Szerep-modellek | KÉPZŐ 2018

Idén hetedik alkalommal rendezi meg a Diákhitel Központ a KÉPZŐ-t, a középiskolások és egyetemisták számára nyitott festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázatát. Mi ismét a technikai lebonyolításban veszünk részt, valamint nálunk lesznek láthatók a győztes pályaművek november 19-étől – az alábbi interjúban Imre Zita, a Diákhitel marketing és kommunikációs igazgatója segítségével mutatjuk be nektek, hogy mit érdemes tudni az idei pályázatról és annak témájáról.

Olvass tovább

Több szinten zajló küzdelem | ARC kiállítás

Új helyszínen indul az “unfake” témára épülő ARC közérzeti kiállítás

Sokáig húzódó bizonytalanság után idén új helyszínre került az ARC kiállítás. A kortárs realista műveket felvonultató közérzeti tárlat – melybe több éven keresztül az A38 Hajó is delegált zsűritagot – péntektől az Örs vezér útján látogatható, a képeken rá is lehet pillantani a kihelyezett plakátokra. Az idei témaválasztás hátteréről és a helyszínkeresés nehézségeiről kérdeztük az ARC kiállítás egyik alapítóját, Bakos Gábort.

Olvass tovább

Képző 2017 | Elindult a jelentkezés

A Diákhitel Zrt. pályázatának idei témája a technológia hatása a mindennapokra

A Diákhitel Központ Zrt. minden évben megrendezi festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázatát, a KÉPZŐ-t. Ezen a magyarországi kzép- és felsőoktatási intézmények hallgatói indulhatnak, hogy az adott év témájához kapcsolódó alkotásaikat bemutassák a közönségnek. A pályaműveket szakértő zsűri bírálja el, és a legjobbnak ítélt alkotásokat az A38 Hajó kiállítótermében mutatják be, készítőik pedig értékes díjakban részesülnek. Az idei kiírás témája a technológia hatása mindennapi életünkre. Beadási határidő: 2017. november 14.

Olvass tovább

Zónába kerülni | Csurka Eszter kiállítása

Csurka Eszter képes a legkommerszebb tartalmat is egy tudós előítélet-mentességével megfigyelni. Művészetére a mélységnek és a felszínesnek azonos szintű tisztelete jellemző. Képein az érzékszervek által nem tapasztalható világ úgy válik megfigyelhető felületté, akár egy sebészeti beavatkozás során.

Olvass tovább

Gaya Arutyunyan | Az építészet egy megfagyott zene

Örmény, orosz, magyar, építészmérnök, zenész, festő: Gaya Arutyunyan

Gaya Arutyunyanról, a hazánkban is ismert örmény Deti Picasso és Wattican Punk Ballet zenekarok karizmatikus énekesnőjéről kevesen tudják, hogy építészmérnökként végzett és egyben remek festő is. Mióta Budapesten él és alkot, több csoportos képzőművészeti eseményen is részt vett, kiállított a K. Petrys galériában, a Műveleti Terület Galériában, vagy az Art-In-Fusion sorozatban is szerepelt, de februárban lesz az első alkalom hogy, Belső Hangok címmel önálló kiállítást tart az A38 Hajón. A figuratív művészetben utazó Gaya képzeletbeli hősei között van aquitaniai kakasidomár, kétsarkú Napóleon-kalapba öltözött tiszt, Csing-dinasztiabeli szolgalány, baszk tengerész, vagy szentpétervári költő, akik egytől egyig belső hangokon beszélgetnek. A kiállított művek nagy része nem hagyományos vászonra készültek, hanem fapanelekre, kartonlapokra, vagy konyhai vágódeszkákra lettek festve. A február huszonegyedikei megnyitó előtt beszélgettünk vele Borisz Paszternakról, a saját életünkről való gondolkodásról, textúrákról és még sok másról.

Olvass tovább

Wahorn András | Mindenre készen állok

Interjú az A38 Hajón megrendezett Wahorn fesztivál alkalmából
Wahorn András
A zene mostanában jobban érdekel: Wahorn András

Október 13-án nyílt és a hónap végéig tart nyitva Wahorn András Messzemenő következtetések című kiállítása az A38 Hajó kiállítóterében. Az öt nagyméretű, kifejezetten ide festett képből álló tárlathoz “minifesztivál” is kapcsolódik, amin Wahorn két aránylag friss zenekara, a Wahorn Airport és a Tapasztalt Ecsetek is koncertet ad. Az előbbi tévéfelvétellel egybekötött fellépése előtt beszélgettünk a művésszel a zenéhez való viszonyáról, a közös életről és alkotásról Tüttő Kata festőművésznővel, és arról, hogy mi minden inspirálja jelenlegi otthonában, Mezőszemerén. Az interjú a december 2-án az M2-n adásba kerülő koncertfilmhez készült. A Tapasztalt Ecsetek október 23-án lép fel az A38 Hajó kiállítóterében.

Olvass tovább

drMáriás | Táncra perdülnek a festmények

Interjú drMáriással legújabb A38-as kiállítása előtt
drMáriás: Brezsnyev felfedezi Amerikát
drMáriás: Brezsnyev felfedezi Amerikát

DrMáriás legújabb, Kék Duna keringő című kiállítása január 28-tól február 15-ig tart nyitva stílszerű helyszínen, az A38 Hajó Dunán úszó kiállítóterében. A képek között úgy tényleg érezhetjük magunkat, mint egy sodró erejű keringő résztvevője, akinek fejében a magával ragadó ritmus hatására kimerevített pillanatok sokasága mosódik egybe. Akár egy bálban, sorsformáló hírességek keringnek egymás körül pazar műtermekben és csodálatosan felépített világokban. Gavallérok és géniuszok, hadvezérek és filozófusok, vallásalapítók és kalandorok ragadják el egy-egy pillanatra tekintetünket. A zenész-író-festő polihisztor fontos szereplője volt a január elejéig tartó, Ludwig Múzeumban rendezett Anarchia. Utópia. Forradalom című kiállításnak, nemrégen pedig a Wall Street Journal méltatta az alkotásait. DrMáriással a Kék Duna keringő kapcsán beszélgettünk a kiállítás tematikájáról, munkamódszereiről és rémálmairól.

Olvass tovább