Full Of Hell | Súlyos érzelmek

Egy egészen különleges este lesz ez a júliusi szombat. Ilyesmire egész Európában nem kerül sor, csak az A38 Hajón: a New Beat és a Tukker Booking szervezésében a kurrens extrémzenei színtér két alapzenekara lép fel egy estén. A deathcore-t svédelt dallamokkal ötvöző The Black Dahlia Murder és a vérgőzös, crustos hardcore-t térdre kényszerítő zajtorpedókba csomagoló Full Of Hell ad majd egy minden bizonnyal nehezen felejthető koncertet. Utóbbi gitárosával, Spencer Hazarddal beszélgettünk a koncert előtt a The Body-val közös lemezükről, arról, hogy milyen volt Kurt Ballouval dolgozni, extremitásról és még sok másról.

Kétszer már felléptetek Budapesten: egyszer 2012-ben a Dürer Kertben, egyszer pedig 2014-ben a Gozsdu Manó Klubban. Milyen emlékeitek vannak erről a két fellépésről? 

A Düreres koncertet élveztük, de ugyanakkor furcsa is volt, mert lényegében egy pop-punk esten léptünk fel. Akkoriban épp a svéd Grieveddel turnéztunk, és egy estére összeálltunk a Make Do And Menddel. A 2014-es fellépés viszont fantasztikus volt. Elég sokan jöttek el rá és úgy emlékszem, hogy a közönség eléggé meg is vadult a koncert alatt. Annak a turnénak biztosan a budapesti volt az egyik legjobb állomása.

Egy tavalyi interjúban azt nyilatkoztátok, hogy a következő lemezen sokkal inkább a death metálos elemeken lesz a hangsúly, valamint előtérbe kerülnek az indusztriális és elektronikus hatások is. Így lett?

A Trumpeting Ecstasy-nak is megvannak a maga experimentális pillanatai, de most tényleg sokkal hangsúlyosabbak és direktebbek a grindcore és death metálos hatások. Néha nehéz ezeket a stílusokat kombinálni, és nekünk is sok munkánk van benne, de természetesen kell jönnie. Nem akarom, hogy bármi, amit kiadunk, erőltetettnek vagy inspirálatlannak hasson.

A Trumpeting Ecstasy-t a Converge-gitáros Kurt Ballouval vettétek fel a GodCity Studioban. Meséljetek erről? Mit rakott ő hozzá a lemezhez?

Számunkra biztosan egy új élmény volt. Ennyi időt még egy albumunk felvételei sem emésztettek fel, de ugyanannyit készültünk az egészre, mint eddig bármelyik lemeznél. Nem azért akartunk Kurttel dolgozni, mert kellett valaki, aki megmondja nekünk, hogy mit kellene csinálnunk – arra volt szükségünk, hogy inspiráljanak minket, hogy még jobban játsszunk, vagy hogy megkérdőjelezzük, hogy ez a felvétel elég jó lett-e. Eddig nem volt ilyen és Kurt pont ezt a szerepet töltötte be számunkra.

Az extrém zenei színterekben jellemző, hogy a szövegek csupán azért vannak, hogy az énekes tudjon üvölteni valamit.

Nálunk ez abszolút nem így van. A szövegek mindig is fontos részét képezték a Full Of Hell minden egyes lemezének és ez így is marad majd. Segítenek meghatározni az album egészének hangulatát, atmoszféráját és tematikáját. Utóbbi a Trumpeting Ecstasy-n főleg a vallás köré összpontosul.

Tavaly, a The Body-val közös albumotokon feldolgoztátok Leonard Cohentől a The Butchert; ennek kapcsán pedig azt nyilatkoztad, hogy sok közös van Cohen és utóbbi zenekar között.

Úgy érzem, hogy mindketten egy sötét, mély és érzékeny-érzelmes helyről jönnek. Mindkettőjük zenéjét átszövi egyfajta elképesztően beborult belső fájdalom. Lehet, hogy stílus és hangzás tekintetében egymás ellentétei, de az érzelmek tekintetében ugyanolyanok.

A The Body-val közös lemezetek többek közt abban is különbözik mondjuk a Merzbow-val közös albumotoktól, hogy nem csak e-maileken keresztül küldözgettétek egymásnak az ötleteket és a felvételeket, de együtt mentetek a stúdióba is. Hogy érzed, kihatott ez arra, hogy milyen számokat írtatok? 

Teljesen más az, ha valakivel ott helyben meg tudod vitatni az ötleteidet. Sokkal kevesebb stresszel jár, ha ott vagy valakivel egy stúdióban és meg tudtok beszélni mindent, ahelyett hogy a másik e-mailjeire várnátok. Szerintem a mi dalírási metódusunk szimplán annyi, hogy megfeszítjük a határainkat. Szeretnénk, hogy minden egyes megjelenésünk egyedi legyen és meghaladjuk az előző megjelenésünk. Amikor alkotunk, nem próbálunk konzekvensek lenni, mert minden lehet még jobb vagy kreatívabb.

Három kollaboráció, amelyet szeretnétek még megvalósítani?

Nagyon szeretnénk egyszer mondjuk a Godflesh vagy a Neurosis együtt dolgozni, nemcsak azért mert zeneileg hatalmas inspirációt jelentenek számunkra, hanem mert a több évtizedes karrierjük alatt mindig meg tudtak újulni és megmaradtak kreatívnak. De az újabbak közül nagyon szívesen kollaborálnánk mondjuk a wiscounsini Trtrkmmrrel: az ő zenéje olyan brutális és undorító, hogy szerintem biztos valami királlyal állnánk elő.

A Blood Moon turnén ti voltatok a Converge egyik előzenekara. Ennek hatására elgondolkodtatok rajta, hogy ti is adjatok pár olyan koncertet, amin nem a grindesebb, horzsolóbb számaitok vannak előtérben?

Igen, de még nem találtuk meg a megfelelő időt és helyet hozzá.

Sok extrém zenekar beleesik abba a spirálba, hogy megpróbálnak minél hangosabban és gyorsabban játszani, csak hogy elmondhassák magukról, hogy milyen extrémek. Eközben pedig elfeledkeznek arról, hogy kifejezzenek valamit a zenéjükkel – de a Full Of Hellről szerintem ez nem mondható el.

Szerintem amikor mi dalokat írunk, azt nem azért tesszük, hogy azok minél extrémebbek legyenek. Ahogy az előbb már kifejtettem, minden alkalommal próbáljuk meghaladni magunkat és a tőlünk telhető legjobb és legkülönlegesebb zenével előállni. Persze vannak szuper rövid dalaink, amelyek csak pár hangból állnak, de amikor azokat megírtuk, akkor egy nagyobb koncepció vagy egy koncert kontextusában képzeltük el őket. Abban pedig úgy működnek, ahogy vannak. Néha odajönnek hozzám rajongók és elmondják, hogy szerintük egy számomban vagy riffemben hihetetlenül súlyos érzelmek vannak, de ez sosem tudatos, egyszerűen csak így jönnek elő belőlem.

Híresen intenzív és aggresszív koncertzenekar vagytok. Mi volt az eddigi legfurcsább dolog, ami történt veletek valamelyik fellépéseteken?

Mindig boldogok és meglepettek/hálásak vagyunk, amikor az emberek élvezik amit csinálunk. Plusz, mindig szórakoztató nézni, ahogy a közönség pogózik a zajzenei részekre.