Rus-ska gyorstalpaló a Russkaja-koncert előtt

Holnap, azaz április 20-án az A38 Hajón mutatja be új, Energia című nagylemezét az orosz-osztrák-magyar power-ska zenekar, a Russkaja, augusztusban pedig a legismertebb orosz együttesek egyike, a szikrázóan okos, kegyetlen ska-punkkal büntető Leningrad lép fel a Szigeten. Ennek örömére, és hogy ne álldogállj tanácstalanul, karba tett kézzel a küzdőtéren, hanem értőn bólogass, egy rövid hosszú és kimerítő, de annál izgalmasabb gyorstalpalóban bemutatjuk a rendszerváltás utáni orosz zenei színtér talán legérdekesebb szegmensét, az orosz ska-punkot. Történeti áttekintés, sok-sok eszméletlen muzsikával.

Néhány YouTube-mémvideó és a t.A.T.u. szuicidális leszbikus technóduó kérészéletű sikerének kivételével aligha juthat eszünkbe bármi a rendszerváltás utáni orosz zenei színtérről. A peresztrojkát követő évtizedben legfőképp az underground rock pionírjai jutottak el hazánkba. A Zvuki Mu szocio-freak-rock zenekar első külföldi koncertjét például Magyarországon adta, ugyanúgy, mint a Bahia kiadó által is gondozott, és a tavaly az A38-on is fellépett szentpétervári NOM zenekar. De utánuk a kapcsolat megszakadt, az orosz szcéna is egy picit kifakult, beljebb fordult és amerikanizálódott, valamint a legérdekesebb újdonságok is inkább a volt szovjet tagköztársaságokból származó világzenei (a hajón többször koncertező Zdob şi Zdub, Haydamaki stb.) és akusztikus reggae (5Nizza) produkciók volt. Az elektronikában gazdag moszkvai klubélet legjobbjai külföldön is kezdenek ismertté válni, de az utóbbi két évtized nemzetközileg is aktív orosz résztvevőit egyértelműen a ska-punk formációk között kell keresni.

Az orosz könnyűzenére a mai napig erősen jellemző a szövegcentrikusság. A rendszerváltást megelőző évek orosz rock zenéjében a dalszövegek majdhogynem fontosabb szerepet kaptak, mint a muzsika. Egy szöveges rockszám nem lehetett annyira bonyolult, hogy azt a konyhában egy üveg vodka mellett ne lehessen akusztikus gitáron is könnyen reprodukálni. A ma ismert dalok többsége is ezeken a „konyhai sessionökön” terjedt el, vált ismertté. A fordított dalszerkezeti felépítés az orosz rockzene legfontosabb megkülönböztető eleme volt, bár ez sok esetben a 70-es és 80-as évek magyar zenéire is igaz lehet. A kilencveneses években, az orosz underground hiphop és ska-punk megszületésével radikálisan megváltozott ez a séma, így például a hiphop komoly hatással volt a lassacskán átalakuló rockszíntérre is.

A kilencvenes évek végére a műfaj vezető ereje az Ucsityesz Plávaty (Tanuljatok úszni) mozgalom lett, melynek szellemi atyja a Va-Bank rockzenekar énekes-frontembere, Alekszandr F. Szkljár volt. Az U.P. egyszerű rockzenei rádióműsorként indult, majd az ország legfontosabb underground rockfesztiváljává és közösségévé nőtte ki magát. Ha egy zenekar bekerült az Ucsityesz Plávaty rádióműsorába, másnap mindenki erről beszélt, egy hét múlva meg már több száz ember előtt játszhatott Moszkva vagy Szentpétervár valamelyik underground klubjában. Akkor még javában hiányoztak a jó klubok, többségük például a város szélén volt, ami a hazai távolságokat nézve olyan, mintha Budapestről Vácig kellene elutaznunk egy koncert miatt. Az ilyen helyeken aztán minden előfordulhatott. Volt, hogy punkok, rapperek és skinheadek fogtak össze a felbőszülő helyi lakosság ellen, vagy a rendőrség által provokált utcai összetűzéseken akár több százan is részt vettek, és ennek köszönhetően a koncertek rendszeresen elmaradtak. Az első orosz skazenekarok is, mint a Distemper, első körben rockbulikon léptek fel, hardcore és punk zenekarokkal közösen. A moszkvai rock zene másik nagyon fontos állomása a Fili parkban kiépülő Gorbuska zenepiac volt. A Gorbunova művelődési ház köré épülő kalóz lemezpiac igazi zarándokhellyé vált, ahol tizedáron lehetett kapni a legújabb nyugati zenei csemegéket, valamint itt lépett fel először Oroszországban a Sepultura, az Einstürzende Neubauten, Nick Cave, vagy a Smashing Pumpkins.

