Három kérdés – három válasz Jehova Csabival a Gustave Tiger kapcsán

Néhány napja mutatta be első számát az ismert budapesti zenészekből álló Gustave Tiger. Az Eutropius című szám a fura, templomok akusztikáját mímelő, fogós vokáljaival az utóbbi idők egy legizgalmasabb dolga lett a magyar gitárzenében. Erről a dalról és a zenekarral beszélgettünk Jehova Csabi, énekes-basszusgitárossal.

A Gustave Tiger július 25-én lép fel az A38 Hajón, a Rakéta fesztivál keretein belül.

1044472_140471726156701_776512185_n.jpg

fotó: Gustave Tiger Facebook oldala

– Honnan jött az ötlet, hogy az egyéb zenekaraitok mellett legyen egy Gustave Tiger is. És akkor már azt is megkérdezném, hogy miért nem bármi más lett a zenekar neve, hanem ez?

Hát, a Gergő (ének, gitár) a Hammer of Gods feloszlása vagy inkább megszüntetése után csinált egy tök jó lemezt, egy ilyen klasszikus szerzői dolgot Glow néven, és eredetileg így mi ketten Mezővel (dob) lettünk volna hozzá a zenekar, amivel ezeket a számokat élőben is elő lehet adni. Aztán valahogy mégis úgy alakult, hogy inkább gyorsan saját dalokat írtunk együtt egy egészen más műfajban, már ha ezt lehet műfajnak nevezni; igazából arra gondolok itt, hogy a Glow-számok azok jobbára így szívből jöttek, gondolom, emezek meg lendületből. Illetve ehhez még hozzátartozik, hogy én eléggé utáltam azt a nevet, hogy Glow. Most tapintatosan nem néztem meg a discogson, de tuti van még tizenöt ilyen nevű együttes. És akkor ez részben válasz a második kérdésre; tehát, hogy egyszerűen olyan nevet kerestünk, ami lehetőleg még nem volt. A Gustave Tiger meg klasszul hangzik, akár egy regényalakot vagy valami ceruzabajszú ponyvahőst is hívhatnának így. Mondjuk, mit tudom én, egy Maupassant-novellában az ifjú Gustave Tiger elutazik egy ilyen baljóslatú francia kisvárosba, hogy kezeltesse a tüdőbaját, aztán szerelmes lesz, váltóügybe keveredik, találkozik valami nyomasztó félőrülttel, majd meghal. Mármint ilyen novella nincs, de akár lehetne, lehetett volna. Mező meg a Facebook-oldalunkon most éppen részletekben publikálja az első lélektani-horror-akármi nagyregényét, nagyon hettita, én is izgulok, hogy mi fog történni! Amúgy pedig nagy rajongói vagyunk a Gustave-oknak, én Flaubert-t különösen szeretem, a tigris meg egy szép, nemes vadállat, és eléggé rockos. Szóval így.

http://raketasounds.bandcamp.com/track/gustave-tiger-eutropius 

– Az első kiadott számotokról azt írtad a blogodon, hogy ez egy preraffaellita katedrálispunk. Ez mit jelent?

Hát igen, ez elég nagy hülyeség, sajnos. Mármint a katedrálispunk az még rendben van talán, de a preraffaelitát már picit túlzásnak érzem, kicsit felelőtlenül dobálóztam ezzel a jelzővel, elnézést. Mondjuk valamennyire figyelemfelkeltő! Végül is onnan jött ez az egész, hogy csináltunk egy ilyen elég egyszerű, zajos punkszámot, de nem nagyon volt kedvem rá kiabálni, mert attól elfáradok, meg amúgy sem tudok annyira kiabálni, úgyhogy inkább kitaláltunk ezt a pátoszos, vagy annak szánt elkent-elzengetett énekdallamot, meg hozzá ezeket a kulturált kóristavokálokat. Akkor pont ilyen hátborzongató középkori egyházi kórusműveket hallgattam, és micsoda meglepetés, passzolt.

– Hogy jön mindehhez Eutropius?

Kedveljük őt, nagyszerű ember volt.

– A többi szám is ilyen áhítatos dal lesz punkos keretek közé helyezve?

Nem mindegyik, vannak teljesen normális számaink is, meg eleve a Gergő többet énekel, mint én, és neki teljesen más hangja is van; talán ami összeköti a dalokat, az az, hogy a ritmusszekció mindig kicsit együgyűen teker meg kalapál, és akkor rendszerint erre jön valami nagy gitárfürdő vagy szép énekdallam vagy ilyesmi. Azért olyan nagy koncepció nincs az egész mögött egyelőre.

– Az úgynevezett power triók közül kik a kedvenceitek?

Hú, van egy csomó! Eleve, részint tudatosan, ebből a Urinals- meg Meat Puppets-féle amcsi art- vagy pszichedelikus-punk vonalból indultunk ki, még ha ez talán annyira nem is nyilvánvaló, és ezek meg ugye triók. Inkább megmondom, hogy mi az én kedvenc nem power trióm: a Bis!

– A Rakéta Fesztiválon egy napon léptek fel a fesztivál két kiemelt zenekarával, a headliner, Somersault Boyjal és a londoni Labyrinth Earrel. Bírod őket?

A Labyrinth Eart sajnos még mindig nem hallgattam meg, de biztos szuper lesz! A Somersault Boy száma pedig az egyik kedvencem a válogatáslemezről, (itt meghallgatható) tök jó, hogy ilyen szégyenlősen indul, aztán a refrénben meg átmegy stadionrockba.

az interjút Lang Ádám készítette

Leave a Comment