Peter Kovary & The Royal Rebels | Tisztelgés a nagy elődök előtt

Kőváry Pétert a nagyközönség szélesebb körben a Neo gitáros/énekeseként illetve DJ/producerként ismerhette meg a kétezres években, emellett a Stoned nevű Rolling Stones tribute banda “Mick Jagger-i posztját” töltötte be évekig. Tavaly, közel tizenkét év után úgy döntött, kiszáll az előbbi zenekarból és újat alapít, mely stílusában közelebb áll a gyökereit jelentő vintage rockhoz. A Peter Kovary & The Royal Rebels zenéjében ennek megfelelően ötvöződik a hatvanas-hetvenes évek klasszikus blues-rockja, a kilencvenes-kétezres évek retrósabb megközelítései (Wolfmother, The Black Crowes, Jet és társaik) és némi déli hatás – mindez pedig mai köntösben, ahogy azt a Rival Sons vagy a Blackberry Smoke is játssza. A banda legközelebb május tizenharmadikán, a svájci-német Me + Marie előtt rúgja majd ki a tetőterasz oldalát, ennek kapcsán beszélgettünk a frontemberrel az aktuális trendekről, tisztelgésről, A Dalban való szereplésről és még sok másról.

Mesélj a kezdetekről, hogyan és mikor alakult a Peter Kovary & The Royal Rebels és miként az egyszemélyes projektből komplett zenekar? 

2015 októberében szálltam ki a NEO-ból, és ezt követően kezdtem el dolgozni a szólóprojektemen. Mindenképpen rockzenével szerettem volna ismét foglalkozni, hiszen ebben a műfajban érzem leginkább otthon magam. A kilencvenes évek eleje óta zenélek aktívan, és a NEO-hoz való csatlakozásomig (2003) gyakorlatilag csak rockzenét játszottam és ilyen stílusú dalokat írtam. Úgy éreztem, hogy vissza kell térnem a gyökereimhez, hogy ismét magamra találjak, és elkezdtem új nótákon dolgozni. Kezdetben csak a dalírás foglakoztatott. 2016 májusában jött ki az első EP ( Keepin’ On), de ezzel párhuzamosan már elkezdtem keresni a megfelelő zenésztársakat a projekt színpadra állításához. Szerencsére a projektből mára igazi zenekar lett, és a következő albumot, már biztos, hogy együtt készítjük el. A tavaszi turné során emberileg is nagyon összekovácsolódott a csapat. A teljesség kedvéért a banda tagjai: Kovács Csaba – dob, Tóth Zsombor – basszusgitár, Neményi Csaba – gitár, Nagy Zolt ’Liszt’ – billentyűk.

Zeneileg mely hatásaid dominálnak ebben a formációdban?

Annak ellenére, hogy a banda stílusa elég jól behatárolható, mégsem akarunk egysíkúak lenni. Alapvetően a klasszikus rock zenekarok hatnak ránk (Stones, Beatles, Zeppelin, Purple), de nyilván hallgatunk mai zenéket is, és ezek is inspirálnak minket. Itt elsősorban természetesen azokra zenekarokra, előadókra gondolok, aki szintén klasszikus rock alapokból építkeznek, mint pl. a Rival Sons, vagy a Tyler Bryant & The Shakedown, Monster Truck és sorolhatnám. Összefoglalva: a hatvanas , hetvenes évek által kitaposott úton járunk, és nem érdekelnek minket a trendek, viszont azért nem felejtjük el, hogy 2017-et írunk.

Számomra feltűnő volt, hogy mikor a dalokról beszélsz, ott mindig rengeteg zenekar neve jött fel, hogy őket idézi. Ebben a stílusban már mindent megírtak vagy tudatosan akartál tisztelegni a kedvenceid előtt?

Igen is meg nem is. Ha szigorúan nézzük, az elektronikus zenében is mindent megírtak már, és csak a régi dolgok újrajátszása folyik jelenleg is. Az tény, hogy számunkra nagyon fontos a tisztelgés a nagy elődök előtt. Azt gondolom, hogy a hatvanas , hetvenes évek volt a klasszikus rockzene virágkora, és azok a mai bandák aki ezt az utat választják, egyúttal ápolják is a korszak hagyományait, mint stílusban mind külsőségekben is. Mi amúgy sem akarjuk megváltani a világot, csupán az a célunk, hogy jó dalokat írjunk, és azokat minél több olyan emberhez eljuttassuk, aki szereti az ilyen muzsikát. Mindig is szerettem az olyan zenekarokat, akik felvállalták, hogy a múltból táplálkoznak, és vannak gyökereik, mint pl a kilencvenes években a The Black Crowes, vagy az Oasis.

Mekkora lökést jelentett számotokra, hogy már rögtön a karrieretek elején felléphettetek A Dalban? Illetve, milyen jövőképe lehet itthon egy, a hetvenes években gyökerező vintage rockot játszó zenekarnak?  

Nagyon jó móka volt, és alapvetően pozitív volt a kicsengése a Dalos szereplésünknek. Sokan itt ismerhették meg a zenekart, és adott egyfajta segítséget az előrejutáshoz, de ettől függetlenül minden eredményért nagyon keményen meg kell dolgoznunk. Az itthoni jövőképünk pozitív, de látjuk a korlátainkat, hiszen egyrészt nem a legnépszerűbb műfaj a mienk, másrészt az angol dalszövegek sem segítenek a széles közönségbázis kiépítésében. Viszont ami a hátrányunk, az az előnyünk is, hiszen az angol szövegek által nagyobb az esély a külföldi szereplésre. Túl is vagyunk az első közép-európai turnén (Ausztria, Olaszország, Csehország), és összel folytatjuk a külföldi klubozást. Természetesen itthon is igyekszünk minél több helyre eljutni, és van már ígéretünk nagyobb zenekartól országos turnéra is előzenekarként.

