Kísérletezgetünk, keressük a hangunkat | Zajnal – Ahoy! #5
Egyszerre urbánus és népi, városi és eklektikus: a 2015-ben alakult Zajnal designer folkban alkot, főként instrumentális zenét. A népi hangszerek dominanciája mellett (citera, doromb) észrevehetjük, hogy a klasszikus rocktól a funkyn keresztül a különböző elektronikus irányzatokig sok műfaj hatott rájuk. Október 14-én a Zuboly és a Duckshell társaságában mutatják be legújabb kislemezüket az A38 Hajó színpadán, ennek apropóján beszélgettünk Kovács Gáborral (furulya, citera, doromb) a zenekarról Ahoy-sorozatunk legújabb epizódjában.
Meséljetek a Zajnal megalakulásáról és a felállásáról, illetve arról, miképp zajlik nálatok a zeneszerzés, milyen a csapat dinamikája!
Az Óbudai Népzenei Iskola akkori moldvai zenekarában ismertük meg egymást Boldival (Tamás Boldizsár, citera) 2015-ben. Úgy indult az egész, hogy Boldi mutatott nekem egy dalt, a suli előtt egy padon ülve, hogy ő ilyeneket szokott írni, aztán pár hónap múlva közösen nyomtuk a próbákat. Először különösebb cél nélkül, puszta flessből, de valami hiányzott, úgyhogy elkezdtünk az ismerősök között kérdezősködni, hogy kinek lenne kedve csatlakozni. Végül basszusgitáron Srobbal (Schneider Róbert), és cajonon Zsocával (Moldván Zsolt) lett teljes és állandó a felállás. Sokáig a korai furulya-citera duó szerzeményeinket hangszerelgettük, bővítgettük, előfordult, hogy én vittem el a próbára az egyik elektronikus zenei cuccomat, ebből lett a Járdki refrénje, plusz Boldi is hozott olyan ötleteket, ami mindenkinek új volt. Van már egy elég nagy merítés ezekből a félkész dolgokból, ezeket gyúrjuk ki folyamatosan. Később jöttek még a Sötétkamra dalai, de ez már full más tészta.
A meghatározásotok szerint designer folkot játszotok. Mit kell tudni erről a műfajról?
Erre röviden annyit szoktunk válaszolni, hogy fogtuk a népzenei élményeinket, aztán felütöttük ezzel-azzal. A pontos recept meg ugye folyamatosan változik, nehogy tiltólistára kerüljön valami. Kicsit bővebben egyébként arról van szó, hogy a furulyára, citerára és a dorombra jellemző játéktechnikai és stilisztikai elemeket elkezdtük feloldani egy teljesen mai, progresszív könnyűzenei kontextusban. Mindebből persze csak annyi tudatos, hogy konkrét népzenei dallamokhoz nagyon ritkán nyúlunk: játsszuk, ami jólesik.
Tavaly tulajdonképpen már debütáltatok az A38 Hajó Koncerttermében: az Öröm a zene döntőjében ti vittétek el a különdíjat. Azóta sem unatkoztok: milyen mérföldköveket emelnétek ki az elmúlt egy évből?
A nyarat rögtön a Kobuciban, a rackák vendégeiként kezdtük egy iszonyatosan erős estével. Boldival ugyan már álltunk ott színpadon az Óbudai Népzenei Iskola évzáróin, de még növendékként, szóval emiatt is érdekes élmény volt. Aztán nem sokkal később tartottunk egy koncertet Arlón, Borsod megyében, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Jezsuita Jelenlét támogatásával megvalósuló Szimfónia program ottani táborában, ahol egyébként tanítottam is. Itt találkoztunk, azt hiszem, eddigi leghálásabb közönségünkkel, amióta zenélünk: összesen nem kértek tőlünk annyi aláírást, mint aznap délután a táborozó gyerekek. Rengeteg jó élmény közül talán még a Malomfesztivált emelném ki. Hatalmas bulit csinált a közönség, és itt történt meg velünk először az, amire egyáltalán nem számítottunk: minden kérés nélkül, simán flowból elkezdték énekelni a Járdki c. számunk refrénjét. Instrumentális zenekarként nagyot néztünk, már-már büszkék is voltunk.
Nem csak fesztiválokra utaztatok nyáron, júniusban külföldre is kikacsintottatok. Mesélj a Szicíliában töltött hétről!