Az Ucsityesz Plávattyal majdnem egy időben elég erős underground szcéna kezdett kialakulni ki a belvárosban, mely elég gyorsan a bohém éjszakai élet mekkájává változtatta a Kitaj Gorod és Csisztije Prudi városnegyedeket. A legfontosabb, hihetetlen nevű moszkvai klubok, mint a Krizisz Zsánra (azaz Műfaji Krízis), a Proekt OGI vagy a Kitajszkij Ljotcsik Dzsao Da (Csao Da, a Kínai Pilóta) megalapozták az új független klubéletet. A Vörös tértől pár száz méterre található DOM Kulturális Központ pedig az avantgárd zene nemzetközileg is emlegetett centrumává vált. Szentpétervár akkor még nem büszkélkedhetett ilyen koncerthelyekkel, és annak ellenére, hogy a legérdekesebb zenekarok onnan származtak, mégis mindenki úgy vélte, hogy Moszkvában történnek az igazán fontosnak számító események. Itt indultak útnak az első orosz singer-songwriter projektek, itt bontakozott ki az új orosz intellektuális „neosanzon”, mely nagy hatással volt az akkor alakuló punk-ska együttesekre is. Ezeken az alig százfős helyeken játszott például először Moszkvában Manu Chao és Emir Kusturica. Ezek a helyek lettek az orosz ska legfontosabb új bázisai is, itt kezdték pályafutásukat a színtér legfontosabb zenekara.

Ezek közül a legnagyobb sikert a szentpétervári Leningrad „csoportosulás” (oroszul: gruppirovka Leningrad) tudhatja magának. A hazánkban is többször megforduló zenekar szinte már hazajár a Sziget fesztiválra, az orosz rádiókban szókimondó szövegeik miatt betiltott számaikat pedig cenzúrázatlanul hallgathatjuk a hazai hullámhosszokon. A Leningrad ma már nem csupán zenekar, hanem igazi jelenség, mely lassacskán fogalommá nőtte ki magát. A magyar hallgató számára is érzékelhető dinamika és átütő energia mellett a Leningrád szövegi világa sem kevésbé fontos. A zenekar frontembere, Szergej Snurov dalszövegeiben hol az orosz politikai rendszert támadja, hol a liberálisokat temeti, hol pedig torzított tükörként groteszk, de kíméletlenül pontos képet fest az orosz középosztályról. Zenéjében pedig egyformán jelen van a ska, a punk és az orosz börtönsanzon. Az idén negyvenedik életévét betöltő Snurov amúgy mérnökként végzett, vallásfilozófiát tanult, dolgozott marketingigazgatóként, saját cipőmárkát alapított (vezetékneve rövidítve cipőfűzőt jelent), volt restaurátor, festményeit pedig az Ermitázsban is kiállították.

A Leningrad jelenlegi zenészei amúgy egy másik kultikus szentpétervári együttes, a Spitfire tagjaiból verbuválódtak. A Spitfire volt az első komolyan turnézó orosz ska-punk zenekar – volt időszak, hogy többet játszott a határon túl, mint hazájában, az énekes-trombitás Roma Parigin pedig nem kevésbé karizmatikus frontember, mint Szergej Snurov. A zenekarok közötti összefonódásokat erősíti az is, hogy egy másik neves szentpétervári ska formáció, a St. Petersburg Ska-Jazz Review alapítója és frontembere egyben a Spitfire és a Leningrad dobosa is.

