Rendületlenül hiszünk a művészet szabadságában | Tudósok

Akkor is nevetek című új lemezének bemutatójával érkezik a Tudósok november 23-án az A38 Hajóra. Hatalmas összművészeti konferencia és örömzenélés várható a Blue Tips kezdésével és rengeteg baráttal, vendéggel, köztük ef Zámbó Istvánnal, Vázsonyi Jánossal, Haász Gyurival és Fece Iván Firchie-vel. A szombati koncertről és az új album keletkezéséről, részleteiről beszélgettünk drMáriással.

Akkor is nevetek – honnan jött az album címe? Ez inkább pozitív vagy negatív töltetű?
Egy sok sebből vérző, zaklatott, nem ritkán negatív világunkban ez abszolút pozitív. A címadó szám pedig az optimizmus leggyönyörűbb himnusza! Ha lekapcsolták az áramot, ha ellopták a bringádat, ha fejedre zuhant egy tégla, ha bármi is történt veled, akkor is nevess! Mert miért is ne nevetnél? Hisz ingyen van. A rossz dolgok előbb-utóbb jóra fordulnak.

A lemez mellé kiadtatok egy 24 oldalas bookletet is szövegekkel, festményekkel. Ez hogyan kapcsolódik az albumhoz, milyen alkotások vannak benne?
Remek kiadónk, a GrundRecords vállalta a lemez megjelentetését és gondozását, s e mellé azt a plusz költséget is, hogy ezek a dalok képekben és nyomtatott szövegekben is élvezhetők, összekapcsolhatók, egymást felerősíthetők legyenek. Kicsit úgy, ahogyan az A38 Hajón adott koncertjeinken is egy-egy kivetített festmény adja a szám kapcsolódását, plusz sztoriját. Hisz ezek az önkifejezések egy tőről fakadnak, s együtt sokkal színesebbek és élvezhetőbbek.

Miben más az Akkor is nevetek, mint a Tudósok többi lemeze?
Ez egy teljesen új anyag, amely egy hároméves korszakot, életérzést, megújulást, új utak felkutatását hordozza, miközben persze a régi Tudósok életérzést és ars poetica-t is továbbviszi. Végre lett elég idő és lehetőség a produkciós munkálatokra, amelyeket régi barátunk, a kitűnő munkamániás atomtudós Fece Iván Firchie végzett újvidéki stúdiójában, amellyel fantasztikus kimunkáltságot és dramaturgiát adott az anyagnak.

Több helyen is nyilatkoztad, hogy a lemez egy budakalászi szerszámraktárból indult. Hogyan zajlott az alkotói folyamat, mennyi ideig dolgoztatok az albumon?
A számokat a legdepresszívebb időpontban, hétfő reggelente készítettük egy olyan próbahelyen, amely valójában egy budakalászi szerszámraktár: szóval hely és idő rendesen feladta a leckét. De ez mégse volt gond, hisz nyomás alatt születnek meg a legszebb dolgok, így élet- és lélekmentő jelleggel alkottunk gyönyörű, vidáman elkeseredett szuperszámokat, amelyekből sokszínű és ütős életmentő csomag lett. Talán most tudtunk a legdurvábban elszabadulni, ezért lett olyan, amelyik az összes eddigi közül a legközelebb áll a szívemhez.

A számokat úgy játszottuk fel, hogy egyszerre elkezdtünk zenélni, s mindenki a semmiből, azaz a saját lelki hordalékanyagából előpattintott valamit, bedobta a közösbe, aztán a kialakult őrületet felvettük egy telefonra, hogy ne felejtsük el. Persze így is megtörtént, hogy a felvett szám elveszett, de körülbelül fél év alatt mégis összeállt az a tizenöt szám, amelyeket aztán két és fél nap leforgása alatt az összes ismétléssel és rájátszással együtt felvettünk a Hajó Kiállítóterében.

Melyik róla a kedvenc dalod és miért?
Vannak rajta régi és új kedvencek, és a hangulatomtól is függ, hogy mikor melyik az. A Baba című atomfunk James Brown és Maceo Parker emlékére íródott woodoodiszkó, amelyet kibiztosított gránátokkal a kézben játszunk, a Hőhullám a San Remo-i fesztivált idézi dadaista változatban, a Mutass egy faszt már klasszikus stadionhimnusz. A kedvenc sarki sörözőm teljes lepukkanása ihlette Az Akasztotthoz-bárban című balladát, a kifogyhatatlan panaszkultúra a Mondjál végre valami jót, drága jó nemzetvezéreinknek pedig Trumptól Putyinig írtuk az első Tudósok country számot, a Vezért, míg a Karcsi magányos a Tinder-őrületet énekli meg szociohorror változatban. A Segítség a magyar mentősök himnusza is lehetne, a kivándorlóké a Valami végleg eltörött benned, a Csak én pedig a hazai politikusoké, és így tovább.

Melyik számot volt kihívás megírni, volt olyan, amikor elakadt a munka?
Ilyen nálunk nincs. Egyszerre írjuk, játsszuk, zenéljük őket. Ha jó lesz, akkor meghagyjuk, ha nem, akkor meg eldobjuk.

Kinek írod a dalokat; mennyire gondolsz arra alkotás közben, hogy mi fog tetszeni a közönségnek?
Lelki szemeim előtt, ha valami ilyenkor egyáltalán lebeg izzadságtól bepárásodott olvasószemüvegemen túl, akkor az csakis a Tudósok Össznemzeti Internacionalista Ősmagyarfuturista Kleroszindikalista Antitradicionalista Közepesenlusta Szupernyílt Örömszekta, amely amúgy a koncertünkre látogató vidám, értelmes és nyitott emberek szabad halmaza.

Finomkodással nem lehet vádolni a Tudósokat. Ennek ellenére van olyan, amikor mégis úgy érzed, hogy cenzúráznod kell magad, mert valami túl sok?
Manapság annyi mindenfelé a cenzúra, hogy ha annak meg akarnánk felelni, nem tudom, mi maradna meg belőlünk. Talán ami sok magyar zenekarból: hogy egy kiürült nyugati nyálmintákat amatőr giccsszinten recikláló szórakoztatói feladatokat kevés sikerrel abszolváló gazdasági vállalkozás legyünk. Mi ezzel szemben rendületlenül hiszünk a művészet szabadságában, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ki tudjuk mondani, sikoltani, élni magunkból az érzéseinket, gondolatainkat, félelmeinket, vágyainkat. Ha a politikusok jóformán bármit megtehetnek, akkor mi miért ne zajonghatnánk, kiabálhatnánk?

Szerencsére a hajós lemezbemutatón ebbéli hitünkben megerősít majd még néhány kiváló tapasztalt zenésztársunk is, a művészete miatt börtönt is megjárt ef Zámbó István, az újvidéki nacionalistákat hatalmas koncertekkel és jó zenéivel semlegesítő Fece Iván Fircsi, Bach és Miles Davis honi nagykövete, Vázsonyi János, a szabad szaxofonozás professzor emeritusa, Haász György és mások. Minden eldől és felrobban november 23-án, ahol kedves barátaink, a kiváló Ricsárdgír testvérzenekara, a Blue Tips adja majd a koncert első felét fél nyolctól. Ott légy, te légy!

Leave a Comment