Oldal kiválasztása

airbourne.jpg

Közép-európai idő szerint éjjel vált megtekinthetővé az ausztrál Airbourne új videoklipje, ami a három hete megosztott Live It Uphoz készült el. Ez a dal volt az első, amit a banda leleplezett a május végén megjelenő harmadik nagylemezéről, a Black Dog Barkingról, mi pedig a hajtás után nemcsak a videót mutatjuk meg, hanem azokat a tudnivalókat is összegezzük, amik eddig napvilágot láttak a június 12-én a ‘Hajó fedélzetére érkező zenekar új albumáról.

airbourne_bdb.jpgNapjaink egyik legnépszerűbb hard rock bandája idén februárban oszthatta meg rajongóival, hogy két éves munkát követően elkészült a formáció rég várt új nagylemeze, ami a 2010-es, nemzetközi áttörést meghozó No Guts, No Glory folytatása. A videojátékokból (főképp sport- és versenyszimulátorokból) is ismerős dalok után ezúttal tizenegy friss szerzeményt oszt majd meg közönségével az O’Keeffe testvérek zenekara, a Roadrunner gondozásában megjelenő anyag pedig Brian Howes (Simple Plan, Nickelback, Puddle of Mudd) produceri közreműködésével ölthetett végső formát. A Black Dog Barkingtól pedig épp annyira várhatunk egy nosztalgikus és hagyománytisztelő rock and roll lemezt, amennyire a kicsattanó energiától lélegzően maivá válik az a világ, amit az Airbourne képvisel, és a lehető legőszintébben is él. Ezt tükrözi az alábbi videoklip is, a Live It Up pedig szinte biztosan elhangzik majd a nyári fesztiválturnéját az A38 Hajón exkluzív klubkoncerttel tarkító zenekar budapesti fellépésén: