Oldal kiválasztása

Az előzőhöz hasonlóan az A38-on mutatja be új lemezét a USEME

Az egykori Subscribe-, Blind Myself-, The Idoru-, Ganxsta Zolee és a Kartel-tagokból, valamint hangstúdió-vezetőből létrejött USEME szupergrup úgy látszik, idén sem lassít: az év elején az AWS és a Leander Kills társaságában bejárták az országot, majd ott voltak az összes fontosabb nyári fesztiválon, 2017-re pedig októberben felteszik a koronát az új album, a Szélesvásznú ég megjelenésével – természetesen az A38-on.

A fiatalokat is megszégyenítő energia a zenészek eddigi karrierjét végignézve nem meglepő, ellenben a stílusukkal: a USEME esetében a nyaktörő váltásokkal tűzdelt metálos hardcore helyett a zúzós, helyenként funkos modern pop-rock dominál, amely pont olyan jól működik a rádiókból szólva, mint egy teltházas koncerten – utóbbiakból pedig az alapítás óta bőven kijutott a csapatnak! A kezdeti célkitűzést, miszerint „közösen együttműködve valami frisset, valami újat” alkotni, hasonló sikerek koronázták, a mindössze három hónap alatt összerakott Világvevő ugyanis abszolút hiánypótló volt a hazai színtéren. Nem véletlen, hogy a címadó dalt, a Gondolatok a kettőnk táncárólt vagy az Ez a mi portrénkat már kezdetektől fogva együtt éneklik Csongor Bálinttal a rajongók.

A USEME tavalyi lemezbemutató koncertje teljes egészésében visszanézhető az A38 Rocks YouTube-csatornán:


A Fish!-sel és a többi itthoni kedvencükkel lenyomott turnék mellett szerencsére maradt erejük a dalszerzésre is, a hajón „premierelő” Szélesvásznú ég dalai már egy bő egy éves alkotói periódus folyamán születtek. Ezáltal pedig egy sokkal egységesebb, átgondoltabb dalcsokor állt össze – több mint húsz vázlatból válogatták ki a tagok azokat, amelyeket a legerősebbnek gondoltak. Az eddig hallható két számból a Miénk a világ a poposabb, míg a címadó a súlyosabb, gitár-orientáltabb pólust villantotta fel, így valószínűleg azok sem fogják kiátkozni a lemezt a lejátszójukból, akik normál esetben a gyökereiket kérnék számon a zenészeken. Mi már hallottuk a teljes merítést és bátran kijelentjük: ismét lendületes, karakteres slágerek születtek a stúdióban, amelyek azonnal megragadnak a hallgató fülében.

Ráadásul előttük hazánk egyetlen szubpop zenekara, az egykori Isten Háta Mögött-frontember Pálinkás Tamás új projektje, a TEJ fog nyitni előttük, akiknek idei debütálása, a Sikertelenség Pénztelenség Csillogás ott van a legunikálisabb 2017-es megjelenések között. Rendhagyó, rádióbarátságtalan, rohadék popzene, fergetes előadásban, amiről a Tool helyett inkább Justin Timberlake fog eszébe jutni mindenkinek – ezt viszont egyáltalán nem negatívumként mondjuk. Ahogy azt sem, hogy a Mindhalálig nyár volt az évszak egyik legragadósabb feelgood pophimnusza, ami az őszi melankólia ellen is tökéletes ellenszer. Hajóra fel tehát!

A cikk elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programja támogatta.

Hangfoglaló Program       nka_hu