The Somersault Boy | Tomboló énlíra

Hosszú idő után idén végre új lemezzel jelentkezik a Felső Tízezerben és a Szabó Benedek és Galaxisokban is játszó Sallai László powerpopos-gitárzenés zenekara, a The Somersault Boy. A május 31-ei Bankrupttal közös koncert előtt még gyorsan kifaggattuk a frontembert tervekről, dinoszauruszokról, magabiztosságról és még sok másról.

Hogyan értékelnéd a The Somersault Boy tavalyi évét és mik a terveid az ideire? 

A tavalyi év nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Engem eléggé elsodort a másik két aktív zenekarom, emellett egy egészségügyi probléma miatt több mint fél évig inaktív volt a Somersault Boy. Így a lemezfelvétel is átcsúszott az idei évre és mindössze kettő koncertünk volt tavaly. Ez azonban nem vetette vissza a zenekar kedvét, sőt a lemezfelvétel előtt kifejezetten azt éreztem, hogy visszajött a vitalitásunk és a hitünk a zenekarban. Nagyravágyó terveink nincsenek, de meg akarjuk forgatni ezt a lemezt, mert büszkék vagyunk rá: többet akarunk játszani, klipet forgatni, szóval olyasmiket gondoltunk csinálni, amiket rendes zenekarok szoktak.

Idén Ködöböcz Gáborral alapítottál még egy zenekart, Dessert For Dinosaurs néven. Mesélnél erről és arról is, hogy pontosan melyik zenekarokban játszol most?

Ez egy klasszikus side project: a Wannabe Records kollektíva képzeletbeli zenekarok képzeletbeli lemezeihez csinálnak borítókat dalcímekkel együtt. Nekünk nagyon megtetszett Rumi Zsófi egyik „zenekara” és az egyik ilyen lemezükhöz csináltuk egy igazi lemezt. Elég mókás volt megcsinálni ezt a lemezt és meglehetősen emlékeztetett a Somersault Boy kezdeti, zenekar előtti időszakára, amikor még egy egyszemélyes lofiprojekt volt az egész. Emellett a két legaktívabb zenekarom most a Felső Tízezer, ahol szintén dalszerző és frontember vagyok, illetve a Szabó Benedek és a Galaxisok, de mostanság újra aktív a Zombie Girlfriend is.

Számodra mit ad, hogy ennyi zenekarban játszol? Mit viszel innen? Mit hozol onnan? Mennyire nehéz fejben átállítani magad?

Az átállás nem jelent már nagy nehézséget, mert lassan 10 éve folyamatosan több zenekarban veszek részt. Minden zenekarban tudtam tanulni: a Pay My Milkben megtanultam üvöltözni és frontemberkedni, a Broken Cups-ban pontos(abb)an játszani és kiengedni magamból az állatot, a Somersaultban refréneket és popszámokat írni, a Zombie Girlfriendben normálisan vokálozin, a Galaxisokban pedig egy turnézó zenekarban élni. A Felső Tízezer pedig szerintem mindannak a szintézise, amit eddig csináltam.

Ehhez kapcsolódóan: mi az, amit kiemelten szeretsz ebben a bandában, amit nem kapsz meg a többitől?

A Somersault Boyban van egy óriási szabadság és infantilizmus, ez óriási dolog szerintem. Emellett azért velünk gyakran megtörtént az, hogy hónapos kihagyások után találkozunk újra a próbateremben és ennek a szünetnek egy szám után semmi nyoma. Ez egy nagyon ritka dolog szerintem.

Idén elvileg tényleg megjelenik az új The Somersault Boy lemez. Mikor kezdődött a tényleges munka és mit érdemes tudni róla?

Mivel az első lemez utómunkálatai elég sokáig zajlottak, tulajdonképpen már annak a megjelenése előtt megszülettek a legelső új dalok. Elég ráérősen csináltuk és meglehetősen sok ötletet kidobáltunk félúton, ez szerintem hosszútávon elég jó hatással volt a lemezanyagra. Ahogyan az is, hogy míg az előző lemezen egy olyan szám volt, ami közösen született, most mindenki hozott dalokat – ez tapasztalataim szerint nem mindig működik jól, a Somersault esetében viszont nagyon kerek lett így a végeredmény. A lemez producere ezúttal is Balázs Bence (Challenger In Pieces) lesz, akinek nem lehetünk elég hálásak, hogy már a béna demóink alapján látott bennünk fantáziát annak idejét.

Hogyan látod a saját – művészi és emberi értelemben vett – fejlődésedet és hol helyezkedik el ebben az új lemez?

Mindegyik lemezem hosszú alkotói periódust dokumentál, ez a három év viszont már annyira elnyúlik időben, hogy nem is igazán tudnám egy homogén korszaknak mondani ezt. Az biztos, hogy infantilisabb és agresszívabb is lett az előző nagylemeznél, viszont valahogy sokkal tisztább keresztmetszete annak, hogy mi is igazából a Somersault Boy, mint az első album, ami nagyrészt az én lo-fi korszakos demóimra épített.

Hogyan változott egyébként az eddigi számaitokhoz való viszonyod azáltal, hogy ennyi ideig nem jelentek meg újak, szóval a setlist keveset változott?

Remek a kérdés, őszintén szólva annak ellenére is rettenetesen beleuntunk a régi számokba, hogy tavaly alig koncerteztünk. Viszont valahol szerencsés baleset volt az, hogy tavaly nem jutottunk el a stúdióba, mert míg előző évben még bizonyos dolgokkal kapcsolatban bizonytalan voltam, mostanáig eltelt annyi idő és született még pluszban annyi szám, hogy elég magabiztosnak érezzük magunkat.

Tavaly Zanzinger azt nyilatkozta az A38 Hajó blogjának arra a kérdésre, hogy sok hazai énekes- dalszerző és zenekar kapcsán felmerül, hogy mintha nem akarnának felnőni, hogy: „van egyfajta elidegenedés a társadalmunkban a gazdasági, politikai és társadalmi kérdésektől és általában bármilyen szerep, vagy felelősségvállalástól” – te hogy vélekedsz erről? A Mi jövünk el például tekinthető egyfajta protest dalnak is.

Én nem érzem ezt az elidegenedést magamban, de a dalszerzés során nem igazán áll a kezemre a politika. Mivel én nagyon hiszek a klasszikus értelemben vett dalszerzésben, ezért nem tudok úgy dalt írni, hogy leülök az asztalhoz, úgy döntök, hogy ma a rendszerváltás után privatizált gyárakról írok egy dalt és aztán ez meg is történik. Ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy az én esetemben beszűrődik az, hogy mit látok magam körül, az a nagy kérdés, hogy mennyire látszódik ez meg ténylegesen a tomboló énlírában.

A cikk elkészülését a Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.