Mélanie Pain | Törekszem arra, hogy egymásra hangolódjunk a közönséggel

 A Nouvelle Vague bűbájos énekesnője, Mélanie Pain tavaly már tartott egy elsöprő sikerű koncertet, és december tizenharmadikán visszatér, hogy saját zenekarával adott koncertje mellett régi barátaival, azaz a Budapest Bár zenekarral és a Quimby-frontember Kiss Tibivel is fellépjen az A38 Hajón. Igazi karácsony előtti különlegesség, ahogyan Magyarországon még nem láttuk-hallottuk se Mélanie Paint, se a Budapest Bárt! Szerencsére  a bűbájos, őzikeszemű, mindig vidám és kedves Mélanienek a koncert előtt még arra is maradt ideje, hogy meséljen nekünk arról, hogy miért választotta kezdetben a politikatudományi tanulmányokat, milyen emlékei vannak Budapestről és a The Smiths iránti rajongásáról.

Milyen emlékeid vannak az eddigi budapesti koncertjeidről?

Sokszor léptem már fel Budapesten, de a legjobban az első A38-as Nouvelle Vague koncert marad meg, talán 2008-ban? (2009-ben volt.) Tél volt, egy hajón léptünk fel, fantasztikus közönségnek játszottunk, nagyon sajátos hangulata volt az egésznek – az egész nagy hatással volt rám, emlékszem alig bírtam nyugton maradni a koncert után! Másnap felgyalogoltunk a várba és vártam, hogy a pálinka valamiképp távozzon a szervezetemből. Azt hiszem, még egy verset is írtam azon a gyönyörű, hűvös reggelen, Budapest egy nagyon inspiráló város!

Miért döntöttél a politikatudományi tanulmányok mellett?

Mert átmentem a felvételi teszten! De persze vonzott is az egész, nyitottabbá tett, és rengeteget tanultam arról, hogyan is működik a világ. Nagyon sok témában voltak óráink: (geo)politika, antropológia, gazdaság satöbbi, és ezt nagyon élveztem.

Nemrég Yelle azt mondta nekünk, hogy nehéz francia nyelvű dalszövegeket írni, mert „a franciák nagyon választékosan beszélnek és ez igaz a dalszövegeikre is„. Egyetértesz ezzel?

Igen, nehéz jó francia nyelvű dalszöveget írni, főleg ha popzenéről van szó, ami az egyszerű, de hatásos dallamokra épül: sok a hosszú szó, a mássalhangzó, bonyolult a nyelv ritmikája, hogy csak pár dolgot említsek. Emellett a franciák tényleg nagyon választékosan beszélnek, nagyon sznobok tudnak lenni a dalszövegeket illetően!

 

Miben más a szólókarriered a Nouvelle Vague-hoz képest?

Sokkal személyesebb témákról éneklek szólóban, több az érzelem. Valamint ha egyedül vagyok a színpadon, sokkal jobban törekszem arra, hogy egymásra hangolódjunk a közönséggel– elmesélem, miről is szólnak a számok, viccelődök, ilyenek. Az egész sokkal intimebb és személyesebb.

Mit élvezel a legjobban abban, hogy posztpunk-, szintipop-, new wave-klasszikusokat dolgoztok fel a Nouvelle Vague-gal?

Azt, hogy tíz év után még mindig szeretem csinálni. De ez valószínűleg azért van, mert a dalok, amiket eddig feldolgoztunk, tényleg klasszikusok – több százszor énekeltem már például a Love Will Tear Us Apartot, de még mindig beleborzongok…

Vannak olyan dalok, amiket még nem dolgoztatok fel, pedig szeretnéd?

Rengeteg.

Milyen hatással volt rád az anyaság?

Úgy éreztem, sokkal személyesebbnek kell lennem, nem akartam szerepet játszani vagy szabályokat követni. Dalokat akartam írni, amik még ha nem is az eddigi legjobbjaim, de legalább az enyéim és őszinték.

Mire utal az új albumod címe (Bye Bye Manchester)?

Manchesterbe utaztam inspirációért, mert nagy rajongója vagyok az angolszász popzenének, főleg a Smithsnek. De amikor ott voltam, rájöttem, hogy magamról akartam írni és a párizsi életemről és így – Bye Bye Manchester.

Bár ez a második szólóalbumod, nekem úgy hangzik, mintha most éreztél volna rá igazán, mit is akarsz, kevesebb emberrel is dolgoztál rajta.

Így igaz. A Bye Bye Manchester szinte minden számát én írtam, együtt raktuk össze az egészet Albinnal (De La Simone, francia énekes-dalszerző-hangszerelő). Nagyon büszke vagyok erre az albumra.

Melyek a kedvenc, Manchesterhez kapcsolódó albumaid?

Bármelyik The Smiths-album!