Piano Day Budapest | Páros interjú Atreyu’s Horse-szal és vaghyval

Korunk egyik legnagyobb hatású komolyzenei előadója, Nils Frahm 2015-ben indította útjára a Piano Day kezdeményezést. A hullám tavaly ért el Budapestre, sikeréről pedig mindent elmond, hogy az idei alkalomra több mint egy hónappal a kezdés előtt elfogytak a jegyek, ezért a szervezők egy második napot is meghirdettek. Az A38 Hajó Kiállítóterébe szervezett esemény két fellépője, vaghy és Atreyu’s Horse mesélt nekünk többek között a zongorához fűződő viszonyukról, zenei múltjukról és a világon is egyedülálló hangszerről, amelyen játszani fognak.

Atreyu’s Horse a dob, később az elektronikus zene, vaghy az Anna and the Barbies billentyűi mögül mozdult el a klasszikus zongorázás felé. Mi az oka, hogy mindketten „back to the roots” jelleggel közelítettétek meg a hangszert?
vaghy: Annak ellenére, hogy sok pop- vagy rockzenekarral dolgoztam az évek során, otthon mindig kerestem az új zenei műfajokat, ez végigkísérte az egész eddigi életemet. Ez a „back to the roots” flash valamikor a 2008-as években kezdődött. Nekem a zongora mellett voltak kisebb-hosszabb köreim a fuvolával, a gitárral, a dobbal vagy a scratch-eléssel. Mindig szerettem kipróbálni magam valami újban, akár zenei stílusról, akár hangszerről legyen szó. Aztán 2008-ban kezdtem el kizárólag zongoraközpontú zenéket írni. Magát a stílust nem tudtam behatárolni, hisz valami olyanban gondolkodtam, amit még sose hallottam. Ahogy alakultak a dalok, az évek során mindig azt éreztem, ezek a minimalista megközelítések nem alkalmasak színpadi megszólalásra. Aztán pár évvel ezelőtt láttam egy Nils Frahm-videót, ahol szembesültem azzal, amin évek óta gyötrődtem. Persze ezzel beindult a Google-keresések garmadája, és rájöttem, hogy az a műfaj, amiben gondolkodtam, bár nem olyan régóta, de már létezik. Így mindaz, amin addig agyaltam, elhatározást nyert, hogy létrehozzam a vaghy nevű egyszemélyes produkciót, amely több, más művésszel való együttműködést is takar.

Atreyu’s Horse: Először sound designer indíttatásból vettem otthonra zongorát. Mivel még mindig viszonylag unalmasak az elérhető virtuális zongorák hangjai, kísérletezni akartam vele, egyáltalán nem volt tervben az, hogy annyira beszippant, hogy végül fő hangszeremnek kezdem érezni.

Mi volt az első dal, amit valaha végig tudtatok játszani zongorán?
vaghy: 5-6 éves koromban kezdtem el zongorát tanulni, és elég korán érdekelni kezdett a dalírás. Így az első darab, amit eljátszottam, egy saját dal volt. Szövege is volt, és azt hiszem, a tejről szólt.

Atreyu’s Horse: Nem tudok egyetlen számot sem. Sosem foglalkoztatott, hogy megtanuljak bármi létezőt eljátszani. 

A fellépők már ki is próbálták a zongorát, amelyen egyedülálló módon minden billentyűhöz csak egy húr tartozik:

Szerintetek miért kapott ekkora figyelmet az elmúlt években ez a műfaj?
vaghy: Számomra a modern klasszikus műfaj alapjait az Erased Tapes és a Denovali kiadók alapozták meg. Itt kezdtek ennek a stílusnak a mai legnagyobbjai, gondolok itt a már említett Nils Frahmra vagy Ólafur Arnaldsra. Mindkét előadó munkássága innovatívan hajtotta a műfajt előre, olyannyira, hogy Nils egy borzasztó hosszú világ körüli turnéra indult idén, és a fellépései nagy részére már nem is kaphatóak jegyek. Ez egyfajta visszaigazolás ennek a műfajnak az erejére és létjogosultságára.

Atreyu’s Horse: Klasszikus zenészek kísérleteznek könnyűzenével, könnyűzenészek klasszikussal, zeneileg nem új keletű a gondolat. Az, hogy miért történik, ami történik, valószínűleg nagyban betudható annak, hogy a műfaj vezéregyéniségei (és az őket támogató csapatok, kiadók) rengeteg energiát fektetnek abba, amit szeretnek. Minden műfaj felemelkedésének ez a mozgatórugója.

