Különleges életművet építettünk | Szabó Benedek, Galaxisok

„Mindig azt csináltuk, amihez kedvünk volt”, meséli a Galaxisok gitáros-billentyűs-énekes-frontembere, aki hozzáteszi, nagy szabadságot jelent, hogy soha nem kényszerültek kompromisszumokra. A zenekar, mely legutóbb 2020-ban adott ki új nagylemezt, és jövőre ígéri a következőt, most az A38 Hajó Koncerttermében áll színpadra.

Két éve jelent meg a legutóbbi lemezetek, a Történetek mások életéből. Azóta kijött egy kislemezes dal. Mi más történt a Galaxisok  életében?

Majdnem semmi. A Történetek mások életéből a hatodik lemezünk volt hét év alatt, és több szempontból is a zenekar főművének éreztem. Amikor megjelent, megfogadtam, hogy legkorábban 2023-ban jön ki új Galaxisok lemez. Így is lesz. Persze viszonylag sokat koncerteztünk az azóta eltelt időben is, de komoly kreatív munka nem zajlott a részemről, már ami a Galaxisokat illeti. Csak mostanában állt össze a fejemben a hetedik album koncepciója. Jó volt egy kicsit pihentetni a dolgot.

És a tiédben? Alakítottál egy másik zenekart, és vendégszerepeltél is máshol. Mesélnél ezekről?

Tavaly nyáron alakult meg a Lituma nevű trió, amivel szörfrock-felállásban játszunk pszichedelikus perui cumbiát, azaz chichát. Ebben a zenekarban basszusgitáros vagyok, és a dalszerzés terheinek nagy részét sem én viselem – mondhatom, nagyon élvezem! Minél idősebb vagyok, annál jobban értékelem, ha „csak” zenélhetek, mondhatni háttéremberként. Ezért élveztem nagyon, amikor a Bozóban billentyűzhettem, vagy Cz. K. Sebő zenekarában basszusgitározhattam.

Ahogy hallgatom az egymás utáni lemezeiteket, eszembe jut az, amit mondani szoktál – illetve két dolog is: az egyik, hogy életművet szeretnél építeni, a másik pedig, hogy nem akarsz kitettnek lenni a zenéléstől. Hogy állnak most ezek a dolgok?

Nagyon büszke vagyok rá, hogy a Galaxisokkal olyan életművet építettünk, ami Magyarországon ha nem is példátlan, de igazán különlegesnek mondható. Mindig azt csináltuk, amihez kedvünk volt. 2017-ben, a legsikeresebb albumunk megjelenése után dönthettünk volna úgy, hogy addig ütjük a vasat, amíg meleg, kihozunk még egy-két slágerlemezt ugyanolyan zenével és mi leszünk az új magyar alterhősök egyike, minket viszont ez nem érdekelt, inkább elkezdtünk kísérletezni. Megjelent egy lemezünk csupa lassú, zongorás számmal, utána írtunk egy húszszámos dupla albumot, amin a tropicaliától kezdve a soukouson és a shoegaze-en keresztül a kamara-popig mindent kipróbáltunk, most pedig a nyolcvanas évek kazettás undergroundját idéző számokat veszünk fel. Nagy szabadságot jelent, hogy mindenkinek van polgári foglalkozása, így soha nem kényszerültünk kompromisszumokra.

Azt látom, hogy jó pár utánatok érkező zenekarra hatással voltatok/voltál, mint zenekar, dalszerző, de mint könnyűzenei perszóna, figura is. Tudom, hogy szabadulni akartál a spokesperson for a generation-fazontól, de mennyire látod magad akár mint mintaadó figurát? Kik azok az újabb zenekarok, aki- ket érdekesnek találsz?

Őszintén szólva annak örülök a legjobban, ha valaki miattunk kezd el más zenekarokat hallgatni. Nagyon fontosnak tartom, hogy az emberek nyitott és érdeklődő módon viszonyuljanak a kultúrához, és ne folyton ugyanazt a négy-öt dolgot hallgassák, nézzék vagy olvassák. Legyenek rajongók, hiszen én is az vagyok! Ezért is ajánljuk rendszeresen a kedvenc zenekarainkat, regényeinket és filmjeinket a különböző közösségi oldalainkon. Ha valakire hatással voltak a számok, amiket írtam, az persze jó érzés; bár hozzáteszem, a korai Galaxisok-számok már olyan hihetetlenül távol állnak tőlem, mintha valaki más írta volna őket.

A korai Galaxisok-lemezek markáns budapesti referenciái után egyre többször tűnt fel a szövegekben és a klipekben is a szülővárosod, Baja. Mi volt az a folyamat, ahogy újra elkezdted fontosnak gondolni, hogy ezekről az évekről, arról a helyről beszélj?

Én nem érzem olyan markánsnak ezt a váltást, hiszen a legtöbbször talán pont a legelső lemezen említettem Baját. Inkább úgy mondanám, hogy Budapest és Baja is a háttérbe szorult, mert most már igyekszem teljesen eltávolítani a dalszövegeimet a saját életemtől; sokkal többet absztrahálni, szerepeket játszani.

Az az ív is izgalmas, ami a kulturális Amerika-rajongásodat összeköti a Baja-romantikával. Ha visszaásol a múltba, hogyan látod ennek a kettőnek a viszonyát?

Inkább Nyugat-rajongásnak mondanám. Mindez annak a közegnek köszönhető, amiben felnőttem. Mivel a gyerekkoromban olvasott ifjúsági regények, a rongyosra nézett filmek és az akkor hallott zenék jelentős többsége nyugatról származott, természetes, hogy ez határozta meg az álmaimat, a vágyaimat, az emlékeim hangulatát. Egy dél-magyarországi tanyán nőttem fel, mégis jobban megindítanak John Cheever novellái a háború utáni amerikai kertváros elveszett illúzióiról, mint egy belemenős dokuregény a kelet-európai hétköznapokról.

Elég határozott könnyűzenei ízlésed van – ezt többek közt a Galaxisok Insta-sztoriban gyakran megosztott zenékről is láthatjuk. Mi izgat most a zenében?

Határozottan határozatlan ízlésem van, most is összevissza hallgatok mindenfélét, nyolcvanas évekbeli spanyol újhullámot, vaporwave-et, ambientet és krautrockot. Az álomszerű lídes, mixolídes dallamokat szeretem, amik műfajtól függetlenül belemásznak a fejembe.