Elképesztően közvetlen arcok, művésztelep, marranzano (szicíliai doromb), tenger, ha kávé akkor espresso, sós limonádé, pasta, pasta, pasta, és tényleg, még egyszer: imádnivaló, szeretetteljes emberek. Hozzáteszem, nem csak Szicíliában, hanem a Tremolo Project minden állomásán, tehát a kecskeméti Csiperó Ifjúsági Fesztiválon és a szerbiai Malomfesztiválon egyaránt. Szicíliában a Marranzano World Festen léptünk fel, ami egy kifejezetten színes, családias hangulatú világzenei fesztivál. A Tremolo Projektben résztvevő két másik zenekarral, a szicíliai Jacaranda Orchestrával és a vajdasági KurtaUtcával való közös muzsikáláson, a felfoghatatlan színpadi energiákon túl a legkomolyabb közös élményeink: a hangbeállás, ami alatt, a színpadtól nem is olyan távol, folyamatosan dohogott és füstölgött az Etna és közben ujjnyi méretű pernye hullott az égből, majd a koncertünk – ami alatt végül ki is tört.
A fedélzeten az új kislmezeteteket mutatjátok be: miben más, mint a Pusztafless? Milyen koncepció mentén dolgoztatok? Mire számíthatunk tőletek a koncerten?
Amikor összeálltak a demók, minket is meglepett, hogy a Sötétkamra mennyivel fájdalmasabb, zaklatottabb, agresszívebb hangvételű anyag lett, mint a Pusztafless. Alapvetően máshogy is íródott: első kislemezünkre még újrahangszerelt duó számok kerültek, a mostanin viszont mindegyik dal egy-egy rövid közös örömzenélés eredménye. Az egyik próbán adtunk magunknak egy-két órát, kapaszkodót (tempót, hangnemet, ritmikát), aztán az improvizáció során lassan kialakult egy két-három témából álló kis számkezdemény. Félretettük, hallgatni se hallgattuk a felvételeket. A következő héten jött a következő kör, aztán ezekből az ötletekből válogattunk, majd fejtettünk ki öt darabot egy-egy teljes számmá. Ilyen módon egy nagyon őszinte és tiszta lenyomatát kaptuk az akkori benyomásainknak, hangulatunknak. Elég mély cucc lett. Hozunk hozzá egy hasonlóan sötét, analóg fotogramokból összerakott vizuált is, ami Bartis Milán és Hegyessy Bercel munkája, plusz a régebbi dalainkból egy kicsit újragondolt, kompaktabb szettet.
A Csillagánizs c. dalotokat már hallhattuk az új lemez előfutáraként, sőt videoklip is készült hozzá. Mit kell tudni a dal és a klip hátteréről, mit jelképez számotokra a csillagánizs mint szimbólum?
A Csillagánizshoz készült klip egy természetben zajló rituálét ábrázol, egyfajta visszatérést a természethez. Együttlétet, közös alkotást, kapcsolódást. Nem arról van szó viszont, hogy ezt a konkrét fűszernövényt egy mindezeknek a megjelenítésére alkalmas szimbólumnak találtuk volna, csupán Zsocának jutott eszébe egy nagyon hosszú zenekari megbeszélés után, hogy figyuuuu, és az milyen lenne, hogy csillagánizs? Mondtuk, hogy fasza, aztán elkezdtünk róla beszélgetni Bencével és Ricsivel, jött a landart-vonal, végül szép lassan kialakult az egész koncepció. Nagy örömünkre pedig aztán az idei Klipszemle versenyprogramjába is bekerült.
Hamarosan új klipetek is megjelenik a lemez mellett. Melyik dalhoz készült és hogyan zajlott a forgatás?
A következő klip a Vakfolthoz érkezik majd. A fotogramos vizuálok után Milánnal még messzebb mentünk, és Srob szobájából készítettünk egy camera obscurát – ez tulajdonképpen olyan, mintha a szoba egy fényképezőgép belseje lett volna: totálisan sötét volt, az ablakokat is lefóliáztuk, csináltunk rá egy kis lyukat, ezen keresztül pedig a teljes kinti látkép fejjel lefelé rávetült a szoba falaira. A klip cselekménye végig ebben az alapból iszonyat furcsa térben zajlik, és ez még csak az eleje az egésznek. De erről nem szeretnék egyelőre többet mondani, a lényeg, hogy már a lemezbemutatónkon is látni lehet majd belőle pár snittet.
Mire számíthatunk tőletek a jövőben? Milyen célokat tűztetek ki magatok elé?
Jön még 1-2 klip a Sötétkamrához, készül egy jó kis nyári throwback videó. Próbálunk ezerrel, konkrétan három új kislemez számait pakoljuk össze éppen a jövő évre. Gondolom adja magát a kérdés, hogy akkor már miért nem egy nagylemez végre, de hát ez megint három teljesen különböző hangvételű cucc lesz. Kísérletezgetünk, keressük a hangunkat. Ez nyilván a téli bezárkózós-stúdiózós vonal, de emellett tervben van egy kis országos klubturné, és persze nyárra: fesztiválozgatás, utazgatás, ami csak belefér.
