Rendhagyó, táncosokkal kiegészülő showt hoz az A38-ra a Jónás Vera Experiment
“Idén még hátravan egy nagy Jónás Vera Experiment-koncert december 26-án a MAZE kortárstánc csapattal. Átépítjük kicsit a Hajó gyomrát, látványos show-t rendezünk” – meséli Jónás Vera, akit addig is élete meghatározó zenéiről, koncertjeiről kérdeztük közelgő, a MA•ZE tánccsoporttal közös koncertje apropóján.
Életed zenészei és lemezei, akik és amelyek miatt zenélni kezdtél és dalokat írsz?
Krystle Warren volt felnőttkorom első olyan felfedezése, akit megszállottként követtem koncertről koncertre Londonban. Aztán ott van Brad Mehldau, akinek világától mindig elvarázsolódtam, írtam is szöveget szerzeményéhez, talán ez volt az első saját szövegem. Igazán azok a lemezek váltak fontossá számomra, melyek valamilyen hangulatot vagy élethelyzetet örökítettek meg. Ilyen nekem például Lauryn Hill – The Miseducation of Lauryn Hill, amit egy időben minden nap végighallgattam, vagy Charlie – Mindenki Valakié, amit gyerekként mindig az autóban hallgattam apukámmal és közben mindig arra gondoltam, milyen jó, hogy van fekete bőrű magyar is.
Dalok, melyeket bárcsak te írtál volna?
James Warren-től az Everybody’s Gotta Learn Sometime, ami Beck feldolgozásaként lett igazán híres. Najó, egy True Colors se lenne rossz (Tom Kelly, Billy Steinberg). Mostanában rácsúsztam Katona Klári Titkaim c. lemezére, amin szintén van pár hátborzongatóan szép dal.
A Jónás Vera Experiment legújabb klipje és dala, a következő nagylemez felvezetéseként készült Last Song:
Melyik az a korszak a popban, ahova, ha lenne időgéped, kérdés nélkül visszarepülnél?
Ha a popot nézzük, természetesen a 60-as évek izgatna a legjobban. A zene forradalmi szerepe nagyon inspiráló lehetett akkor. Ha viszont bármilyen zsáner, akkor leginkább az 50-es évek New York-ja vonzana. Megnézném Ellát, Miles-t, Coltrane-t. Annyira el tudom képzelni magam a klubokban ücsörögve, dohányfüst felhőben nézni, ahogy mindent kiadnak.
Ki az az öt kortárs popzenész, akivel boldogan dolgoznál együtt?
Florence Welsh (Florence and the Machine), Merrill Garbus (tune-yards), Fink, Fiona Apple, Nai Palm.
Mi volt az az első pillanat, vagy azok az első pillanatok, amikor azt érezted: igen ez már több, mint vágyálom, tényleg zenész leszek/vagyok.
Több fontos eset volt, a kedvencem Londonban egy kis klubban történt, ahol épp iszonyú influenzával küszködtem. Izgultam a koncert miatt, de igazából csak túl akartam lenni rajta, hogy hazamehessek pihenni. A koncert kezdő számánál minden betegségem elszállt, nagyon bensőséges és személyes hangvételű kis buli kerekedett az estéből és az összes kislemezemet eladtam. Akkor beakadt valami, azóta is tart.
Ilyen élményre számíthatunk a közelgő koncerten:
Koncertek, amiket sosem felejtesz el? (Akár nézőként, akár előadóként)
Krystle Warren a Soho Theatre-ben. Csak földre ülős jegyet kaptam és az egész koncerten futkározott a hideg rajtam.
Koncertek, amelyek bárcsak sosem értek volna véget? (Akár nézőként, akár előadóként)
Az idei Fink az Akváriumban nálam mindent vitt. Elképesztően jól szólt, nagyon egyedi, mégis letisztult maradt.
Jónás Vera Experiment-pillanatok, melyek bárcsak sosem történtek volna meg, de ma már nevetni tudtok rajtuk?
Az első lemezbemutatónkon lefejeltem a mikrofont az utolsó számnál. Éreztem, hogy lassan dagad be a szám és diszkréten próbáltam nyelni a vérem. Csoda, hogy a fogam nem tört ki. Aztán volt többször, hogy élő TV adásban szakadt el az alsó E-húrom gitározás közben, ez már meg se kottyan.
Milyen volt a tavalyi éved és milyen lesz 2018, mik a tervek, célok, vágyak?
Nagyon mozgalmas, csomó meglepetés ért benne. Igazából mindig azt gondolom, hogy egész nap csak lustálkodom, év végén mindig átnézem a naptáram és rájövök, hogy mennyi dolog történt, ez jó érzés. Jövőre reményeim szerint sokat utazom és jó dalokat írok.
A cikk elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programja támogatta.