Mint ez az eddig leírtakból is kiderül az orosz ska zene fővárosa egyértelműen nem Moszkva, hanem Szentpétervár. Érdekes tény, hogy SKAnak rövidítik a híres helyi jégkorongcsapat nevét is. Az első orosz skazenekar, a Sztrannije Igri (Furcsa Játékok) is az „északi fővárosban” alakult 1982-ben, amikor még nem is létezett önálló ska szcéna, sőt a zenekar tagjai akkor még olyan avantgárd zenészekkel kollaboráltak, mint Szergej Kurjohin vagy a buddhista rock-ikon, Borisz Grebenysikov (Akvárium zenekar). Egy másik legendás formáció, az 1992-ben alakult Markscheider Kunst reggae-t, cumbiát és latin-amerikai ritmusokat is kever szellemes szövegű ska muzsikájába. Cafe Babalu című lemezének bemutató turnéján 2010-ben fellépett a Sziget fesztivál A38 színpadán is.

Ezek a zenekarok, a ska műfaj művelőiként kezdtek, de az idővel saját hangzásvilágra leltek és sok esetben már messze nem kifejezetten ska zenét játszanak. A Leningrád legújabb lemezeinek hangzásvilága például sokkal közelebb áll az orosz sanzondalokhoz, mint a hagyományos ska-hoz, a Markscheider Kunst meg úgy szól, mintha az Anadir művelet titkos légvédelmi hadosztálya hangszerekkel megpakolva most térne haza a Disznó-öbölből. Ezáltal az „orosz ska” mint fogalom teljesen más tartalmat takar, mint mondjuk a spanyol vagy akár a szintén sajátos jellegzetességekkel bíró japán ska-punk.

Most pedig utazzunk le délebbre, és essen egy pár szó a fővárosi ska-mozgalomról. A moszkvai ska előfutárainak számító Kabinet zenekart az MGU filológia szakos hallgatói alapították 1981-ben. A Kabinet több stílusból is merített, leginkább természetesen a brit ska második hullámának képviselői hatottak rá, de zenéjében ugyanúgy jelen volt a funk, a twist és rock’n’roll is. A zenekar két tagja a későbbiekben az Ucsityesz Plavaty mozgalom keresztapjával, Alekszandr F. Szkljárral alapít közös zenekart. A rendszerváltás utáni moszkvai ska zenekarok közül a Distemper volt a legmeghatározóbb. A 21 stúdiólemezzel büszkélkedő együttes nevét külföldön is jegyzik, legfőképp Németországban, 2006-ban pedig közös lemezt készítettek a floridai The Know How ska-jazz együttessel. A politikai és szociális témákat aktívan boncolgató Distemper antifasiszta rajongói gyakran csapnak össze orosz neonácikkal és skinheadekkel. Említésre méltó még két moszkvai zenekar, a Cabernet Deneuve és az instrumentális ska-jazzt játszó Pakava It. Az utóbbi 2008 októberében, az Irie Maffia előzenekaraként és a Moscow Calling fesztivál keretein belül fel is lépett az A38 Hajón. Lehetetlen úgy beszélni az orosz ska-punkról, hogy ne tegyünk említést az emigráns zenekarokról is. A kaliforniai rockabilly-surf zenekar, a Red Elvises is gyakran kísérletezik a skával, míg az A38 gyakori vendége, a berlini Rotfront és e poszt voltaképpeni apropója, a bécsi Russkaja pedig kifejezetten sokat merít a stílusból.

Úgy látszik a ska műfaj bizonyult a legalkalmasabbnak arra, hogy a hazájuktól elszakadt, de annak kultúrájából táplálkozó előadók minél ironikusabban ágyazzák bele ezeket a hatásokat a zenéjükbe. A szovjet katonai fúvós indulók, a már klasszikusnak számító rajzfilmzenék és az orosz neosanzon a lehető legkönnyebben szintetizálható a ska zenével, amint azt Russkaja legújabb lemezének – a szombati A38-as koncerten minden bizonnyal felharsanó – címadó dala is bizonyítja: