Archívumok a jövő szolgálatában: Interjú Nyírő Andrással a digitalizáció és mesterséges intelligencia lehetőségeiről

Több mint tíz éve született meg az ötlet, ami mára egy Európa szerte egyedülálló könnyűzenei archívummá nőtte ki magát. Nyírő Andrással, a Magyar Popkulturális Értéktár és a Jók.ai Labor vezetőjével beszélgettünk tapasztalatairól, a digitalizáció fontosságáról és a mesterséges intelligencia által kínált lehetőségekről.

Az A38 Hajó ma Magyarországon, a könnyűzenei életben a legnagyobb mennyiségű archív tartalmi állománnyal rendelkezik. Hogyan látod a digitalizáció szerepét a kulturális örökség megőrzésében, különösen a zenei felvételek és koncertek esetében? Szerinted miért fontosak az ilyen archívumok az utókor illetve a klubok számára? Milyen értéket képviselnek ezek ma?

A legegyszerűbb először talán az utolsó kérdésre válaszolni, hogy milyen értéket képvisel. Felbecsülhetetlen! Olyan anyagok vannak az archívumban, amelyek máshol nem elérhetők. Fontos megemlíteni, hogy ez egy tudatos építkezés volt. Bognár Attila, az archívum létrehozásának ötletgazdája, már a kezdetektől felismerte ennek fontosságát, és tudatosan építkezett annak érdekében, hogy ezek a felvételek összegyűjtésre kerüljenek és rendszerezve megmaradjanak. Ez az előrelátó hozzáállás már több mint tíz évvel ezelőtt megkezdődött, amikor még nem volt világos, hogy pontosan milyen célt szolgál majd az archívum. Azonban a mai technológiai fejlesztések – különösen a mesterséges intelligencia és az adatfeldolgozás terén – világossá tették, hogy milyen értéket képviselnek ezek az adatok. Nem véletlen, hogy Ferenc pápa a G7 vezetőihez intézett üzenetében éppen azt emelte ki, hogy a minőségi adatok nélkül nem létezik hasznos mesterséges intelligencia. Az archívum most nemcsak kulturális örökséget őriz, hanem alapot szolgáltat a jövőbeli kutatásokhoz is, hiszen a digitalizált adatokra épülve sokkal hatékonyabb módon dolgozhatunk fel nagy mennyiségű információt.

A popkultúra, amely sokszor a magas kultúra árnyékában van, az A38 archívumának köszönhetően méltó helyre került.

Az ilyen gyűjtemények biztosítják, hogy a jövőben ne csak a hagyományos, „magas” kultúra részei maradjanak meg, hanem a popkultúra is megőrződjön és hozzáférhető legyen, hiszen ez is ugyanúgy a kultúra szerves része, amely hatalmas közönséget ér el.

Az A38 koncertfelvétel archívuma Európa szerte egyedülálló. Mit gondolsz, miért fontos, hogy egy ilyen kezdeményezés az európai kulturális környezetben is létrejöjjön? Mit ad ez hozzá a magyar közösségi és kulturális értékekhez?

Az mindig egy kérdés, hogy mit mutatunk magunkról a világnak. Az archívum lehetőséget ad arra, hogy megmutassuk saját kulturális értékeinket a világnak. 

A nemzetközi színtéren az angolszász kultúra dominál, és ritkán van lehetőségünk a magyar popkultúra bemutatására. Az ilyen gyűjtemények rendezetten és átfogóan tudják prezentálni a magyar zenei életet, ami nagy jelentőséggel bír a nemzetközi elismerés szempontjából is.

Sokszor szokták mondani, hogy ha nem ide született volna, akkor milyen nagy művész lett volna. És itt tulajdonképpen arról van szó, hogy igenis itt is lehet valaki nagy művész, és vannak nagyon fontos alkotások, de ezeket meg kell tudni mutatni.

Kevés hasonló átfogó gyűjtemény létezik Európában, így az A38 archívuma egyedi, és segít bemutatni, hogy a magyar popkultúra is értékes és versenyképes a nemzetközi térben.

Az általad vezetett Magyar Popkulturális Értéktár azt az űrt tölti be, amit a könnyűzenei életben más felület még nem tudott eddig. Ide kerülnek fel a fentebb említett archív koncertfelvételek is, amelyek ezáltal széles plénum előtt is nyilvánosak lettek. Hogy indult ez a projekt és hogy született egy ilyesfajta felület létrehozásának ötlete?

A Magyar Popkulturális Értéktár ötlete is Bognár Attilától származik, aki hosszú évek alatt, a klub- és könnyűzenei életben szerzett tapasztalatai során jött rá, hogy a zenei anyagok megőrzése kulcsfontosságú. Az A38 Hajón rengeteg egyedi koncertfelvételt készítettek, és felismerte, hogy ezeket nem szabad elveszíteni. Az ötlet az volt, hogy ezeket az anyagokat össze kell gyűjteni, rendszerezni, és elérhetővé kell tenni a nagyközönség számára. Innen indult az Értéktár, amely a Demeter Szilárd által vezetett Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával valósult meg, mivel ők is felismerték, hogy a magyar popkultúra, amely a legtöbb embert éri el, megérdemli, hogy méltóképpen dokumentálják és őrizzék.