A kétezres években volt egy kisebb reneszánsza a műfajnak, és underground szinten mintha ismét lenne némi mozgolódás. Itthon te ebből mennyit érzékelsz? Melyik magyar zenekarokkal érzed leginkább a közösséget?

Igen, a 2000-es évek eleje rengeteg jó kis zenekart, előadót termelt magából ebben a műfajban, Jack White mára legenda lett, de a mai napig imádom pl. a Jet vagy a Wolfmother akkori albumait. Azt, hogy manapság is lenne valamiféle classic/vintage/retro reneszánsz, nem mondanám. Inkább magányos hősöket látok. A Nuclear Blast kiadó ugyan mostanság megjelentet egy rakás egyforma nagy szakállú, nagyhajú vintage rock bandát ( Scorpion Child, Vintage Caravan stb) , de én személy szerint egyikben sem érzem a nagy áttörést, szerintem ez egy múló underground divathullám. Azok az együttesek véleményem szerint sokkal jobbak, akik a saját útjukat járják, és nem tagozódnak be sehova ( Blackberry Smoke, Rival Sons, Tyler Bryant & The Shakedown) Mi is inkább ezt az utat választjuk, de természetesen vannak haver bandák, a The Trousers-zel már több közös bulit is lenyomtunk, és van meghívásunk pl. a Mátyás Attila Band-től is, ahol az Asphalt Horsemen is fellép majd. Játszottunk már népszerű tribute bandák előtt is, és a mienktől eltérő stílusú alternatív és mainstream sztáregyüttesek előzenekaraként is volt szerencsénk kipróbálni magunkat ( 30y, Hooligans), de szerencsére mindenhol működött a dolog.

Mesélj a debütalbumotokról, a Halfway ‘Till Morningról!

Az album körülbelül egy évig készült. Kezdetben teljesen egyedül csináltam, majd szép fokozatosan bekapcsolódtak a többiek is, és vannak vendégművészek is (pl. Bacsa Gyula a Hiperkarmából, Hodosi Enikő (Manoya), és a Non Press Brass fúvós csapat ), de a lemez alapvetően ez mégis elsősorban szólóprodukciónak minősül. Elég változatosak a témák, vannak zúzósabb tételek ( It’s A Riot, Run For Cover), lazább rock’n rollok ( Forever And Day, Face The Truth), és líraibb dalok is ( More Than I Deserve, Love So Divine), blues, country, hard rock, rock’n roll, minden ami a műfaji keretbe belefér. A dalok jó része 2016-ban íródott, van viszont 1-2 régi darab is melyeket mindenképp meg akartam menteni az „enyészettől”.

A Peter Kovary & The Royal Rebels előtt több mint tíz évig voltál a Neo énekes-dalszerzője. Volt valami, amit ebből a szerepkörből és időszakból amit átmentettél az előbbibe is?

Stílusilag teljesen más a két zenekar, de természetesen rengeteget tanultam ezalatt a kb. tizenkét év alatt. Hatalmas színpadi rutinra tettem szert, és a stúdiótechnikai ismereteim jó részét is ez alatt az időszak alatt sajátítottam el. Ezeket mindenképpen hasznosítom jelenleg is.

A kilépés kapcsán azt nyilatkoztad, hogy eltávolodtál már a popzenétől, nem foglalkoztat, viszont DJ-ként még fellépsz néha. Ezek szerint a tánczene megmaradt izgalmasnak a számodra?

A jelenlegi mainstream tánczene nagyon taszít, talán sosem volt ennyire semmitmondó és gagyi mint manapság. A DJ karrieremet még a gimnáziumban alapoztam meg, a bulikon általában én pörgettem a lemezeket, ekkor még többnyire rockzenét játszottam. Az elektronikus zenét a kilencvenes évek közepén kedveltem meg, amikor a műfaj előremutató volt és rengeteg új, izgalamas irányzat alakult ki. A következő nagy lökést számomra a djézésben francia house/electro új hulláma adta, a kétezres évek végé fele, amikor a Justice belevitte az elektronikába a rock attitűdöt. Azóta viszont egyre kevésbé tartom érdekesnek az elektronikát. Nem véletlen, hogy amikor kiszálltam a NEO-ból, akkor ismét visszatértem a rockzenéhez, ami mindig is legfontosabb műfaj volt számomra, hiszen a NEO-ban is mindig én képviseltem a rockos vonalat. Ami a DJ-zést illeti, a zenekar mellett nem nagyon marad rá időm, és nyári DJ fellépéseken is már csak rockos/bootleges szetteket játszom, az elektronikus zenét – egyelőre legalábbis – „szögre akasztottam”.

Tervek, álmok, rémálmok?

Rémálmaim szerencsére nincsenek. Terveim viszont annál inkább. Az albumról eddig 3 videoklipes dal jelent meg. Nyárra tervezünk még egy negyediket, és egy őszi európai turnéval szeretnénk lezárni a ’Halfway Till Morning’ albumot. Elkezdtünk új dalokon is dolgozni, és ősszel szeretnénk kihozni egy vadiúj klippes dalt, ami már a következő albumot előlegzi meg. A jövő év januárja környékén szeretnék stúdióba vonulni, hogy a következő  év nyarán megjelenhessen az új album. Közben persze szeretnénk minél több helyen bemutatkozni itthon is.

A cikk elkészülését a Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.