Hétköznapi kis ünnepeim | Dénes Adél

Programszervezőként kezdte a zeneiparban, aztán zenekari menedzserként folytatta. Most műsorvezetőként, valamint a PIM és az A38 Hajó közös zenés-irodalmi programjában és egy fontos, zenészeket támogató projektben is dolgozik. Dénes Adéllal beszélgettünk. 

Néhány évvel ezelőtt Nagyváradról költöztél át Budapestre. Váradon klubot vezettél, Pesten az ismeretlenbe ugrottál bele. Miért szerettél volna új fejezetet nyitni?

Tíz zseniális évet töltöttem el Nagyváradon, imádtam a várost és nagyon sokat fejlődtem általa, a mai napig nagyon hiányzik. De az utolsó 2-3 év szakmailag már nem volt az igazi, szűknek éreztem a teret, nem találtam az új kihívásokat. Mégis egy szakítás hozta meg a nagyon hirtelen löketet a váltásra, egy szilveszter éjszaka döntöttem el, hogy dobbantok, és egy hónapra rá már Budapesten voltam. Ez most januárban volt 5 éve. Akkor nem vol cél Budapest, tulajdonképpen bármely más város számításba jöhetett volna, de győzött a hely, ahol a legtöbb szakmai kapcsolatom volt Nagyvárad után. Tulajdonképpen azt hiszem, anyukámtól örököltem a kiolthatatlan vágyat a fejlődésre, hogy a nehezebb döntéseket válasszam, amik mindig előre visznek.

Mik voltak a stációk az új életedben? Mennyire volt nehéz újrakezdeni? Mennyire volt melós bizonyítani egy új közegben?

A szakítással párosított új életkezdést egy majdnem teljesen idegen országban csakis erős idegzetűeknek ajánlom. Viszont a recept bevált: a nagy gödörből nagyot lehet ugrani. Az első félévben szinte alig volt munkám, próbálkoztam éjszakai bárban dolgozni, irodai kisegítő gyakornokoskodtam, fesztiválon ragasztottam karszalagot – pedig mindenkinek elküldtem a cv-m, akit itt ismertem. Mindemellett egyedül voltam majdnem minden nap, folyton eltévedtem a városban, és miközben próbáltam feldolgozni a szakítást, elfogyott kb. minden spórolt pénzem.

És tényleg, mint a filmekben, úgy jött a megváltás. Egy este épp levest ettem egy kínai büfében, amikor felhívott Pásztor Anna, hogy átjöttem-e már Budapestre, és ha igen, akkor most menjek a Moszkva térre egy megbeszélésre, mert szeretne velem együtt dolgozni. Előtte szinte semmit nem tudtam róla és a zenekarról, a Moszkvában egy fröccsnyi időre találkoztunk, és váltottunk pár szót. De ő állítólag már akkor érezte, hogy velem egyszer szeretne együtt dolgozni. Azóta az Anna and the Barbies zenekar menedzsere vagyok.

Mondanunk sem kell, hogy az elmúlt hónapok egészen megrázók voltak a zeneiparban dolgozóknak. Te hogy élted meg? Milyen volt érzelmileg, egzisztenciálisan, és hogyan tudtad elfoglalni magad?

Anyagilag rémes helyzetet eredményezett mindenkinek, a technikusoknak, a kiegészítő személyzetnek – de mégis én azt láttam, hogy közülünk mindenki azonnal próbálta orvosolni a helyzetet, meghúzni a nadrágszíjat és azonnal más munkához látni, vagy megcsinálni amire máskor nincs idő: lakást felújítottak, régen halasztgatott projekteket fejeztek be, zenét kezdtek tanítani, elmentek újra irodába dolgozni, stb.  Persze ez nem jelentett teljes megoldást, de legalább addig sem volt idő kétségbe esni. Sok más iparág is ugyanúgy megszívta ezt mint mi. Én például az utazásszervező vagy a turistahelyen pultos ismerőseimnek nem panaszkodtam, hogy most nekem a legrosszabb. Amúgy azt tapasztalom, hogy nagyon megtanultunk spórolni és félretenni, ami hasznos lesz a “carpe diem” életmódunknak. 

