„A jövő itt van, és sose lesz vége” – Czakó Zsófia az A38 Imagine-sétájáról

Mi köze egy 1968-ban, a kijevi Lenin Hajógyárban épült kőszállító uszálynak egy propellerből készült hangszerhez, egy véletlenül született absztrakt festményhez és több mint két évtized koncerttörténetéhez? Az Imagine Budapest idén indult A38-sétái a Hajó olyan részleteit, tereit és történeteit tárják fel, amelyek mellett még a rendszeres látogatók is könnyen elmennek. Az ősszel folytatódó program apropóján a séta megalkotójával beszélgettünk kutatásról és történetmesélésről, a fedélzeten megőrzött emlékekről, valamint arról, hogyan áll össze egy egykori ukrán uszály múltjából és egy ma is működő koncerthelyszín mindennapjaiból egy másfél órás városi kaland.

Sokan elsősorban íróként ismernek, a Szívhang című regényed Mastercard® – Alkotótárs ösztöndíjat is elnyerte. Mégis évek óta dolgozol sétavezetőként az Imagine Budapest csapatában is. Hogyan került ez a lehetőség az életedbe, és mi az, ami megfogott benne?

Előbb voltam sétavezető, mint író, és a két dolog ugyanolyan fontos az életemben. 2018 óta vagyok az Imagine csapatának tagja, remegő térddel tartottam az első sétát, és akkor rájöttem, hogy ebben a munkában minden benne van, amit szeretek: történelem, szabadság, kutatás, kapcsolódás, spontaneitás. Az írói munkámra nagyon jó hatással van a sétavezetői munka, hiszen a kettő lényegében ugyanarról szól: történetmesélésről. A város, a kollégák, az új helyszínek és az emberekkel való találkozások mind inspirálnak. Újabb és újabb történeteket, nézőpontokat hoznak az életembe, és ezekkel az írásom is gazdagodik.

Sétavezetőként és íróként is történeteket mesélsz, csak különböző eszközökkel. A séták azonban sosem ugyanolyanok: más a közönség, más kérdések hangzanak el, más a hangulat. Mennyire szereted ebben a szerepben ezt az improvizatív szabadságot?

Istvánt, az A38 matrózát idézve: a Dunát nem lehet megunni, hisz minden évszakban más, és ez a szép ebben a szakmában. A mi munkánk is hasonló. Sose lehet tudni, milyen helyzetbe kerül az ember, de ettől szép egy séta: mindegyik más, így nem válik monotonná. Múlt héten egy dolmányos varjúval küzdöttünk a fedélzeten, előtte pedig két sétáló véletlenül lespriccelte egymást a backstage vezérlőpultjának beépített funkciójával. Sose lehet tudni, kivel találkozunk, és én ezt imádom: hogy újra és újra megtapasztalhatom az emberek és a saját legőszintébb reakcióimat.

Emlékszel az első alkalomra, amikor az A38 fedélzetére léptél? Mi az a legelső, személyes emléked, ami a Hajóhoz köt?

Furcsa, de nem koncerthez kötődik az emlék. A nagypapám dunai hajóskapitány volt – uszályokat vontató hajókon dolgozott hosszú hónapokig. Az utazásokra vitte a nagyanyámat is, amíg meg nem születtek a gyerekek. A családi mítosz sokáig romantikusan festette le a munkáját, ezért az én fejemben is csak a sirályok és a dunai szellő élt. Később ez a kép jóval árnyaltabb lett. Ha bármilyen hajóra felszállok – és ez különösen igaz az Artemovszk38 kőszállító uszályra –, a nagyapámra gondolok. Így volt ez itt is.

Hogyan ért a felkérés? Mi volt a reakciód, amikor kiderült, hogy épp te leszel az, aki kutathatja és felépítheti ezt az Imagine sétát?

