Az ideális koncert az, amikor csak érzek | Antonia Vai
Egészen új – és persze régebbi – dalait hozza el júliusban az A38 Hajóra Antonia Vai, aki az elmúlt időszakban hamarosan megjelenő új lemezén dolgozott. Erről kérdeztük, de persze szóba kerül a kétlakiság és a nők szerepe a popzenében.
Ha jól tudom, új lemezed készül. Mi inspirálta? Hogyan készült?
Egy kis berlini lakásban íródott meg a lemez, ahol elvonultam a világtól. Aztán a dalokat egyrészt a csodálatos zenekarommal vettem fel (Huszár Ákossal, Günsberger Ákossal és Várnai Szilviával), másrészt órákat töltöttem a felvételekkel a stúdiómban Stockholmban. Hosszadalmas folyamat volt, lassú szülés. A pandémia közepén készültek, és mivel nem volt lehetőség előadni őket, így valahogy vártak rám a dalok. Azt hiszem, mindenki tudja, miről beszélek, amikor azt mondom, hogy a tempó megszakadt és lelassult. Elengedtem a siettetést, amit a szakma követel: azt a “gyorsan adjál ki valamit, mielőtt túl keső”-bullshitet. Nem kellett döntenem, a körülmények döntöttek helyettem. Aztán végül is valahogy elkészült. Pár napja kaptam meg Weil Andrástól a végső mixeket és mastereket. Kicsit felfoghatatlan, ennyi idő után. Erre nyitottam egy pezsgőt. Ami inspirált és érdekelt, amikor csináltam a dalokat, az egy olyan hangvilág megteremtése volt, ahol valami ősi és modern találkozik. Az érdekelt, hogy hogyan tud az akusztikus, folkos irány találkozni az elektronikus poppal. Hogyan lehet egy régi történetet új módon elmesélni.
Mi fog történni az új lemez megjelenése után 2022-ben?
Ahogy a dalok formálódtak és befejeződtek, elindult egy vizuális vágy bennem. A hangvilágok megálmodása után jön a képvilág. És így belekezdtem egy új kihívásba. Szeretném saját magam forgatni a videoklipjeimet. De úgy, hogy csak én meg a kamerám, minden stáb nélkül. Kerestem azt a rendezőt, akivel tudunk kísérletezni, és megtaláljuk az összhangot, de valahogy, ahogy kerestem és nem találtam az emberemet, hirtelen azt éreztem, hogy egyszerűen egyedül kell csinálnom. Amikor rájöttem, hogy saját kezembe veszem a dolgot, teljesen rákattantam erre. Tényleg felizgatott az, hogy a kamera mögött legyek. Így a kísérletezésnek nincsenek határai, egy nagy játék az egész. Most, amikor ezekre a kérdésekre válaszolok, éppen egy északi, svéd szigeten vagyok és elkezdtem a forgatást az első single-hez az új lemezről. Ijesztő, izgalmas és intuitív folyamat.
Mi az, amit a színpad ad neked? Milyen egy ideális, jól sikerült koncert a számodra?
Egy ideális koncert részemről az, amikor teljesen jelen tudok lenni az érzésben, a pillanatban. Van olyan koncert, amikor külső faktorok miatt néha kizökkenek ebből. Lehet, hogy ez kívülről nem látszik, vagy nem érződik, de részemről ezt sikertelennek tartom. Mármint azokat a pillanatokat, amikor kívülről látom az egészet. Magamat, a közönséget. Gondolkozok közben, hogy milyenek az arányok a monitorokban, mit üvöltözik valaki a negyedik sorban, hogy áll rajtam a ruha, akármi. Nem. Az ideális az, amikor nem gondolkozom, csak érzek és belülről nézek kifelé. Egy másfajta hang jön ki belőlem ilyenkor. Mindig ez az állapot a célom, minden egyes koncertnél.
Jellemzően kétlaki életet éltél Svédország és Magyarország között. Most hogyan néz ki az életed?
Stockholmban van a lakásom, a bázisom, de gyakran vagyok Pesten. Nem tudom, meddig lesz ez a felállás, de most nagyon jól esik. Ezen a nyáron amúgy leginkább Magyarországon leszek, a koncertek miatt. A zenekaros koncertjeimen kivűl lesz több fellépésem a Lilith’s Ribbel, az elektronikus triómmal, Zahár Fannival (fuvola) és Patajanával (DJ). Ezen kívül meg, most hogy újra Pesten leszek hosszabb ideig, tervezünk felvenni sok friss beszélgetést a podcastommal, a MiaFemme-mel. Ezt is nagyon várom!
Hogyan hatott a művészetedre, az alkotói munkádra, attitűdödre ez a kettős identitás?
Ez a kettősség talán ad egyfajta szabadságot és… könnyedséget? A dolgok relatívak lesznek. Ha valami nem tetszik az egyik helyen, akkor mindig tudok fordulni a másikhoz, egy új perspektíváért. Ami durva itt, az talán norma ott. Ami radikális itt, az alap ott. Ami szépnek számít itt, az csúnyának ott. És fordítva. Nem kell rágörcsölnöm a véleményekre. Csinálom, ahogy szeretném, és ha valaki nem ért meg Magyarországon, akkor a furaságomat azzal tudják maguknak megmagyarázni, hogy ez biztos egy „külföldi” vagy svéd dolog. Őszintén szólva, mindkét otthonomhoz tartozom, de valahogy egyikhez sem. Azt hiszem, ez a “kategóriák közöttiség” talán több módon jellemző rám. A nemzeti identitásomban és a művészetemben is. De ki tudja? Nem tudom ki lennék, ha nem ez lennék. Csak ezt az állapotot ismerem.
Az elmúlt évek – legalábbis, ha jól látom – nagy robbanást hoztak a női dalszerző-előadók tekintetében. Hogy látod most a nők helyét, helyzetét a zenei szcénában, a zeneiparban?
Azt érzem, hogy végre! Legyünk sokan és erősítsük egymást! Nagyon örülök ennek a változásnak. Szerintem egyre több izgalmas női előadó fog felbukkanni a következő években. Még az is tetszik, hogy ez a téma felmerül, akár csak itt, az interjúban. Egy újfajta tudatosságot látok és női empowermentet. Az ipar még mindig messze van az egyenlőségtől, és valószínűleg soha nem lesz pontosan 50-50, de ez nem is kell. Csak legyen több női narratíva! Szerintem sok lány elnyomja a történeteit vagy dalíró vágyait, mert nem mernek hinni abban, hogy elmondhatják. Egyrészt azért, mert nem kapnak elég bátorítást, másrészt pedig azért, mert ijesztő és kényelmetlen dolog utat törni egy zenei szcénában, amely tele van öntudatos és önmagukban nem kételkedő fiúkkal. Ezért izgi, ami most történik az iparban. Azt hiszem, hogy több fiatal dalszerző példaképpel (mint például Solére vagy Deva) több lány fog hinni abban, hogy nekik is helyük van a szcénában. És nem kell, hogy feltétlenül “radikális dolog” legyen az, amikor egy lány azt csinálja, ami neki fontos, vagy saját maga producereli és mixeli a zenéjét.