Hogyan látod a kilábalás lehetőségeit? Elindult több, a zenészeket támogató program – a Zenei és társművészeti produkciókat támogató pályázat szervezésében te is részt veszel.

Én pozitív vagyok a kilábalást tekintve, ugyanis szerintem lassan lépésről lépésre lehetőség lesz újraindulni, egyre nagyobb közönségszámmal lehet majd koncerteket tartani. Szerintem a zenészek épp annyira szenvednek most a zenélés hiányától mint az anyagi válságtól, emiatt ha csak kisebb közönségnek mint eddig, de játszani lehet, az már félmegoldás.

A Zenei és társművészeti produkciókat támogató program, amellett, hogy anyagilag segített és bemutatkozási lehetőséget és promóciót adott, nagyon sok produkciót hozzájuttatott egy nívós felvételhez, ami szerintem a vírustól függetlenül is értékes, nagy dolog számos zenekar életében. Sok zenekarnak máshogy csak nehezen lett volna lehetősége az A38 Hajó színpadán játszani, és anyagilag sem engedhetett volna meg magának egy ilyen minőségű felvételt. Emellett a karanténban lévő közönség is folyamatosan el volt látva programmal. Szerintem most mindenki sokkal több kultúrát fogyasztott, mint előtte.

Egy éve megy a PIM az A38 Hajón sorozat, ahol a kortárs magyar irodalmi élet szereplői működnek együtt zenészekkel, dj-kkel, vizuális művészekkel. Miben láttad ennek a sorozatnak a különlegességét? Mik voltak a kedvenc produkcióid?

Nehéz nem elfogultan beszélni a sorozatról, mert nekem ezek a hétköznapi kis ünnepeim. Eleinte aggódtam, hogy hogyan alakulnak egységes egésszé az esték, de a közreműködőknek köszönhetően eddig minden est erősre és egyedülállóra sikeredett. Pion és Csider által sok nagyon tehetséges és egyedi slammert ismertünk meg a határon túlon alkotóktól a hazai slam sztárjaiig, elképesztő szövegeket hallottunk. Horváth László a kortárs irodalmi élet legnagyobb arcaival beszélgetett, sok megható és emberi történeten vagyunk túl, emberközelbe kerültünk, összebarátkoztunk az ikonjainkkal. Szente Anita és Józsa Örs a DECK – fedélzeten az új arcok szerkesztői mindig meglepnek, hogy mennyire friss és ütős tud lenni egy színpadon egy zenekar 3-4 irodalmárral keverve; itt is elképesztő párosítások rímeltek egymásra. A PIM szerkesztői pedig az Árnyjátékok sorozatban úgy tálalják a nagy klasszikusokat DJ-vel, vizuval és jam sessionnel, hogy újra a kezembe veszem például Aranyt, akit nem terveztem már olvasni életemben.

Milyen lesz a PIM az A38 Hajón sorozat folytatása? Milyen terveitek, elképzeléseitek vannak? 

Egy év távlatában már látjuk, mi válik be. Néhány apró változtatással továbbra is minden kedden folytatjuk azt, ami az erősségünk, és továbbra is fő célunk, hogy lehetőséget adjunk a megmutatkozásra olyan írók, költők, zenészek, slammerek, DJ-k számára is, akiknek az értékteremtő erejében hiszünk, és fontosnak tartjuk megmutatni őket. Reményeink szerint újra csatlakoznak hozzánk a MOME média és design szakos hallgatói, akik hétről hétre egyedi tér-designnal teszik vizuálisan is izgalmassá az esteket. A PIM a Hajón továbbra is marad nívós és egyben szórakoztató programopció minden kedden bárki számára.

Leave a Comment