Elsősorban meglepett. Ha levelet kapok az Imagine irodától „kutatás” címszóval, mindig izgatott leszek. Századfordulós paloták, tematikus utcai séták, városmese az irodában – azt hittem, már mindenre felkészültem, és akkor jött ez a levél, hogy egy ma működő koncerthelyszínen, az A38 hajón fogunk sétát tartani, amiről számomra sok dolog akkor derült ki; Többek között az is, hogy 1968-ban gyártották a kijevi Lenin Hajógyárban. Más gondolkodást igényelt ez a kutatás, sokkal nemzetközibb és alternatívabb utakon kellett hajózni, ami kimozdított a megszokott irányból – ezt pedig kimondottan szerettem.

A Hajó múltjának feltárása félig régészet, félig detektívmunka. Mi volt az az első szál, amin elindultál? Milyen forrásokból, dokumentumokból, visszaemlékezésekből dolgoztál?

A fedélzetre költöztem, és a dolgozókat kérdezgettem. Nincs ennél szebb munka. Egyrészt jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy dolgozzon az A38 fedélzetéről – kiváló a konyha, finom a kávé –, másrészt minden sarkon, minden részletben és a dolgozók szemében ott van a hajó hosszú története. A fejünk felett lógó viharlámpák, a távírógép a vécé bejárata mellett, a sekli a kilincs helyén – mind a hajó születéséről mesélnek. Ezek kapcsán hajómérnököket, tervezőket interjúvoltam. Aztán jöttek a kortárs képzőművészeti alkotások, a plakátok, a hangszerek és a remek dolgozók, akik közül sokan nyitás óta, vagyis 23 éve ott vannak a fedélzeten. Néha ők maguk is meglepődtek, milyen jó sztorikon ültek eddig magányosan, amiket végre elmesélhettek valakinek.

Az A38 egykor egy vasércet szállító ezertonnás ukrán uszályhajó volt. Mennyire volt könnyű rekonstruálni és átadni a közönségnek ezt a kalandos keletkezéstörténetet?

Hála a tulajdonosok és dolgozók munkájának, nem volt nehéz, mert minden részlet – a hajó előtörténete, az átépítés, a koncertek, kiállítások, meglepő történetek – részletesen, fotókkal, videókkal dokumentálva van. A nehezebb inkább a szemezgetés volt: mi az, ami belefér a másfél órába, és mi az, ami kihagyhatatlan? Melyik eseményt ki hogyan látta? Melyik előadóval kinek milyen viszonya volt? És aztán ott vannak a kellemes összecsengések, amiknek különösen örül a kutató: amikor ugyanazzal a névvel két külön történetben találkozik, és a sok szerteágazó szál végre összeáll. Ilyen például Duliskovich Bazil esete. Bazil egyik festménye rögtön a bejáratnál, az infopult mellett található. Bazil korábban kiállított a hajó fedélzetén, aztán kiderült, hogy a kárpátaljai művész folyékonyan beszél ukránul, így a hajótest vásárlásakor ő volt a tolmács.

Volt olyan adat vagy sztori, ami téged is meglepett kutatás közben?

Szinte csak ilyen volt. Hogy mikor és hol épült a hajó, mennyiért vásárolta meg az A38 csapata, egyáltalán, mi inspirálta ezt a projektet, és ez hogy függ össze az én batikolt szoknyámmal, amit a kilencvenes években le se lehetett venni rólam?… 🙂 Mind meglepő és üdítő adat volt. A közművesítéssel kapcsolatban pedig szeretek a „20 év az A38 Hajón” című dokumentumfilmből idézni:

„A Duna magyarországi szakasza és medre állami tulajdonban van, az alsó rakpart fővárosi, a felső pedig kerületi kezelésben.”

Az A38-séta kutatása kellett ahhoz, hogy ezt megtudjam.

És persze íróként szintén tanultam újat. Azt valahogy sejti az ember, hogy Mark Twainnek köze van a vizekhez, és talán dolgozott is hajón – hiszen benne van a karaktereiben. Azt kevesebben tudják, hogy mit jelent ez a felvett, egyáltalán nem valós név – erről szintén a sétán mesélünk.

Hogyan lehet úgy végigvezetni a közönséget a Hajón, hogy közben egy jó ritmusú, élvezetes séta kerekedjen belőle? Mi volt a rendezőelv, ami mentén eldöntöttétek, milyen állomások és történetek kerülnek be a programba, és mi marad ki?

