Sűrű, feszes, kegyetlenül elszállós: Moon Duo
Ripley Johnson (akivel két éve szintén interjúztunk), a Wooden Shjips frontembere a feleségével közös duójával, a Moon Duoval is aktív: idén februárban jelent meg legújabb, Occult Architecture című duplalemezük első fele. Ami éppoly gyönyörű, szuggesztív, hipnotikus drone-elektro-rocklemez, mint az eddigiek. A kaliforniai pszichedelikus rock egyik legtudatosabb alakja pedig március 23-án be is mutatja az albumot az A38 Hajón, a hazai Meteo társaságában. Ennek kapcsán beszélgettünk Sanae Yamadával, a másik taggal műtárgyakról, okkultizmusról, izolációról és még sok másról.
Két éve már felléptetek egyszer az A38 Hajón. Milyen emlékeid vannak arról a koncertről? JEGYVÁSÁRLÁS
Csodálatosak! Önmagában már az, hogy egy hajón léptünk fel, szokatlan volt, mintha egy furcsa kalandba csöppentünk volna. Élveztük felfedezni Budapestet, ráadásul mindenki nagyon kedvesen bánt velünk. Elmentünk a híres fürdőkbe is, amik nagyon gyönyörűek és különlegesek. Akkor voltam először a fővárosotokban és teljesen lenyűgözött.
Amikor elkezdtetek dolgozni az Occult Architecture-ön, már egy duplalemezben gondolkodtatok?
Nem, de elég hamar felmerült az ötlete és onnantól már annak tudatában dolgoztunk, hogy két külön lemezként jelenik majd meg.
Mit gondolsz, mi a fő különbség a két album között?
Talán az atmoszféra és a hangzás. Az első lemez sötétebb, téliesebb, befelé űrhajózósabb – „szubterrán”, mondhatni. Míg a folytatással jobban nyitunk kifelé, expanzívabb és nem olyan sötét. Olyan ez, mint ugyanannak az érmének a két oldala.
Számodra mit jelent az okkult szó?
A rejtett tudást és azokat a valóságokat, amik túlmutatnak az emberi érzékelés határain.
A legtöbb lemezeteket nagyon izolált és csendes helyen vettétek fel, például Coloradoban. Hogyan egyeztetitek össze ezt azzal, hogy amúgy meg rengeteg fesztiválon játszatok? JEGYVÁSÁRLÁS
Az életünknek és a karrierünknek van egyfajta körforgása: eleinte izolációban dolgozunk otthon az új számokon, ami egy nagyon introvertált, befelé figyelő szakasz. Aztán kimerészkedünk a világba, ahol teljesen más energiák és tevékenységek várnak ránk. Fellépünk különböző helyeken és próbálunk kapcsolódni másokhoz. Szerintem ez a két periódus kiegyensúlyozza egymást.
Mindigis a repetitív-minimalista zene vonzott téged?
A minimalistában nem vagyok biztos, de a repetitív zenére azóta erősen reagálok amióta először hallottam. Gyerekként mindenfajta ismétlődő ütem vonzó. Nagyon erős és ösztönös, bemozdít. Anyám sok Bo Diddley-t hallgatott, amire mindig együtt táncoltunk a konyhában.
A pszichedelikus zene az utóbbi években ismét nagyon népszerű, mit gondolsz, miért lett ismét nagyon releváns?
Nem tudom. Szerintem a pszichedelikus zene sosem tűnt el, maximum háttérbe szorult – de abban igazad van, hogy manapság mintha több ember kapcsolódna hozzá és formálódóban van a műfaj új identitása is. Biztos vagyok benne, hogy valami dolgozik a kollektív emberi tapasztalásban, ami miatt mostanában ennyire előtérben van, de nem tudnám pontosan megmondani, mi. Talán csak visszatekintve lesz nyilvánvaló.
Ha a zenétek egy műtárgy lenne, hogy nézne ki?
Három dimenziós lenne és szoborszerű, valami olyasmi, ami a fénnyel és az árnyékkal, az anyaggal és a negatív térrel játszik, emellett lennének benne ismétlődő minták és optikai illúziók is. Nincs kedvenc műtárgyam, de Anthony McCall Five Minutes Of Pure Sculpture című installációja a berlini Hamburger Banhofban nagyon erősen velem maradt. Egy teljesen sötét barlang-szerű teremben vetítettek ki fénypászmákat. Átmehettél rajtuk, megérinthetted őket és úgy tűnt, hogy a fény reagál rá, megmozdul. Talán azért is volt olyan erős élmény, mert az egész illékonynak tűnt. Egy festmény akkor is jelen van ha épp le vannak kapcsolva a fények, de ez az installáció inkább a jelenlét, a valóság illúzióját keltette.
Több interjúban is azt nyilatkoztátok, hogy igyekeztek minél érdekesebb helyeken fellépni, például galériákban.
Így van, számunkra inspiráló és szórakoztató különböző típusú helyeken fellépni. Ha mondjuk egymás után tizenötször szimpla rockklubokban lépsz fel, aztán egy kertben vagy egy galériában, az felfrissíti a perspektívádat.Ráadásul különböző kontextusokban a zene is másképp működik. Ezáltal pedig mi is többek leszünk.
