Tangerine Dream | Hogy mi lesz a zenekarral ezután, azt nehéz megjósolni

A Tangerine Dream, Edgar Froese-ra emlékezve, a Quantum Years című lemezét mutatja be az A38 Hajón

Januárban újra Budapesten lép fel a kozmikus, szintetizátoros és elektronikus zene egyik legnagyobb hatású zenekara, a Tangerine Dream. A banda az 1982-es Chip Fesztivál emlékére megrendezésre kerülő Chip Fesztivál 2017 keretében fog fellépni, hogy bemutassa legújabb, Quantum Years című lemezét, mely egyben az utolsó albumuk, amin még dolgozott Edgar Froese, az alapítóatya, a Berlin School irányzat talán legfontosabb alakja. Ezek kapcsán beszélgettünk a trió egyik tagjával, Ulrich Schnauss-szal, aki a második nap szólóban is fellép majd az A38-on.

Hogyan kerültél a Tangerine Dreambe?
Edgar jóvoltából. Régi ismerősök voltunk akkor már, úgy a kilencvenes évek vége felé találkoztunk először és mindig tervben volt egy közös lemez, valamiféle kollaboráció. Aztán 2014 nyarán egyszer csak áthívott magához – azt hittem, hogy csak egy szimpla baráti vizitre. De helyette megkért, hogy üljek le a zongorához és improvizáljak. A korábbi tagoktól már tudtam, hogy ez számára egyfajta rituálé, mielőtt felvenne egy új tagot. Szóval biztos voltam benne, hogy többről van itt szó és valóban: mikor úgy tizenöt perc múlva felálltam, ő csak annyit mondott, hogy „üdv a családban”. Így kezdődött.

Természetesen a zenekar óriási hatással volt rám, nélkülük talán nem is foglalkoznék most elektronikus zenével. Amikor a kilencvenes években először hallottam valamelyik lemezüket, akkor döbbentem rá, hogy meg lehet szólaltatni a fejemben szóló zenét, csak szintetizátorok kellenek hozzá.

Edgar halála után mennyire volt egyértelmű, hogy Tangerine Dream néven folytatjátok?
Megvoltak a kétségeink, hogy helyén való-e, és az igazat megvallva én még mindig nem vagyok biztos benne. De több dolog is volt, amit figyelembe kellett vennünk, szóval nem arról van szó, hogy a zenekar megy tovább, mintha mi sem történt volna. Jelenleg épp az utolsó, Edgarral közös albumunkon dolgozunk, ami remélhetőleg olyan lesz, amilyennek elképzelte. 2014 nyarán kezdtünk el dolgozni rajta és ez lesz az utolsó Tangerine Dream album, amin ő is közreműködik – minden szám az ő vázlatain alapul. Ráadásul Edgar kifejezetten arra kért minket, hogy fejezzük be a Quantum Yearst. Hogy mi lesz a zenekarral ezután, azt nehéz megjósolni. De ahogy mondtam, nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet lenne Tangerine Dream néven folytatni. Jelenleg a Quantum Years befejezésére fókuszálunk, de utána valószínűleg összeülünk majd és megbeszéljük, hogy van-e értelme folytatni. De ez nagyban függ majd attól is, hogy a rajongóknak hogy tetszik majd az új album. Mert ha a Tangerine Dream-rajongók nem fogják szeretni, akkor lényegében miért csináljunk még egy lemezt utána?

Élőben főleg az új lemez számaira fókuszáltok, vagy ha nem, meddig nyúltok vissza a diszkográfiában?
Az elmúlt pár év koncertjein próbáltunk a lehető legszélesebb palettáról válogatni a számokat, bemutatni a Tangerine Dream minden időszakát. Tudod, hogy egyfajta tisztelgések legyenek Edgar munkássága és élete előtt. Szóval játszottunk dalokat a hetvenes-nyolcvanas évekből is. De jövőre ennek meg kell majd változnia, az új albumra és annak promótálására kell majd fókuszálnunk. Mindenesetre sok klasszikus számot leporoltunk az elmúlt években.

Nemrég feldolgoztátok a Stranger Things nevű idei sorozat főcímdalát. Szerettetek volna rámutatni arra, hogy milyen fontos inspiráció is volt a készítők számára a Tangerine Dream, vagy inkább csak egyszeri vicc volt?
Őszintén szólva, egy kicsit mindkettő. Thorstennek (Quaeschning, 2005 óta a zenekar egyik szintetizátorosa) és nekem akadt egy kis szabadidőnk két koncert között, szóval egy este végignéztük az egész évadot és persze ahogyan a barátaink és a rajongóink, úgy mi is hamar felismertük, hogy a zenéje nagyon erősen táplálkozik a Tangerine Dreamből. Erre akartunk a magunk humoros módján reagálni azzal, hogy feldolgozzuk a főcímdalt. Szóval viccnek indult, de aztán sok oldal felkapta, ami szerintem jó dolog: mint mondtam, nekem a célom a Tangerine Dreammel jelenleg az, hogy minél több ember figyelmét hívjuk fel Edgar munkásságára. Szerintem sokszor elfeledkeznek róla, mindenki csak a Kraftwerkről és a Neu!-ról beszél, pedig a Tangerine Dream legalább annyira fontos az elektronikus zene történetében, mint ők, ha nem fontosabb. Mégsem kerültek bele annyira a köztudatba, mint a másik két zenekar – és számomra az cél, hogy ez megváltozzon.

Mit gondolsz, miért van ez így egyébként?
Talán mert nekik jobb volt a marketingjük: a Kraftwerk, a Neu! vagy a Harmonica is kevés lemezt jelentetett meg, azokat is egy nagyon speciális időszakban és van egy nagyon jellegzetes hangzásuk, amiről ismertek. Míg a Tangerine Dream diszkográfiája sokkal diverzebb, ráadásul több évtizedet ölel fel: ha meghallgatod például a Zeitot (a zenekar 1972-ben megjelent harmadik albuma) aztán az Underwater Sunlightot (a huszonkilencedik albumuk, 1986-ból), valószínűleg el sem hiszed, hogy ugyanarról a bandáról van szó. Ráadásul egy olyan korban élünk, amiben az emberek már csak egy rövid ideig tudnak ugyanarra a dologra figyelni, így hiába előny sok tekintetben a rájuk jellemző változatosság, átok is egyben. A jó marketing alapfeltétele, hogy könnyen behatárolható és meghatározható legyen, amit el akarsz adni, a Tangerine Dreamről pedig ez biztosan nem mondható el.

Leave a Comment