A Sziget után az A38 Hajóra érkezik a kísérletező krautrock zenekar
Először a tavalyi Szigeten láthattuk őket Magyarországon, szerencsénkre hamarosan klubkoncerttel térnek vissza hozzánk. Szülőhazájuk egyik legismertebb zenekara, a pszichedelikus rockban utazó norvég Motorpsycho a fesztiválszínpad után az A38 Hajón bizonyíthat. Március 7-i koncertjük előtt Bent Saetherrel, a zenekar basszusgitáros-énekesével beszélgettünk.
2016-ban, Kenneth hosszú idő után elhagyta a zenekart. Mi volt a távozása oka?
Létrehoztuk közösen azt, amit tudtunk. Minden zenei partnerségben van eleinte egy gyümölcsözőbb időszak, ami később vagy megmarad, vagy nem. A mi esetünkben az utóbbi történt, véget ért a közös utunk. Az is hozzátartozott, hogy másik városba költözött a barátnőjével, családot terveznek, szerintem szüksége volt egy kis változásra az életében. Visszatekintve jó döntés volt ez, mert így ő és mi is boldogabbak vagyunk, mint az együttműködés utolsó fázisában.
Hogyan találtatok rá Thomasra?
Ugyanott, a trondheimi jazz akadémián tanult, ahol mi is Kenneth-tel, jónéhány éve ismerjük már egymást. Ennek ellenére sosem játszottunk vagy lógtunk együtt, egészen 2016 decemberéig. SMS-ben kérdezte meg tőlem, hogy van-e kedvünk jamelni egyet. Volt, és nagyon jól sikerült a session, ő pedig készen állt arra, hogy 100 százalékos erőbedobással a zenekarra fókuszáljon, így elkezdtünk együtt dolgozni.
Mit hozott be a zenekarba?
Máshogy dobol, mint Kenneth. Tomas nem tesz mindenhova filleket, helyet hagy minden másnak. Így minden tisztább lesz, és jobban rezonálnak egymásra a zenénk elemei. Ha akar, tud ugyanúgy játszani, mint Kenneth, ugyanakkor vannak közös vonásai az első dobosunkkal, Gebhardttal is, ennek köszönhetően sok ’90-es évekbeli dalunk újra ugyanolyan jól szól, mint akkoriban. A Tower írásakor túl új volt ahhoz, hogy sokat hozzátegyen a dalokhoz, de jól beépült a csapatba, és minden közös zenélés alkalmával egyre közelebb kerülünk egymáshoz.
Mi volt az oka, hogy az album egy részét a kaliforniai, Joshua Tree-beli Rancho de la Luna stúdióban vettétek fel?
Kétszer jártam már ott egy hosszú hajú hippizenekarral, a Sugarfoottal, és az egyik producerünk, Dave Raphael is dolgozott azokon a felvételeken. A sivatagnak van egy olyan atmoszférája, amit úgy éreztünk, illeni fog a Tower anyagához – és illett is! Dave Catching (a stúdió társalapítója, egyébként az Eagles of Death Metal egyik tagja – a szerk.) csodálatos ember, és a Rancho egy varázslatos hely. Jó, hogy oda mentünk a Motorpsychoval is.
Honnan jött Intrepid Explorerhez készült videó ötlete?
Flu Hartberg, a videó készítője országos hírű képregényrajzoló, és gyerekkora óta Motorpsycho-rajongó. Használt már fel tőlünk anyagokat régebben, pár éve pedig megkérdezte, hogy szeretnénk-e, ha a koncertjeinkhez készítene nekünk vizuált. Mi is szerettük a munkásságát, megtisztelő volt a felkérése, és amikor láttuk az első verziót, dobtunk is jó értelemben egy hátast. A legtöbb része színpadon felvett anyagokból szerkesztette össze, azokat a részeket használta fel, amelyek a legjobban illettek a dalhoz. Mi imádjuk!
Mesélj a Bartok of the Universe dal születéséről, inspirációiról!