Ezen csak a gyakorlat segít – most már 9. éve írom és tartom a sétákat az Imagine csapatában, ahol profi háttérstáb segíti a munkámat. Nélkülük semmi sem lenne ugyanaz. Itt pedig két csapat is segített: az Imagine és az A38. És a kettő nagyon passzol egymáshoz. Úgy éreztem, szinte kész anyagot kapok, amit csak rendszerezni kell.

A rendszer pedig mindig úgy alakul ki, hogy elképzeljük: mi az, amire mi vágynánk, amikor az adott helyszínre érkezünk. És mire is vágyhat valaki az A38 fedélzetén? A Dunára, helytörténetre, kortárs képzőművészetre, koncertekre, izgalmas történetekre. Tudtuk, hogy a hajó sokoldalúságának bemutatása a cél, az útvonal pedig könnyen adta magát.

Mennyiben más egy működő koncerthelyszínen sétát vezetni, mint egy klasszikus városi vagy múzeumi helyszínen?

Mindenhol megtaláljuk a hangot a szolgáltatókkal, ez a munkánk része. Az A38 fedélzetén rendkívül kellemes, kimondottan izgalmas és kényelmes sétát tartani, hála a kedves dolgozóknak. Először is, szerintem az egyik legjobb hely Budapesten kétségkívül egy hajó fedélzete a Dunán. Egyszerűen más vízen lenni, mint bárhol máshol. Aztán ott van az élővilág: a varjún kívül kacsákat, márnákat és kárókatonákat lehet megfigyelni a fedélzetről. És persze ott vannak a zenészek, akik a regisztráció alatt gitárral a hátukon megérkeznek, és nyugodtan bepakolnak mellettünk a koncertterembe.

Az sem titok, hogy a kényelem és izgalom mellett a terep itt máshogy nehéz: egyszer szűk folyosón, vízzáró ajtókat nyitogatva, máskor keskeny lépcsőn haladunk libasorban. Ettől számomra csak izgalmasabb a séta.

Ha az A38 karakterét egyetlen tárgyban vagy hajórészletben kellene megragadnod, mit választanál, és miért éppen azt?

Nehéz kérdés, mert sok kedvencem van, kimondottan szeretem a hajó apró részleteit. A sétálók közül sokan a régi vezérlőegységet emelik ki, amit meglepő funkciókkal láttak el a technikusok. Nagyon szeretem Lois Viktor propeller hangszerét is, amelynek a hangját meg is mutatjuk a sétán.

De a legnagyobb kedvencem egy igen egyszerű dolog: az étteremben, a pult mellett található absztrakt festmény. Fekete, fehér és sárga csíkok egymás mellett – az ember azt hihetné, egy újabb híres festő alkotása, aztán kiderül, hogy a festmény a fedélzeten dolgozó matrózok műve, amely véletlenül, a karbantartási munkálatok alatt készült. Kidobás helyett a dolgozók felismerték az értékét, bekeretezték, és a mai napig megtekinthető a bárpult mellett.

Mit tapasztalsz, kik jönnek el a sétára? Az Imagine Budapest törzsközönsége, a Hajó rendszeres látogatói, vagy inkább az újonnan érkezők?

Ezt kérdezem én is regisztrációkor az érkezőktől. A válasz nagyon vegyes. Van, aki 2003 óta minden évben eljön az éves Európa Kiadó koncertre, és van olyan is, aki először teszi a lábát a hajóra, sőt, élete első Imagine-sétáján vesz részt. 

Azt hiszem, hogy a Hajó közönsége pontosan annyira vegyes, amilyen az A38 séták látogatóinak közössége: van, aki egy konkrét történet miatt érkezik, van, aki kíváncsiságból, és van, aki egyszerűen csak szeretne benézni egy olyan helyre, amit régóta ismer, de mégsem látott így.

A séták ősszel is folytatódnak. Mit mondanál annak, aki még sosem járt itt, miért érdemes eljönnie egy ilyen vezetett sétára?

Röviden: A jövő itt van, és sose lesz vége.