Engem az a nagy megtiszteltetés ért, hogy egy bevezető, ajánlószöveget írhattam a projekthez, amikor már elkészült ez a koncepció. Később pedig felkértek, hogy vezessem ennek az értéktárnak az összeállítását. Ez a feladat lehetőséget adott arra, hogy egy átfogó, rendszerezett adatbázist hozzunk létre, amely nemcsak koncertfelvételeket, hanem szöveges információkat is tartalmaz. Ebben nagy segítséget jelentett Jávorszky Béla zenekutató munkája, aki több évtizedes munkával dokumentálta a magyar popzene történetét. Az ő könyvei alapján egészítettük ki a gyűjteményt, amely így nemcsak zenei felvételek tárháza, hanem egy átfogó tudományos adatbázis lett.

Az Értéktár célja tehát nemcsak az archívum megőrzése, hanem annak folyamatos bővítése is. Az olyan partnerek, mint az Akvárium Klub, a Fonó és a BMC, mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez az egyedülálló platform létrejöhessen, ahol a magyar popkultúra értékei mindenki számára hozzáférhetővé válnak. Ezzel a hazai folk, világzene, jazz és alternatív-underground zene történetét is be tudjuk mutatni. Az archívum nemcsak a rajongóknak, hanem a kutatóknak is értékes forrást biztosít a magyar könnyűzene megértéséhez és tanulmányozásához.

Miért fontos szerinted, hogy ezek a könnyűzenei archív képi- és hanganyagok mindenki számára elérhetőek legyenek?

Ezek az archívumok egyszerre szolgálják a magánemberek és a kutatók igényeit is. Az érdeklődők visszanézhetik a régi koncertfelvételeket, nosztalgiázhatnak, vagy épp felfedezhetik kedvenc előadóik korábbi munkáit. Az archívum emellett a popkultúra kutatása és tanítása szempontjából is kulcsfontosságú, hiszen megbízható, jogtiszta források nélkül nehéz lenne ezt a területet hitelesen oktatni. Miskolcon már működik a Póka Egon könnyűzenei egyetem, ahol ilyen anyagokra is építenek, így az archívumok szerepe az oktatásban is felértékelődik. Az egyetem természetes szövetségesünk: a munkánk akkor lehet sikeres, ha az archiválás, a kutatás és az oktatás kéz a kézben járnak.

Az AI és a gépi tanulás világában milyen lehetőségek nyílnak meg a kulturális tartalmak feldolgozása és elérhetővé tétele terén? Hogyan tudjuk kihasználni ezeket a technológiákat az archiválás terén?

A mesterséges intelligencia (AI) számos lehetőséget kínál a kulturális tartalmak feldolgozásában, különösen nagy archívumok, mint a Magyar Popkulturális Értéktár esetében. Az AI képes hatékonyan kezelni és elemezni óriási mennyiségű adatot, így lehetővé teszi, hogy a felhasználók bonyolult kérdéseket tegyenek fel az archívum tartalmával kapcsolatban. Például, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy melyik zenekar alakult előbb, az Illés vagy az Omega, az AI gyorsan és pontosan megadja a választ. 

Ebben a hihetetlenül összetett világban, ahol a zenekarok folyamatosan változnak, a műfajok és az intézményrendszernek keretei is folyamatosan változnak, a mesterséges intelligencia rugalmasságával és intuitívitásával nagyon sok új szempontot lehet feltárni, és azt gondolom, hogy ez a kutatás számára hihetetlenül fontos.

Úgyhogy mi elsősorban ebbe az irányba visszük mostani fejlesztéseinket, de nyilván az, hogy merre fog haladni ez a jövőben, azt nagyon nehéz megmondani, mert ebben a világban minden hihetetlenül gyorsan változik.

Szerinted milyen új tudást vagy élményt nyújthatnak ezek az archívumok a jövő generációi számára, amely a hagyományos kulturális intézményekben nem érhető el?

Szerintem nagyon sok meglepetés van ezekben az anyagokban. Egyrészt ugye a popzenének egy sajátossága, hogy nagyon szívesen használ feldolgozásokat és építkezik, de ez általában a kultúrának is az alapvető eleme, hogy építkezik és tovább díszíti, variálgatja, továbbgondolja az elődöknek a tevékenységét. 

Tehát igazából nincs kultúra és zene elődök nélkül. Minden valamilyen reakció és valamilyen újjászületése annak, ami korábban volt, új interpretációkban, új élményekkel. Ez lehetőséget ad az új generációk számára, hogy jobban megérthessék, honnan jöttünk és hogy merre megyünk. 

Azért tanulunk irodalomtörténetet is, mert jó tudni azt, hogy Petőfi hogyan írt, vagy hogy Jókainak milyen regényei voltak. Ezt később, amikor megyünk tovább az irodalomtörténetben egészen a mai napig, akár a slammerekig, ezek a kulturális toposzok visszatérnek, és a kulturális toposzoknak az értelmezése nélkül nagyon nehéz megérteni azt, hogy miről beszélünk, és nagyon könnyű félreérteni ezeket. Tehát én azt gondolom, hogy mindenki számára egy nagyon fontos dolog az, hogy ha van egy jó visszapillantó tükrünk és bele tudunk nézni, le tudunk ásni a gyökerekig.