A dalok munkacíme néha annyira jó, hogy nem tudsz rájuk jobbat kitalálni. Sokáig egyszerűen “Bartok” volt a címe, a tonalitása itt-ott olyan volt, amilyet Bartók is írhatott volna – nagy rajongói vagyunk, és a hathúros kvartettek az egyik kedvenc zenekari felállásunk egyébként. Az ‘…of the Universe’ rész úgy jött, hogy volt egyfajta Black Sabbath-beütése is a dal többi részének. A kettő összetéve egyszerre furcsa és jó, ezért tartottuk meg mindkettőt.
Tavaly jártatok először Magyarországon, a Sziget fesztiválon. Milyen élményeitek vannak róla?
Nagyszerű volt! Őszintén szólva sokkal jobb is volt, mint ahoy elképzeltük, szuper hangulata volt az egész napnak. Tomas-szal az volt a harmadik vagy negyedik közös koncertünk, ezért voltak döcögős részek, de ettől függetlenül királyul éreztük magunkat.
Miben tér majd el az A38-as fellépésetek?
Hát, még nem tudjuk… ezen a turnén is trióban játszunk, de már több mint 50 koncerten vagyunk túl azóta Thomas-szal, ezért jobban együtt is vagyunk, de lazábbak is, érted. Hosszabb lesz a setlistünk, szeretjük a hosszabb koncerteket, de nagy ‘show’ vagy ilyesmi nem lesz. Ilyen szempontból kicsit olyanok vagyunk, mint egy jazz zenekar, olyan lesz a koncert, amilyen a kedvünk aznap este. Amúgy biztos vagyok benne, hogy tök jó lesz minden.
Hamarosan kiadjátok a Boxful of Demons c. válogatás-pakkotokat. Mit lehet róla tudni?
2015-ben újra elővettük a “befutó albumunkat”, a Demon Boxot – teljes egészében eljátszottuk egy fesztiválon, majd három egymást követő estén a Rockheim könnyűzenei múzeumban is. Itt rendeztek egy Motorpsycho tematikájú kiállítást ‘Supersonic Scientists’ címmel. Két korábbi tag is csatlakozott ekkor a zenekarhoz, remek érzés volt újra ugyanúgy játszani a lemezt. A Rockheimes koncerteket rögzítettük is, ennek a vágata szerepel majd BluRayen a válogatásban, emellett az újrakiadott CD és vinyl, egy könyv az albumról Lars Ramslie-től, meg néhány másik dolog, amikre hirtelen nem is emlékszem. A készülő grafika nagyon jól néz ki, és menő emberek dolgoznak rajta, úgyhogy biztos szuper lesz a végeredmény.
Mit gondolsz a kortárs norvég könnyűzenei szcénáról?
Jobb, mint valaha! Az elmúlt kb. tíz évben minden határ elmosódott a stílusok és színterek között, és mostanában már számunkra is természetes, ha jazz-vagy komolyzenészekkel játszunk együtt. Így egyre izgalmasabb a rockzene, vele együtt pedig a jazz és a klasszikus is.
Emellett a norvég zeneipar is professzionalizálódott, mind logisztikailag, mind üzletileg – így több norvég előadó játszik különböző, országon túli helyeken is, mint valaha. Persze sok szar is van, de ugyanannyi jó produkció is. Az én ízlésem távol áll a mainstreamtől, és kicsit sznob is vagyok, de az biztos, hogy soha nem hallottam még annyi jó hazai zenét, mint mostanában. Hogy néhány példát is említsek, a Needlepoint, a Steamdome és az Austrosaur nagyszerű dolgokat csinál, teljesen egyedi módon.
A zenekar neve Russ Meyer azonos című filmjéből jött. Újranéztétek azóta egyszer is?
Haha, igen is meg nem is. Az az igazság, hogy több évig futott úgy a zenekar, hogy nem láttuk a filmet. Kb. három évvel később szenvedtük végig rajta magunkat együtt, és azon szórakoztunk, hogy milyen csodálatos B-kategóriás szemét az egész. Megvan a maga szépsége egyébként, de azóta egyszer sem néztük meg. Azt kell mondjam, hogy maga a név is jobb, mint a film. Köszi, hogy beszélgettünk! Találkozunk az A38-on!
