker fantasztikus gitárjátékában és énekében. Február harmadikai, első magyarországi koncertje kapcsán kérdeztük a chicagói jazz-színtérről és Yeatsről, illetve arról is, milyen félig siketként zenélni.
Poniklo Imre | Minden akusztikus koncerten küszködöm a lámpalázzal
Interjú a dalszerző-énekes A38-as szólókoncertje előtt
Idén izgalmas új lemezzel jelentkezett az Amber Smith, ám ez alkalommal a zenekar frontembere, Poniklo Imre azért ült le velünk beszélgetni, mert szeptember 21-én akusztikus szólóestet ad a Dalszerzők az A38 Hajón sorozatban. A díjtalanul, de előzetes helyfoglalással látogatható koncert felvételei később láthatóak lesznek a Petőfi TV-ben és hallhatóak lesznek a Petőfi Rádióban is.
Greg Gale | Semmi sem kötött
Interjú a Reflected egykori frontemberével
A Hajó Kiállítóterében futó Dalszerzők az A38 Hajón – a Petőfi TV-vel sorozat e havi fellépőinek egyike Greg Gale, a Reflected egykori énekes-gitáros-dalszerzője, aki szeptember 14-én adja elő egykori zenekarának és jelenlegi szólóprojektjének új és régi dalait. Ennek kapcsán kérdeztük.