Meséljetek az eddigi Piano Day-élményeitekről!
vaghy:  A tavalyi Piano Day volt az első itthon, és én szerveztem meg, és anno egy hirtelen gondolat miatt jött létre. Van egy #pianoset nevű projektem, ami ugyan zongoracentrikus, de sok elektronika is található benne, és vizuális vetítéssel van párosítva, a lényege pedig az improvizáció mind a hang, mind a vizualitás szempontjából. Az első formáció, ahol a zenésznek nem zenész a társa, hanem egy vizuálos, Palkovits Edina személyében. 2016 decemberétől egészen áprilisig csináltunk egy sorozatot, ahol mindig próbáltunk összeállítani jó line-upokat, hogy minél érdekesebb esteket tudjunk létrehozni. Az egyik ilyennél jutott eszembe a Piano Day. A mottója az lett, hogy ismertebb zenekarokból hívtam meg billentyűsöket, akik vagy teljesen más stílusban is jeleskedtek anno, vagy esetleg tudnak önállóan is játszani. Végül a Magna Cum Laude-ből jött el Lesták Márton, aki iszonyatosan érdekes balkáni zenét játszott, a Peet Projectből pedig Magán Olivér csatlakozott, aki a tőle megszokott smooth jazz zenét képviselte.  Én pedig hoztam a modern klasszikus zenei vonalat. Így az este elég eklektikusra sikeredett.

Atreyu’s Horse: Nekem nincs, sajnos már túl későn értesültem a tavalyiról.

Így szól a különleges hangszer a váci Klavins Piano Manufaktúrában a Piano Day Budapesten is fellépő Lisa Morgenstern kezei alatt. Az Index cikkében olvashattok róla bővebben.

Miben lesz más az idei budapesti esemény a tavalyihoz képest?
vaghy: Úgy döntöttem, hogy a 2018-as Piano Day fókusza a modern klasszikus műfaj lesz. Menet közben találkoztam Yankkal, akivel eléggé egy irányban gondolkodunk zenei vonalon. Tavaly októberben egy Atreyu’s Horse-koncerten játszottam is előtte, sőt, közösen is sikerült improvizálnunk egy izgalmasat. Így nem volt kérdés, hogy neki ott a helye a Piano Day-en. Ezen felül még Lisa Morgenstern is csatlakozik hozzánk, ő egyenesen Berlinből utazik ide. Amellett, hogy Lisa kiváló zongorista, még a különleges vokáljával is izgalmassá teszi a dalait.

Atreyu’s Horse: A legnagyobb különbség számomra nyilván az lesz, hogy játszom (nevet). Viccet félretéve, úgy érzem, az együttműködésünk gyümölcse következő szintre emeli a Piano Day Budapestet, és azon dolgozunk, hogy a következő még jobb legyen. Nagyon erősen hiszünk ebben az egészben, nem nehéz, hiszen imádjuk csinálni.

Milyen dalokat fogtok játszani? Milyen közönségnek szól a Piano Dayen bemutatott műsorotok?
vaghy:  Személy szerint januártól nagyon dolgozom az első lemezemen, ami a Minimalism címet viseli. Erről az albumról fogok játszani dalokat, és mivel ismerem magam, várható egy pár improvizáció is. Ezt mindig fontosnak tartom, hisz amikor felmegyek színpadra, az ottani hangulatom, zajok, emberek vagy akár illatok hatására tud születni valami új, valami igazán izgalmas pár pillanat. Reményeim szerint ezek nem csak nekem adnak annyi feltöltődést, ami néha felér egy hét pihenéssel.

Atreyu’s Horse: Részemről gyanítom, hogy elsősorban az elmúlt évben Atreyu’s Horse-koncertekre rendszeresen járók és az ő társaságuk jön majd el. Általánosságban azt gondolom, hogy az a szép ebben az egészben, hogy mivel a zongora univerzális nyelv, teljesen mindegy, hogy ki milyen zenét hallgat amúgy, ha megfelelő nyitottsággal és figyelemmel áll hozzá egy ilyen koncerthez, meg fogja találni a saját élményét.

Nils Frahm a nemzetközi Piano Day alapítója, a modern klasszikus zongorázás egyik éllovasa. Ha találkoznátok vele, inkább beszélgetni vagy zenélni ülnétek le vele? Miért?
vaghy: Még nem volt szerencsém találkozni vele, de szerintem beszélgetnénk. Az biztos, hogy vinnék neki pálinkát, aztán annak hatására zenélnénk is. Ez az én vízióm. Ahogy ő megközelíti ezt a zenei világot, az igen egyedi és izgalmas. Sokat tanulnék tőle.

Atreyu’s Horse: Az elmúlt években szinte az összes nagy példaképemmel sikerült találkoznom, és majdnem mindegyik tök béna szituáció volt, szóval szerintem nem akarnék találkozni vele inkább. Ólafur Arnaldsszal összefutottam két éve, amikor az iamyank projekttel játszottunk a Kiasmos előtt. Megállítottam egy pillanatra a backstage-ben, és elhadartam, hogy mennyire inspiráló, és hogy köszönök mindent, amit csinált. Mire ő annyit mondott, hogy “ok”,  és elfordult. Később ezt azért rászórtam Twitteren, amire reagált is – elnézést kért, hogy nem emlékszik, kikészíti a turné, és valószínűleg fáradt volt. Azóta nem erőltetem ezeket a találkozásokat.

Soroljatok fel három dalt, ami leginkább inspirált titeket a vaghy- és az Atreyu’s Horse-projektek futtatására!
vaghy: Dalt nehéz kiemelni, de talán az elején Nils Frahm Wintermusik című háromszámos lemeze volt az, ami nagyon megfogott. Aztán ide tudom sorolni Ólafur Arnalds Ljósið című számát, de az A Winged Victory For The Sullen formáció lemezeit például csak egyben tudtam meghallgatni. Ajánlom mindenkinek.

Atreyu’s Horse: Radiohead – Everything in its right place. Ez a végtelenített zongorakör már tinikoromban kitörölhetetlenül beragadt. Szerintem ez lehetett az első olyan zongoraélményem, ami nem pop vagy unalmasan pátoszos klasszikus zene volt.

Jon Hopkins – Abandon Window
Menthetetlen tisztelője vagyok Jon Hopkinsnak, aki nagy hatással volt az iamyank korábbi anyagaira, de ebben a számban mégis a részletgazdag zongorafelvétel az, ami örökre beégett.

Nils Frahm – Toilet brushes

Amikor először láttam, felröhögtem. Lássuk be, elég nagy humorérzék kell ahhoz, hogy vécékefével csapkodjon az ember egy több millió forintot érő versenyzongorát. Ez az, ami végre egy csapásra kisöpörte a fejemből a zongoráról alkotott korábbi képemet, miszerint az az, amin frakkban játszik az ember, és a közönség is szépen ki van öltözve. Ez az, amit szeretnék én folytatni, lerombolni a hangszer köré épített műpátoszt, és emberközelivé tenni.

Úgy tudjuk, hogy egy nagyon különleges és ritka hangszeren fogtok játszani mindketten. Mit lehet róla tudni?
vaghy: A zongora David Klavins műhelyéből származik, amit Nilsszel közösen készítettek pár évvel ezelőtt. Az ötlet az volt, hogy egy olyan zongorát hozzanak létre, amely abban különleges, hogy a teljes regiszteren minden hangnak csak egy húrja van. (Normál esetben a felső regiszteren három, a középsőn kettő, alul pedig egy húr található.) Nincs bútorzata, így elég futurisztikus látványt nyújt az Una Corda. Ez a zongora nálam már képbe került anno, amikor megjelent, és már akkor nagyon megtetszett. De mivel Berlinben készült, meg az ára sem alacsony, így megmaradt egy ábrándnak, hogy valaha kipróbálhatom. Aztán a tavalyi év folyamán David ideköltözött Vácra. Ez annyira felizgatott, hogy már nyáron tudtam, hogy megkeresem a Piano Day kapcsán, aztán ez meg is történt decemberben. A megbeszélt időpontra elmentem hozzá, és arra számítottam, hogy 15-20 perc után megbeszéljük a dolgot. Ezzel szemben rövid beszélgetés után elvitt magával ide-oda, fél napot eltöltöttünk együtt, és egy idő után már úgy éreztem, mintha régóta ismernénk egymást. Rendkívül nyitott és barátságos ember. Akkor készítette a legújabb zongoráját, az M450i-t: ez egy 4 és fél méter magas zongora, és áprilisig lesz itt Magyarországon, mert utána elkerül Nils Frahm új stúdiójába, a berlini Funkhausban található Saal3-ba.

Kövessétek a Piano Day Budapest Facebook-oldalát!

A kezdeményezés hivatalos weboldalát itt éritek el.